Jolán

Mozart Malájföldön

2015.01.01. 18:10

Programkereső

Nem, nem arról van szó, hogy kiderült, a bécsi klasszika egyik legnagyobb alakja a Maláj-félszigeten is megfordult, és még csak nem is arról, hogy egy évszázadok óta hiányzó kéziratot fedeztek fel Kuala Lumpurban. A hangzatos cím mindössze a sorok írójának egy malajziai koncertélményéről, továbbá a délkelet-ázsiai ország klasszikus zenei életéről szóló beszámolóját takarja. MAGAZIN

Életemben először merészkedtem Európán kívülre: Malajzia fővárosába vezetett az utam, és ha már a Petronas ikertornyoknál jártam, mindenképp kíváncsi voltam a tornyok aljában található Dewan Filharmonik Petronasra, azaz a Petronas Filharmóniára. Ez egy impozáns, kilencszázhúsz férőhelyes koncertterem, amely a Malajziai Filharmonikus Zenekarnak is otthont ad. Ez a hangversenyterem - illetve a menedzsmentje - persze korántsem bír olyan koncertszervezéssel, mint a Zeneakadémia vagy a Művészetek Palotája, nincsenek minden nap hangversenyek, hanem csak heti kettő, hétvégén, péntek-szombat, vagy szombat-vasárnap, mindkétszer ugyanazzal a műsorral. Természetesen ezek a koncertek a rezidens zenekar hangversenyei, akik időnként hívnak vendégművészeket, karmestereket vagy éppen kamaraformációkat alakítanak a zenekari tagok, de szinte mindig ők alkotják az est alappillérét. Nagyon gyakran a vendégművészek is úgy jutnak el Kuala Lumpurba, hogy épp Szingapúrban hangversenyeznek, így könnyebb őket megnyerni egy közös produkcióra az MPO-val (Malaysian Philharmonic Orchestra). Persze ez nem azt jelenti, hogy a Petronasban tartott koncertjeik ne lennének teltházasak, de azért mégiscsak egy olyan kultúráról van szó, amelynek annyira azért nem sajátja a nyugati művészet. Noha tény, az ország lakosságát alkotó malájokon, kínaiakon és indiaikon kívül számos ott élő külföldivel vagy turistával lehet találkozni nap mint nap, még november végén is.

Dewan Filharmonik Petronas
Dewan Filharmonik Petronas

A zenekar tagjainak összetétele nemzetközi, nyugodt szívvel benne lehetne nevükben az International szó is, hiszen többek között az Egyesült Államokból, Kanadából, Angliából és Magyarországról is vannak tagok. Utóbbiból nem is olyan kevés, szóval már csak ezért sem lehet igazán érdektelen egy magyar portálon a malajziai koncertéletről szólni. Az összetétel homogenitásán - vagyis hogy nemzetibb jelleget öltsön a zenekar - több éve, évtizede azzal is próbálnak javítani, hogy az együttes tagjai gondoskodnak utánpótlásról tanítással, ugyanis az MPYO, vagyis a Malajziai Ifjúsági Filharmonikus Zenekar tulajdonképpen az együttes tagjainak tanítványaiból áll össze. Persze ez a fajta (ki)nevelés azért sem egyszerű, mert Malajziában nincsen zenei felsőoktatási intézmény, zenekar is csak Penangban van a fővároson kívül, persze szerencsére zeneiskolákból és magántanárokból nincs hiány, vagy talán nem akkora. Viszont amint már korábban pedzegettem, a nyugati kultúra nem ivódhatott be annyira a malajziaiak életébe, ezért nem is bosszankodhatunk afelett, hogy nem életcél náluk a klasszikus zenei karrier. Inkább örüljünk annak, hogy saját kultúrájuk mellett még van idejük és nyitottságuk - ha leginkább a közönség soraiból is - az európai zeneművészetre.

A zenekar műsorösszeállítása és a vendégművészek meghívása során gyakran fontos szempont, hogy népszerű és szórakoztató legyen a program, hiszen az éves programot átnézve rendszeresen találkozhatunk könnyedebb műfajokkal, filmzenékkel, jól ismert klasszikusokkal. Az idei évadban volt már Led Zeppelin-est, valamint Igudesman & Joo Bigh Nightmare Musicja is, de fajsúlyosabb produkciókban sem volt hiány, hiszen vezényelte a zenekart Edo de Waart, aki Mahler 3. szimfóniáját és Richard Strauss néhány művét, többek között az Alpesi szimfóniát is dirigálta pár koncerten, Vladimir Ashkenazy pedig október végén állt az együttes élére. A hardcore kortárs zene területére ritkán eveznek, sőt már az új bécsi iskola mestereinek darabjai sem képezik részét a repertoárnak, de azért elmondhatjuk, hogy a barokktól a huszadik századig valamennyi korszak képviselve van. Hogy a magyar kapcsolatokat se feledjük, meg kell említenünk, hogy a Malajziai Filharmonikus Zenekart alig egy éve Kocsis Zoltán is vezényelte Bartók-műveket tűzve műsorra, jövő áprilisban pedig Takács-Nagy Gábor is vendégkarmesterük lesz.

A hangversenyek marketingje is erős, látványos-hangzatos, hiszen a színes plakátokkal városszerte találkozni lehet, ráadásul mindegyik estnek van valami ütősebb vagy kevésbé eltalált címe: A szenzációs Strauss, A legendás Ashkenazy, A titokzatos Maestro vagy amire magam is eljutottam: Mozart és Mendelssohn varázsa. (Angolul ezek a címek persze gyakran alliterálnak is, az utóbbi: The Magic of Mozart and Mendelssohn.)

Malaysian Philharmonic Orchestra
Malaysian Philharmonic Orchestra

A szóban forgó november végi hangversenyt is világhírű karmester dirigálta volna a tervek szerint: amikor a repülőjegyemet megvettem, még izgatottan vártam, hogyan szólal meg majd a zenekar Christopher Hogwood kezei alatt, de szó szerint pár napra rá jött a szomorú hír: a zenei világ a hetvenhárom éves korában elhunyt karmestert gyászolja.

Még mielőtt a programra térnék, néhány dolgot az európai szemmel nézve nem szokványos körülményekről is érdemes szólni. Aki már járt Malajziában, talán megszokhatta, hogy a szinte konstans harminc fokos hőmérsékletet, illetve a forró zuhany után még zárva tartott fürdőszoba klímájára emlékeztető igen magas páratartalmat folyamatosan jéghideget árasztó klímaberendezésekkel próbálják ellensúlyozni, tehát nem ajánlatos rövidnadrágban és rövidujjúban koncertre menni (én öltönyben is megfáztam). Mondjuk amúgy sem, mivel a dress code-ot igen szigorúan veszik, a smart casual náluk nem enged meg akkora változatosságot, mint nálunk, hiszen nem elfogadott sem a tornacipő, sem a póló, sem a farmer vagy egyéb sportos viselet, rövid nadrágról és papucsról pedig ne is beszéljünk. A kezdés félelmetesen pontos, vagyis a fél 9-es időpont azt jelenti, hogy kereken 20:30-kor lendül a pálca. A hangverseny közönsége nagyon vegyes volt, és ezt nemcsak a látszólagos hovatartozásra értem (a már említett külföldiek, akár turisták, akár ott élők), hanem a klasszikus zenei műveltségre is, mivel a tételek között rendszerint tapsoltak, de ez még gyakran itthon is előfordul.

Ciarán McAuley
Ciarán McAuley

A jegyárak ötven és százharminc malajziai rynggit között mozognak általában, amik 3700 és 9600 Ft körüli összegeket jelentenek. Ez nem számít olcsónak, mivel nagyon sokan ezer-ezerötszáz rynggitből (75000-110000 Ft) élnek meg havonta, és ők általában nem tehetik meg, hogy koncertre járjanak, mivel többek között az ingatlan-, albérlet-árak is rendkívül magasak. Viszont szinte mindig teltház van, ami pedig arra utal, hogy a felső tízezret képezik többen - a képzavart sajna nem tudom feloldani azzal, hogy ez több tízezret vagy több százezret jelenthet-e. De a nyugati kultúrát mindenképp a filhamonikusok jelentik a városban, hiszen klasszikus-hagyományos értelemben vett színházakat - ahol Shakespeare-t vagy Csehovot játszanának - sem lehet találni Kuala Lumpurban. És különleges módon míg nálunk a világsztárok koncertjei esetén emelik a jegyárakat, addig Malajziában egy maláj vendégművész (pl. énekes) esetén szökhet az ár az egekbe, de még a 600 rynggitbe (45000 Ft!) kerülő koncertek is teltházzal zajlanak. Amúgy nem ritka, hogy a hangverseny után még az ikertornyok aljában található valamelyik bárba vagy kávézóba beülnek az emberek, hogy megigyanak egy sört vagy egy koktélt, ami szintén a felső tízezrekkel kapcsolatos fenti gondolatokat támasztja alá, hiszen a legolcsóbb jegy ára nagyjából egy nem is annyira drágának mondható koktél vagy egy kicsivel drágább pohár bor árának felel meg, hiszen Malajziában háromszáz százalékos adó terheli az alkoholos italokat.

A november 29-i est műsora majdnem ugyanaz maradt, mint amit Hogwood is vezényelt volna, csak épp a Bach Chaconne Raff-féle átirata helyett Beethoven Egmont-nyitánya hangzott el. A többi ugyanaz maradt: Mozart Don Giovanni-nyitánya és Prágai szimfóniája, valamint Mendelssohn 5. „Reformáció" szimfóniája. A fiatal rezidens karmester, Ciarán McAuley vezényelte a produkciót, aki tanulmányait Manchesterben és Zürichben végezte, és látogatta Bernard Haitink kurzusait, továbbá betanító karmester volt Rafael Frübeck de Burgos mellett. A fiatalos kiállás semmi nagyobb kisugárzással nem társult irányításában, ennek ellenére a zenekar picit előítéletes várakozásomon felül teljesített (elvégre sosem hallottunk még az együttesről, nálunk még nem turnéztak, de az őket körülvevő országokban is csak ritkán). Kicsit visszhangzik a terem, és ezért nehéz a megfelelő dinamikát eltalálni, de általában ezzel nem volt gond. A Mozart-művek előadásában a vonósok kicsit pontosabbak lehettek volna, az akusztika sem takart el semmit, tehát a visszhangzást se ápoló jellegűnek képzeljük el. A fúvósok viszont már az elején lehengereltek teljesítményükkel, először a kürtök: gikszert alig lehetett hallani, és az együttjáték is pontos, tiszta volt, de nem az a már idegesítően steril fajta. De hogy ne csak a technikai részletekről szóljunk, zeneiségében szinte mindegyik produkció megkapó volt, viszont a legdrámaibb erővel éppen a cserélt műsorszám, az Egmont-nyitány szólalt meg. Itt a vonósok is homogén módon szólaltak meg, a struktúrában sem éreztem töredezettséget, a nagyobb egységek könnyen érzékelhetőek voltak. A rezesek és fafúvók megszólalásának színvonala is tovább emelkedett. Talán csak a Mendelssohn-szimfónia végére éreztem kisebb fáradtságot. Nagyobb kritikai leírásba most nem bonyolódnék a műfaji keretek miatt sem, de a lényeg, hogy az idei év egyik színvonalas produkcióját volt szerencsém hallani a Malajziai Filharmonikus Zenekar előadásában, tehát reménykedem, hogy hallhatjuk őket esetleg Magyarországon is - és nem csak azért, mert földieink is helyet foglalnak az együttesben.