Olivér

A svájci kapcsolat

2015.01.04. 07:00

Programkereső

A mintaszerű pontosság, a többfunkciós bicskák és az örökös semlegesség alpesi köztársasága a magyar kultúra, s benne a magyar zene számára is ismerős tájék és fontos összeköttetés. MAGAZIN

"Svájc. Zerge, bércek, szédület.
Sikló. Major felhők felett.
Sötétzöld völgyek, jégmező:
Harapni friss a levegő."

Babits Mihály versében (Messze...messze...) így kerül össze mindaz, ami elsőre Svájcról az eszünkbe juthat, ám persze korántsem ez minden, ami fontos számunkra az ország­ból, amelynek gazdagsága és történelmi szerencséje régóta oly irigylésre méltónak tetszik. Legendás szabadsághősei ott sze­repelnek kártyánk, a magyar kártya lapjain, s ha Bernt említjük, sokan máig hozzátold­ják e városnévhez a tragédia szót, vissza­emlékezve az 1954-es labdarúgó-világbaj­noki döntő traumájára. "Az első magyar turistanő", Wesselényi Polixéna a 19. szá­zad derekán itt mászott alpesi hegycsú­csokra, hogy aztán útirajzban örökítse meg "schweizi" élményeit, de innen érke­zett magyar földre Ganz Ábrahám, s a 14. században ugyancsak itt, Töss kolos­torában élt és halt az utolsó Árpád-házi hercegnő, Erzsébet. Tudjuk, Bocskai István fejedelemnek szobra van Genfben, s ha a magyar költészetben elmerülünk, még azt is megtudhatjuk Illyés Gyulától, hogy a reformáció hőseit felvonultató emlékmű pontosan "száznegyvenhárom lépés". S ha már Genfet említettük, hát itt kezdte meg 1835-ben közös életét Liszt Ferenc és szök­tetett szerelmese, Marie d'Agoult grófné, s utóbb itt ünnepelte a zeneszerző Blandine lányuk születését A genfi harangok meg­komponálásával.

Várjon Dénes
Várjon Dénes

Liszt nevének szerepeltetése már a zenei érintkezések és kapcsolatok terepére ve­zet át minket, ahol a Bartók Bélától mű­vek egész sorát megrendelő Paul Sacher­nek és Bázeli Kamarazenekarának éppúgy kitüntetett szerep jutott, mint a II. világháborút Svájcban átvészelő Solti György­nek, a Bázelben elhunyt Fricsay Ferencnek, s természetesen az 1943-ban Svájcban le­telepedett nagy zongoraművésznek és zongorapedagógusnak, Anda Gézának. Az 1976-ban, fájdalmasan korán, 54 esz­tendősen elhunyt Anda Géza emlékét Zürichben háromévente megrendezett zongoristaverseny őrzi, melyet mindeddig egyetlen magyar muzsikusnak sikerült megnyernie: Várjon Dénesnek, aki 1991-ben dia­dalmaskodott ezen a rangos megmérette­tésen. A január 7-i koncert két zongorista főszereplőjét, Várjont és feleségét, Simon Izabellát azóta is szoros szálak fűzik Svájc zenei életéhez, legyen szó akár zürichi Fricsay-emlékkoncertekről, akár davosi fesztiválfellépésekről.

Holliger Veressről

"...rendkívül zárkózott, titokzatos ember volt [...] remeteéletet élt, és nem szívesen be­szélgetett. Csodálatos volt benne, hogy - akárcsak Kurtág - ismerte a teljes klasszikus repertoárt, kívülről ismert minden zenét, és rengeteget tudott az interpretációikról. Ter­mészetesen nekem többet mesélt saját műveiről, mint másoknak, hiszen nagyon közeli kapcsolatban álltunk. Sőt darabot is kaptam tőle: a Passacaglia concertantét, amelyet vele tanultam meg. Rengeteg előadáson ott volt. Gyakran vezényeltem a műveit; ő el­jött a próbákra és a koncertre, és nagyon világosan közölte elképzeléseit az előadásról. Svájcban előadói divatot teremtett a neoklasszicista manír. Minden felületet túl simára és túl fényesre políroztak. Ő meg inkább azt szerette volna, ha a zenéje szabadabban, beszédszerűbben szólal meg. Valahogy úgy, ahogyan Bartók játszotta felvételein saját zenéjét. Bartóknál ugyan mindig ott állt az időtartam, hogy valaminek a hossza mondjuk 1 perc 23 másodperc, Bartók azonban saját előírásait meglehetősen szabadon kezelte. Veress zenéje is igényli ezt a szabadságot." (Muzsika, 1999)

Heinz Holliger
Heinz Holliger

A Genfben konzervatóriumi órákat adó Liszt és a zürichi meg luzerni mesterkur­zusok sorát tartó Anda mellett még egy nagy magyar muzsikust kell okvetlenül Svájc legendás zenetanárainak sorában fölemlítenünk: a zeneszerző Veress Sándort (1907-1992), aki életének második 42 esztendejét töltötte a polgári szabadság és a semlegesség friss levegőjét harapva. Az 1949-ben emig­ráló Veress előbb a berni egyetem zenetörténeti tanszékén helyettesített, majd a berni konzervatóriumban tanított zeneelméletet, zeneszerzést. 1968-ban azután meghívták az egyetemre a zenetörténet és a népzene oktatására. Bernben lett Veress tanítványa, elkötelezett híve és ifjabb barátja a január 7-i koncert karmestere, a zeneszerző és oboás Heinz Holliger. "Életem nagy szerencséjének tartom, hogy tizennégy éves koromban foglalkozni kezdett velem" - fogalmazott másfél évtizede egy interjúban Holliger, aki ugyanitt Veress, valamint Végh Sándor tanításának jóvol­tából nem kevesebbet állíthatott, mint azt, hogy "a magyar zene emlőin nevelkedtem, az anyatejjel szívtam magamba a magyar zenét". Holliger jószerével azóta is főszereplője a Veress-életmű népszerűsítésének, s ezzel az aktivitással nem csupán tartós háláját bizonyítja, de egyúttal azt is, hogy Svájc és hazánk között korántsem csak futballmec­csek és kártyacsaták teremthetik meg az érzelmi össze­köttetés szálait.

Veronika a Duna partjáról

2006 húsvétján Simon Rattle és a Berlini Filharmoniku­sok partnere lehetett egy salzburgi koncerten, s azóta valósággal szárnyal az 1988-as születésű német hege­dűs, Veronika Eberle karrierje. Donauwörth büszkesége a müncheni Herkules-teremtől a New York-i Carnegie Hallig szinte minden fontos koncerthelyszínen debütált már, s a pozitív kritikák világszerte kiemelték hegedűjátékának érettségét és kiegyensúlyozottságát. Eberle az elmúlt pár év során olyan jelentős karmesterekkel dolgozhatott együtt, mint Roger Norrington, Alan Gilbert, Paavo Järvi, vagy éppen Heinz Holliger. A 2015-ös esztendőt budapesti fellépéssel kezdő művésznő legközelebb már a salzburgi Mozarteumban koncertezik majd, méghozzá Mitsuko Uchida muzsikustársaként bűvölve "Dragonetti" mellék­nevű Stradivariját.


Művészetek Palotája, 2015. január 7.
Várjon Dénes, Simon Izabella, Veronika Eberle és a Liszt Ferenc Kamarazenekar
Vezényel:
Heinz Holliger