Olivér

Rameau a fókuszban

2014.12.09. 06:58

Programkereső

A Rameau-emlékév keretében december 3-án, koncertszerű előadásban, magyarországi bemutatóként hangzott el a francia komponista Platée című operája az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus előadásában, külföldi és magyar énekes szólisták közreműködésével, Vashegyi György vezényletével a Müpá-ban. Ebből az alkalomból beszélgettünk Benoît Dratwickivel, a Versailles-i Barokk Zenei Központ művészeti vezetőjével. INTERJÚ

- Ki, milyen szervezet dönt Franciaországban arról, hogy kiknek szentelnek emlékévet?

- Van egy Nemzeti Évfordulók nevű szervezet, amely a Kulturális Minisztériumhoz tartozik, és amely minden évben összeállít és kiad egy listát - nyomtatásban és az internetes oldalán is - a fontosabb személyek, események, intézmények aktuális évfordulóiról. Évente átlagosan 200-300 tételből áll a lista, de ezek túlnyomó része nem igazán jelentős, nem is feltétlenül ünneplik meg, csak rögzítik a tényt. Viszont a bizottság a fontosabbak közül kiválaszt néhányat - általában hármat-négyet-ötöt, de legfeljebb tízet -, amelyeket az adott év fókuszába állít. Idén például a legnagyobb zenei ünnepségsorozatot Jean-Philippe Rameau-nak szentelték, halálának 250. évfordulója alkalmából, a másik kiemelt téma pedig az I. világháború kitörésének 100. évfordulója volt. A Versailles-i Barokk Zenei Központ felajánlotta, hogy koordinálja a Rameau-emlékév eseményeit, amit a minisztérium örömmel elfogadott.

Benoît Dratwicki
Benoît Dratwicki

- A Központ nevéből kiderül a profilja, de mielőtt rátérnénk a Rameau-emlékévre, kérem, kicsit bővebben is mondja el, mivel foglalkoznak.

- A Versailles-i Barokk Zenei Központ 1987-ben jött létre: magán egyesületként, ám jórészt állami finanszírozással működik, de kapunk némi támogatást a megyei és a városi önkormányzattól is. A hetvenes-nyolcvanas évekre tehető a barokk zene újrafelfedezése, amikor is nagyon sok barokk zenei együttes alakult Franciaországban: ma nálunk van a legtöbb barokk kórus és zenekar. Akkoriban azt tapasztalták, hogy a francia barokk együttesek rengeteg külföldi zenét játszottak - Vivaldit, Händelt, Bachot, Purcellt, Monteverdit -, franciát viszont alig. Olaszországban, Németországban, Angliában sokkal hamarabb kezdtek újra barokk zenét játszani - Németországban Mendelssohn már az 1820-as években ismét divatba hozta Bachot, Angliában pedig folyamatosan repertoáron tartották például Händelt vagy Purcellt. Ezzel szemben Franciaországban mintha megfeledkeztünk volna saját szerzőinkről, egyedül 1870-ben támadt fel az érdeklődés a barokk kor iránt, a számunkra vesztes francia-porosz háború idején, amikor minden művészeti ágban, így a zenében is igyekeztek megtalálni az igazi francia identitást. Saint-Saëns ekkor indította el Rameau összes műveinek kiadását, amiben olyan zeneszerzők vettek részt, mint Debussy, César Franck vagy Vincent d'Indy. A barokk zene azonban ezután - a Rameau-összkiadás ellenére - ismét feledésbe merült, és egy évszázadnak kellett eltelnie, hogy az állam felismerje, tennie kell valamit a francia barokk zene népszerűsítéséért. Ez az elhatározás hívta életre a Versailles-i Barokk Zenei Központot, ahol kutatással, képzéssel, kiadással és koncertrendezéssel foglalkozunk. Mintegy ötven ember dolgozik a Központban, én azt a részleget vezetem, amelynek feladata a koncertek és előadások rendezése. Sokáig csak a versailles-i kastélyban tartottunk koncerteket, de most már egyre gyakrabban kilépünk a kastély falai közül, és mindinkább országos, illetve nemzetközi léptékben gondolkodunk.

Benoît Dratwicki - Platée főpróba - Müpa
Benoît Dratwicki - Platée főpróba - Müpa

- A Rameau-emlékév koordinátoraként milyen szerep hárul a Központra?

- Saját szervezésünkben, külföldi hangversenytermekkel vagy zenekarokkal együttműködve bemutattuk és felvettük a zeneszerzőnek négy olyan operáját, amelyeket utoljára az ő korában játszottak, s amelyekről biztosan tudtuk, hogy senki más nem tűzné műsorra. Az egyiket, a Polümnia ünnepeit, éppen Budapesten, a Müpában, idén áprilisban, Vashegyi György zenekarával és kórusával. A tényleges koordinációs munka egyik legfontosabb terméke egy honlap (www.rameau2014.fr), amelyen még a szakemberek is találhatnak érdekes dolgokat, gerince pedig az a mintegy 620 program, amelyet világszerte az emlékév alkalmából rendeztek. (Az utolsóra december 20-án kerül sor - szerk.) Ezek között a koncerteken és előadásokon kívül vannak konferenciák is, valamint ez alkalomból megjelent lemezek, könyvek és kották is.

- Gondolom, a programok többsége elsősorban Európában zajlott.

- A legnagyobb részük természetesen Franciaországban, a többi valóban főként Európában, de volt koncert Washingtonban, Tokióban - ott éppen a Platée, amelyet most Budapesten is előadtak - és Kínában is. Az emlékévnek köszönhetően Rameau-ra kiemelt figyelem irányult, több operaház is műsorára tűzte, mai hangszereken játszó zenekarok úgyszintén, és általában a közönség és a sajtó élénk érdeklődésétől kísérve.

Vashegyi György - Polümnia
Vashegyi György - Polümnia

- Mikor kezdtek hozzá az emlékév programjainak szervezéséhez?

- 2012 elején, vagyis két évvel az emlékév kezdete előtt, de fél évvel előtte nagyon felpörgött a gépezet, és természetesen az egész 2014-es év során folyamatosan dolgoztunk. Először csak az első hat hónap programját tettük fel a honlapra, később egészítettük ki a második félév programjával. Terveink szerint nem állunk le a munkával az év végén, mert a honlapot szeretnénk tovább működtetni, és készíteni egy kb. félórás összefoglaló filmet, amely nagyjából harminc produkció részleteivel a Rameau-emlékév egyfajta keresztmetszetét adja majd. Egészen biztosan szerepelni fog benne a Polümnia ünnepei áprilisi budapesti előadása, amelyet én, aki igencsak közelről követtem végig az emlékév eseményeit, példamutatónak tartok, és az év három legkiemelkedőbb produkciója közé sorolok.

Benoît Dratwicki - Platée főpróba - Müpa
Benoît Dratwicki - Platée főpróba - Müpa

- A Platée című „comédie lyrique" budapesti bemutatását ki kezdeményezte: Önök vagy Vashegyi György?

- Gyuri választotta ezt a művet, egyrészt azért, hogy a Polümnia bemutatója után egy ennél ismertebb darabbal is foglalkozzanak, másrészt ő már évek óta dolgozik a kontratenor énekessel, Jeffrey Thompsonnal, és ez a kapcsolat is motiválhatta a darabválasztásban, hiszen a címszerepet rá bízta. Noha már sokszor, sokféle előadásban láttam a Platée-t, még soha nem mélyedtem el a partitúrájában. Most megtettem, és arra jutottam, hogy zseniális műről van szó. Legalább három szinten ragadható meg benne a komikum: primer módon magában a történetben, amelyben egy kis béka akar házasságot kötni Jupiterrel, másodszor bizonyos értelemben a 18. század társadalma, a királyság és az udvar szatírájaként, harmadszor pedig az opera műfajának mindenre kiterjedő paródiájaként.

- Mai értékelés szerint milyen helyet foglal el a Platée Rameau életművében?

- Benne van a Top 3-ban. És személyes véleményem szerint Rameau nemzetközileg legjobban „eladható" műve. A francia barokk opera ugyanis nagyon sajátos műfaj, úgyhogy nem egyszerű megszeretni a nem frankofón országokban. A Platée viszont igencsak elüt Rameau többi művétől, egészen másképp van megírva, ezért talán az egyetlen, amely valóban univerzális lehet, amit az is mutat, hogy számos teljesen különböző rendezői koncepció mentén lehet előadni: áthelyezhető a mába, vagy bármely más korba, tetszőleges jelmezekkel.