Kelemen, Klementina

Schumann-művek a Zeneakadémián

2015.01.26. 14:22

Programkereső

Az Óbudai Danubia Zenekar február 3-i koncertjén Robert Schumann három művét hallgathatják meg, Héja Domonkos vezényletével. A műsoron: g-moll szimfónia, „Zwickau”, WoO 29; a-moll gordonkaverseny (közreműködik: Perényi Miklós); op. 129, IV. szimfónia, d-moll, op. 120

"Már oly sokszor mondták a zeneszerzők bosszantására: Beethoven után fel kell hagyni a szimfonikus tervekkel. S részben igaz is, hogy egyes jelentékenyebb zenekari műveken kívül, melyek azonban szintén inkább csak szerzőjük fejlődésének megítélése szempontjából voltak fontosak, és a nagyközönség vagy a műfaj fejlődése szempontjából nem volt jelentőségük, a legtöbb csak a beethoveni alkotásmódnak volt fénytelen tükörképe" - írja Schumann 1839-ben. Ő 1833-ban látta először elérkezettnek az időt, hogy a szimfónia műfajában is kipróbálja tehetségét - ekkor kezdte írni a „Zwickau" szimfóniát. A négytételesre tervezett darabból azonban csak az első két tétel készült el, a harmadikhoz és a negyedikhez csak néhány ötletet vázolt fel.

A IV. szimfónia 1841-ben keletkezett. Schumann imádott feleségét, Clarát köszöntötte vele, születésnapján. 1841 decemberében Lipcsében be is mutatták a darabot, a zeneszerző azonban úgy döntött, hogy átdolgozza. Ezután több mint egy évtized telt el, míg a szimfónia végleges formájában elkészült és a szerző vezényletével Düsseldorfban felhangzott. Néhány hónappal később a rajnai zenei ünnepségen is előadták a művet, amelynek felelevenítéséről Schumann így írt egyik barátjának: „Arra, hogy régi szimfóniám, amelyre talán emlékszel még, ebből az alkalomból újra előkerül, nem is gondoltam volna annakidején, mikor Lipcsében hallottuk. Szinte akaratom ellenére adták most elő, de a bizottság, amely nemrég hallotta, olyan lelkesen vett rá, hogy nem ellenkezhettem. A szimfóniát egyébként teljesen áthangszereltem, természetesen sokkal jobban és hatásosabban, mint annakidején..."

Schumann 1850-ben költözött, Düsseldorfba ahol tevékenyen részt vett a zenei életben, és zeneszerzői munkássága is fellendülni látszott. Ekkor jött létre a zeneszerző egyetlen gordonkaversenye is, amelyet egy röpke hét alatt alkotott: nyomtatásban 1854-ben jelent meg.