Emma

Balassa Sándor szerzői estje

2015.01.13. 17:01

Programkereső

A február 16-i koncerten az Új Magyar Kamarazenekar, Vigh Andrea és Falvai Sándor működik közre a Zeneakadémia Nagytermében.

A zeneszerző nyolcvanadik születésnapját (is) köszöntő hangverseny a rendkívül gazdag és változatos életmű második felét tekinti át az op. 49-es Bölcskei concertótól a korai kilencvenes évek termésétől egészen napjainkig. A Falvai Sándor zongoraművész, a Bánfalvi Béla vezette Új Magyar Kamarazenekar, illetve hangszeres szólistáik előadásában megszólaló válogatott zongoradarabok, vonószenekari és vonós kamaraművek sorában ősbemutatóként hangzik el a IV. vonósnégyes, mely kompozícióját Balassa Sándor 135. opusként vezette be műjegyzékébe, nem ijedve meg Beethoven ugyanezen opusszámú, utolsóként befejezett, az emberi létezés drámáját kozmikussá emelő F-dúr vonósnégyesének árnyékától. Az utóbbi években remekmívű és játékossággal mélyen átitatott kamarakompozíciókkal jelentkező zeneszerző darabjaiban egy kritikusa szerint „van valami lényegi, de a lényegre törés erőszakos retorikája nélkül. Esszenciális, tiszta zenei fogalmazású művek".

Balassa Sándor
Balassa Sándor

Ritkán szerepel a hangversenytermek programján, kortárs szerző műveiből összeállított műsorban pedig egészen kivételesnek számít a hárfaconcerto műfaja. „Mindig vonzódtam a hárfa hangjához - különös, sajátos jelenség ez a zene újabb kori világában. A romantikában és a 20. század elején született művekben a szerzők rátaláltak egy természetes hárfajátékmódra, amely virtuózan, csiszoltan és mégis - a hangszer sajátosságaiból adódóan - magasrendű játszanivalót kínált az előadóknak. Reméltem, hogy egyszer majd én is rátalálok a saját hárfa-hangomra" - nyilatkozta a zeneszerző az ezúttal Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektorának hárfaszólójával, Kovács Zoltán vezényletével megszólaló mű fogantatásával kapcsolatban.

Balassa Sándor 1935-ben született Budapesten. Szervánszky Endre növendékeként végezte el a Zeneakadémia zeneszerzés tanszakát, majd a Magyar Rádió munkatársa lett, majd 1981-től 1996-ig a Zeneakadémián tanított. A hazai és nemzetközi elismertséget Requiem Kassák Lajosért című oratóriuma hozta meg számára, mely 1972-ben Párizsban a világ rádiótársaságainak zeneszerző-seregszemléjén  a legjobbnak bizonyult. Ettől az időponttól kezdve Balassa csaknem minden kompozíciója a kortárs magyar zeneszerzés előterében állt, és neves külföldi együttesektől is rendszeresen kapott felkéréseket. Zeneszerzői munkásságáért számos elismerést kapott: 1972-ben Erkel-díjat, 1978-ban Érdemes művészi kitüntetést, 1983-ban Kossuth-díjat, 1988-ban és 1998-ban Bartók-Pásztory-díjat, 1989-ben Kiváló művész kitüntetést kapott, 2012-ben pedig a Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. Munkásságának hangvétele a '70-es évek második felétől kezdte fokozatosan megváltozott.  „Zeném kikerült az atonalitás vonzásköréből, új tonalitások és lehetséges intonációk nyíltak meg előttem. Az európai zenei múlt ilyen módon folytathatóvá vált számomra. Zenegyártási technológiák és ideológiák helyett a zenei szépséget,  emberi kifejezést helyeztem műveim középpontjába. A magyar nemzeti zenei kultúra megőrzése és megújítása szintén ezen alkotói feladat szerves részévé vált" - vallja a szerző a február 16-i zeneakadémiai szerzői estjének középpontjába állított alkotói korszakáról.