Gellért, Mercédesz

A Scala balettkarát kísérik a szombathelyiek

2015.01.14. 11:45

Programkereső

A milánói Scala balettkarának előadását kíséri nyolc alkalommal január utolsó és február első napjaiban a párizsi kongresszusi palotában a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar - jelentette be január 13-án Puskás Tivadar, a vasi megyeszékhely polgármestere azon a sajtótájékoztatón, amelyet Mérei Tamással, a zenekar igazgatójával közösen tartottak.

A Savaria Szimfonikus Zenekar 52 éves működése alatt jónéhány külföldi vendégszereplésen vett már részt, de ez a párizsi fellépés sorozat mindenképpen az eddigiek csúcsát jelenti majd, renkívül megtisztelő feladat - hangsúlyozta a polgármester. Hozzáfűzte: a szombathelyiek méltán lehetnek büszkék arra, hogy olyan szimfonikus zenekaruk van, amelyet a legnagyobb és leghíresebb társulatok is partnerüknek választanak, mindez pedig jelzi, hogy Szombathelynek milyen pezsgő és magas színvonalú zenei élete van.

Savaria Szimfonikus Zenekar
Savaria Szimfonikus Zenekar

A polgármester példaként említette a Nemzetközi Bartók Szemináriumot és Fesztivált, és az Iseumi Szabadtéri Játékok opera előadásait, amelyek újraélesztésében, megszervezésében és lebonyolításában a két éve nemzeti besorolást elnyert Savaria Szimfonikus Zenekar tagjai eddig is meghatározó szerepet vállaltak.

Mérei Tamás elmondta: a milanói Scala balettkara 16 év szünet után tér vissza Párizsba, ahol a szombathelyi zenészekkel közösen Adolphe Adam Giselle című balettjét adják elő nyolc alkalommal. A zenekart Patrik Fourmillier, a Scala karmestere fogja vezényelni. A zenekart pályázaton választották ki, a sikert elsősorban örökös tiszteletbeli karnagyuk, Vásáry Tamás nemzetközi elismertségének, valamint a zenekar korábbi sikeres külföldi fellépéseinek, illetve koncertfelvételeinek, köztük a BBC és a Sony által készített koncertfelvételeknek tulajdonítják. Mérei hozzátette: pályázatuk sikeréhez az is hozzájárult, hogy a zenekar az elmúlt időszakban 12 új állandó taggal bővülhetett és az önkormányzati támogatásnak is köszönhetően, részben hangszereik is megújulhattak. 

Mérei Tamás szólt arról is: a zenekar programja a párizsi út előtt is meglehetősen zsúfolt: január 14-én a Bartók Teremben Vásáry Tamás zongorakoncertjét kísérik, január 18-án a Művészetek Palotájában lépnek fel, január 22-én, a magyar kultúra napján pedig egy szombathelyi gálán vesznek részt.