Vendel

Hangszeres csúcstalálkozó

2015.04.07. 12:00

Programkereső

Nem sok magyar hegedűművésznek adatik meg, ami Baráti Kristófnak (1979): szólóest a Carnegie Hallban. Műsorának középpontjában Johann Sebastian Bach d-moll partitája (BWV 1004) állt. Ennek fényében nem meglepő, hogy a világhírű hegedűs Müpa-beli hangversenye szintén az 1720 körül Köthenben keletkezett kompozícióval fog kezdődni. A mű magában foglalja a sokszor önállóan is előadott Chaconne-t, amelyet Yehudi Menuhin a valaha létrehozott legtökéletesebb zenei „építménynek” nevezett.

Beethoven sem hiányzik a kínálatból: 1808-ban keletkezett D-dúr triója (op. 70, no. 1) csendül fel, amelynek mellékneve - Szellem - Carl Czernytől ered. Visszaemlékezéseiben a Beethoven-tanítvány azt írta, hogy a trió második tétele mindig is Hamlet atyjának szellemére emlékeztette őt. Bár ez pusztán Czerny fikciója volt, nem járt messze az igazságtól: Beethoven jegyzetfüzeteiből ma már ismert, hogy a kompozíció keletkezésének idején komolyan foglalkoztatta Shakespeare Macbethjének megzenésítése. A trió vázlataiban a "Macbett" és "Ende" szavak szerepelnek a Largo mellett, ezért feltételezhető, hogy a tételt később a boszorkányok zenéjeként akarta felhasználni.

Baráti Kristóf
Baráti Kristóf

A szigorú szerkesztés, a tudatos zenei építkezés Bohuslav Martinů hegedűre és brácsára írt Három madrigáljának (H. 313) éppúgy jellemzője, mint a Bach-chaconne-nak. Bár a darab névválasztása reneszánsz előképet feltételez, Martinů 1947-es művében sokkal inkább a 18. századi formákat - és különösen Mozart azonos hangszerösszeállításra írt szonátáit - veszi alapul. A madrigálszerűséget főként az első tétel sodró ritmikája és változatos, hol kontrapunktikus, hol homofon textúrája adja, de a három tétel könnyed, mégis komoly hangvétele is a 16. század kedvelt vokális műfajára utal.

Gabriel Fauré egyik legismertebb műve az I. (c-moll) zongoranégyes (op. 15). Ellentétben a hangverseny többi darabjával, a kompozíció első hallásra valószínűleg nem zeneszerzéstechnikai bravúrjaival, sokkal inkább áradó, végtelen dallamosságával fogja megragadni a közönség figyelmét. Utóbbi Richard Wagner hatása, akivel - és persze zenéjével - Fauré 1879-ben, nem sokkal a kvartett megírása előtt találkozott. Fauré azonban, ellentétben több neves francia pályatársával, nem került a német szerző bűvkörébe: a tőle tanultakat részévé tette jellegzetes stílusának, amely hidat képez a későromantikus César Franck és a századforduló francia zenéje, Debussy és Ravel stílusa között.

A Müpa kínálatának visszatérő csemegéje: kiemelkedő magyar muzsikusok világhírű külföldi pályatársakat látnak vendégül, hogy a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem pódiumán együtt népszerűsítsék a kamarazenét. A közönség hallhatta már Várjon Dénes, később Fenyő László estjét. A Kossuth-díjas hegedűművész, Baráti Kristóf nem először házigazda. Tavaly Enrico Pace társaságában lépett fel, de idei vendégei is világklasszisok: a brácsás Kim Kashkashian, a zongoraművész Jean-Efflam Bavouzet és a csellista Várdai István.

Baráti partnerei a nemzetközi hangversenyélet keresett művészei. A Bartók zongoraversenyeit is műsorán tartó, kiváló Debussy-játékos, Jean-Efflam Bavouzet (1962) 1995-ben Solti György vezényletével debütált az Orchestre de Paris élén, ezért sokan őt tartják a magyar származású karmester utolsó nagy felfedezettjének. Soltit igazolja, hogy Bavouzet azóta többszörös versenygyőztes, illetve a Gramophone- és az Arany Hangvilla-díjat is elnyerte. Az örmény származású amerikai Kim Kashkashiant (1952), korunk egyik legnagyobb brácsaművészét nem kell bemutatni a budapesti közönségnek, hiszen évtizedek óta jár a magyar fővárosba (magyar zongorista partnere is van Nagy Péter személyében), és már a Művészetek Palotájának is visszatérő vendége. Hasonlóan a csellista Várdai Istvánhoz (1985), számos nemzetközi megmérettetés - legutóbb a rangos müncheni ARD-verseny - győzteséhez, aki az elmúlt években személyes jó barátja, Baráti Kristóf mellett a magyar zenei előadó-művészet világszerte megbecsült nagykövetévé vált.