Salamon

Újító tradíciók

2015.02.16. 10:49

Programkereső

Alekszej Vologyin február 18-án a Nemzeti Filharmonikusokkal lép színpadra Budapesten. A fiatal, szentpétervári születésű szólistával beszélgettünk, akinek pályája 2003-ban, a zürichi Anda Géza Zongoraversenyen elért első helyezéssel indult. INTERJÚ

- Szentpéterváron született, de a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban tanult, jelenleg pedig Európában él. Hol érzi otthon magát?

- Nyugodtan mondhatom, hogy abban az országban élek, ahová a fellépéseim szólítanak. Az elmúlt években jellemzően Spanyolország és Oroszország között ingáztam, de hosszabb időt töltöttem Svájcban is. Mindenekelőtt azonban orosz állampolgár vagyok. Az az otthonom. Egy koncertszólista élete nagy részét vonatokon, repülőkön és szállodákban tölti, ez alól én sem vagyok kivétel. Nem panaszkodom, hiszen az ismeretlen helyek, az érdekes találkozások és az új benyomások inspirálnak úgy a magánéletben, mint a művészetben. Az évek során arra jutottam, hogy az otthon nem egy fix pont a világban, de egy folyton változó környezet, ahol ha megfelelő társakkal vagyok körülvéve, bátran mondhatom, hogy itthon vagyok.

Alekszej Vologyin
Alekszej Vologyin

- Pályája a 2003-ban megszerzett versenygyőzelemmel indult, amely megmérettetés - különösen ha a névadót tekintjük - szorosan kapcsolódik a magyar zenekultúrához.

- Lenyűgöző az a teljesítmény és művészi színvonal, amit a magyar zongoraművészek adtak és adnak ma is hozzá a világ zenekultúrájához. Azt hiszem, minden zongorista előtt követendő példaként áll Fischer Annie életműve, aki igazán különös tehetség volt a saját hangszerén, de említhetném akár kortárs zongoristatársaimat is, mint például Kocsis Zoltánt vagy Ránki Dezsőt, akik univerzalitásukkal tűnnek ki, hiszen pontosan ugyanolyan műgonddal, stílusérzékkel és alázattal játszanak Mozartot, mint Rachmaninovot.

- Kik azok az előadók, akikről úgy érzi, meghatározó benyomást tettek saját művészetére és egyedi hangjának kialakítására?

- Nos, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy még gyermekként találkozhattam a 20. század egyik legnagyobb zongoristájának, Rachmaninovnak a műveivel, amit sosem fogok elfelejteni. Azok a zongoristák, akiket példaképként említhetek, és akik jelentősen befolyásolták későbbi munkámat: Horowitz, Gilels, Pletnyov és valamennyire még Gould is. A karmesterek közül Furtwänglert és Mengelberget tudnám kiemelni.

Alekszej Vologyin
Alekszej Vologyin

- Konzervatívnak vagy inkább kísérletezőnek tarja magát?

- Bizonyos értelemben mindkettőnek. A kísérletezés, az új művészeti utak keresése elsősorban a zeneszerzők feladata. Előadóművészként azt tekintem feladatomnak, hogy megfeleljek azoknak a tradícióknak és előadói hagyományoknak, amit elődeink már kialakítottak. Úgy érzem, hogy itt olyan teljesítményekről van szó, amit elszánt és kitartó munkával is csak megközelíteni lehet, mindazonáltal meggyőzően és a tehetséget maximálisan kiaknázva kell játszani. Az gondolom, hogyha figyeljük a nagy zongorista elődöket és tanulunk tőlük, az évek során ki tudjuk alakítani a saját hangunkat.

Mikor találkozott először a Nemzeti Filharmonikusokkal?

- Az első koncertemet Budapesten 2007-ben adtam. Beethoven III. zongoraversenyét játszottam a Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikusokkal. Kitűnő koncert volt, nagyszerű összhangra találtunk. Nagy öröm számomra, hogy ismét színpadra állhatok az együttessel.

 

- Mit hallhatunk a februári koncerten?

- Prokofjev B-dúr bal kézre írt zongoraversenyét játszom Christopher Seaman irányításával. A művet a hadirokkanttá vált Paul Wittgenstein rendelte, akinek Britten, Hindemith, Korngold, R. Strauss és Ravel is komponált már lejátszhatatlannak vélt balkezes zongoraműveket. Bár a darabot nem én választottam, hanem a zenekar, kifejezetten örültem neki, hiszen nagyon szeretem ezt a művet és sok koncerten játszottam is már.