Cecília

Elbocsátották a Savaria Zenekar igazgatóját

2015.01.30. 10:51

Programkereső

A zenekar milliós nagyságrendű tartozása miatt rendkívüli felmondással elbocsátották Mérei Tamást, a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatóját, a zenekarhoz pedig önkormányzati biztost rendeltek ki – tájékoztatott január 30-án Angyal László, a szombathelyi városháza kommunikációs vezetője.

Az elbocsátásról január 29-ei, esti ülésén döntött a város közgyűlése, miután úgy látták, hogy a zenekar gazdálkodásával kapcsolatban a polgármester kezdeményezésére indult vizsgálat eddig feltárt megállapításai ezt a lépést tették szükségessé - közölte. Hozzáfűzte: a belső vizsgálat, amelyet az aljegyző vezet, tovább folytatódik, annak lezárulta után tájékoztatják a nyilvánosságot a részletekről.

Az igazgató felmentéséről és munkaviszonyának megszüntetéséről rendelkező közgyűlési határozatban az áll, hogy a szimfonikus zenekarnak 2012-től kezdődően száz milliós nagyságrendű kifizetetlen tartozása halmozódott fel, amit a pénzügyi beszámolókban nem szerepeltettek, a kötelező nyilvántartásokban nem vezettek. A munkáltató gazdasági érdekei ezzel jelentősen sérültek, ami indokolja, hogy Mérei Tamást felmentsék vezetői megbízatása alól és azonnali hatállyal megszüntessék munkaviszonyát.

Mérei Tamás
Mérei Tamás

Mérei Tamás jelenleg szabadságon van, de elkísérte a szimfonikus zenekart Párizsba, ahol ezekben a napokban nyolc alkalommal a milánói Scala balettkarával közösen lépnek fel a Párizsi Kongresszusi Palotában.

A közgyűlés január 29-ei, csütörtöki ülésén Czeglédy Csaba, a Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt frakcióvezetője kifogásolta, hogy az önkormányzati vizsgálat lezárulta előtt hoznak meg egy ilyen döntést, Ipkovich György, szocialista képviselő szerint mivel a vizsgálat még tart, az ügynek az önkormányzatra nézve akár hátrányos jogkövetkezményei is lehetnek.

Mérei Tamás január 30-án telefonban elmondta: egyelőre a koncertek, a turné sikerére összpontosít, hazatérte után azonban a nyilvánosság elé áll. "Az én szakmám nem olyan, mint a politika, itt nem lehet az egyik napról a másikra változtatni, nekem ezt a munkát be kell fejeznem, most azzal foglalkozom, hogy a zenekar párizsi fellépései minél jobban sikerüljenek" - mondta.