Gyöngyi

Kiderült, ki vezetheti a Savaria Zenekart

2015.04.14. 09:25

Programkereső

Hárman indultak a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatói állásának betöltésére kiírt pályázaton, a jelentkezők közül Kiss Barna kürtművész pályázatát támogatta a bírálatot végző szakmai bizottság - közölte Angyal László, a szombathelyi önkormányzat kommunikációs vezetője.

A szimfonikus zenekar vezetői állásáról márciusban meghirdetett pályázatról a szakmai bizottság véleménye alapján várhatóan április 16-i ülésén dönt majd zenekart fenntartó megyei jogú város közgyűlése. Az új vezető megbízása öt évre szól majd június 1-jétől.

Savaria Szimfonikus Zenekar
Savaria Szimfonikus Zenekar

Kiss Barna, aki jelenleg megbízott igazgatóként irányítja a zenekar munkáját, a Liszt Ferenc Zeneakadémián végzett kürt és tanár szakon, 1989-től tagja a Savaria Szimfonikus Zenekarnak, közben három éven át vezette a Kőszegi MÁV Ifjúsági Fúvószenekart, emellett pedig több zeneiskolában is tanított. Hét éven keresztül a Savaria Szimfonikus Zenekar titkára volt.

Az igazgatói posztra kiírt pályázatra azért volt szükség,  mert a szimfonikus zenekar gazdálkodásával kapcsolatban januárban az önkormányzat vizsgálatot rendelt el, majd a korábbi igazgató, Mérei Tamás vezetői megbízását és munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntették. Sajtóértesülések szerint a zenekarnál 153 millió forintos hiányt tártak fel.