Orsolya

Kocsis Zoltán: Találkozásaim Szvjatoszlav Richterrel V.

Richter 100

2015.04.17. 06:58

Programkereső

Szvjatoszlav Richter március 20-án, éppen száz évvel ezelőtt született. Az évforduló alkalmából a Fidelio.hu sorozatot indított, amelyben Kocsis Zoltán eleveníti fel egy-egy személyes, Richterhez fűződő emlékét. Vajon milyen kapcsolatban állt Richter Big Bennel? MAGAZIN

Akármennyi kifogása is volt Richternek a koncertem kapcsán, ezek nem akadályozták meg, hogy újra és újra fölvesse a négykezesezés gondolatát. Rögtön műsorjavaslattal - Schubert-művek - is előállt. Talán nem is kell hangsúlyozni, milyen megtiszteltetést jelentett ez, hiszen Richter nagyon is megválogatta, hogy kivel, kikkel jelent meg a pódiumon. A tárgyalt időpontig én csak két négykezesező partneréről tudtam, jelesül Benjamin Brittenről - akit bizalmas körökben Richter egyszerűen csak "Big Ben"-nek nevezett - és Anatolij Vedernyikovról, ifjúkori barátjáról; jól ismertem közös felvételeiket. Hogy hol és mikor fogunk játszani, azt egyelőre nem határoztuk meg, de mint helyszín, Tours mindig biztos pont lévén most is kézenfekvőnek látszott. Minthogy az 1976-os fesztivál - a műsor gyakorlatilag készen állt - helyett is logikusnak tűnt, hogy az 1977-es évet célozzuk meg, akkor amúgy is az egész rendezvényt Schubert-ünnepnek tervezték. Így már bőven volt idő a felkészülésre. Ha jól emlékszem, a konkrét programról először Fejér Pál közvetítése révén hallottam. Azonnal elfogadtam, de ha más Schubert-művek szerepeltek volna a javaslatban, azokat is szívesen vettem volna, azon egyszerű oknál fogva, hogy Schubertnek igen kevés az olyan négykezes kompozíciója, ami nem nevezhető remekműnek. Richter gondosan vigyázott még arra is, hogy ne játsszunk olyan darabot, amit korábbi koncertjeiken "Big Ben"-nel előadtak. Tehát automatikusan kiestek a "slágerszámok", pl. az f-moll fantázia vagy a C-dúr szonáta, de azért maradt elég mestermű így is, hiszen Schubert tette a műfajt igazán kedveltté: három vaskos kötetre való darabot komponált erre az összeállításra.

Szvjatoszlav Richter
Szvjatoszlav Richter

A legjobban talán a B-dúr szonátának örültem, amit már régen el akartam játszani. Természetesen előre meghatároztuk, mely darabokban melyikünk lesz primo vagy secondo. Richter természetesnek tartotta, hogy a Divertissement à la hongroise felső szólamát - magyar lévén - én játsszam, de ha már így esett, megkaptam a másik, francia dallamokra komponált divertimento-ét (Divertissement sur des motifs originaux français, D. 823), valamint a két Marche caractéristique-ét is. A többi darabban én játszottam a secondo-t. Hatalmas, csaknem két órás műsornak ígérkezett, csak később derült ki, hogy Richter a francia divertimentónak mindössze az első tételére gondolt,* mint ahogy az indulók esetében sem tervezte a második darab előadását. Gyakorolnivalónak azonban így sem volt kevés az elsajátítandó anyag, buzgón neki is kezdtem a felkészülésnek, bár rengeteg más tennivalóm akadt akkoriban. 1976 teljes nyarát Ausztráliában töltöttem, a harmincnál is több koncert alaposan igénybe vette energiáimat. Utána különböző zongoraversenyek, szólóműsorok előadása, új darabok tanulása, beugrások és persze előre nem látott események - pl. a Charta '77 aláírása nyomán kipattant botránysorozat, ami miatt sok-sok megrovásban részesültem bizonyos "illetékes elvtársaktól, elvtársnőktől"; vagy a romániai földrengés, amelynek nyomán világméretű segítséghullám indult meg s úgy éreztem, nem tehetem meg, hogy ebben ne vegyek részt - emésztették az időmet, egyre jobban kitolva a Schubert-darabokra irányuló munkát. Pedig még arra is kellett gondolni gyakorlás közben, hogy Richter a maga - hozzám képest tekintélyes - korpuszával bizonyára nem fog kímélni játék közben. Beszéltem is erről vele, amikor '76 decemberében Budapesten járt. Biztosított, hogy majd természetesen "vigyáz rám".

Szvjatoszlav Richter
Szvjatoszlav Richter

Minthogy éppen Leningrádból érkeztem, nem állhattam meg, hogy kifejezzem a Filharmónia nagytermének csodás akusztikája felett érzett elragadtatásomat. Legnagyobb megdöbbenésemre Richter kijelentette, hogy ő azt a termet sohasem szerette, inkább a Nyevszkij Proszpekten lévő kistermet kedveli (ami egyébként szintén nagyszerű hangzással rendelkezik). Úgy rémlik, ez alkalommal - talán nem 10-én, hanem 9-én, a teljes egészében Beethoven műveinek szentelt koncertje után - dedikáltattam vele egy számomra nagyon kedves lemezt, a Beethoven-szonáták, köztük az Appassionata 1960-as Columbia felvételét. Még az előbbinél is nagyobb megrökönyödést okozott, amit Richter a borító hátoldalára írt; markáns véleménye** azonban nem tudta fölülírni az enyémet - a felvételeket ma is szívesen hallgatom.

Szvjatoszlav Richter
Szvjatoszlav Richter

Ott voltam természetesen Richter debreceni hangversenyén is, amely az Arany Bika szálló Bartók-termében került lebonyolításra. A helyszínre köztudottan jellemző visszhang miatt - a dugig telt ház ellenére - sok részletfinomság elsikkadt, a legsajnálatosabban a Chopin-művekben. De megszenvedték Schumann Bécsi karneváljának gyors tételei is a speciális akusztikát, amelyet Richter egyszerűen nem vett tudomásul, a tempókkal a legcsekélyebb mértékben sem alkalmazkodott a körülményekhez. Szerencsére ezt a művet - melyben szerintem legalábbis nagyságrenddel múlta felül Benedetti-Michelangelit - már hallottam tőle korábban, lényegesen kedvezőbb akusztikai viszonyok között.

Májustól már gőzerővel dolgoztam a programon. Ezt a munkát csak rutinszerű koncertek szakították meg, amelyek között emlékezetes momentumok is akadtak: 12-én léptem fel életemben először Claudio Abbado-val az Erkel Színházban; tizenhét és fél percig tartó ráadásomat a közönség kitörő, a zenekar mérsékelt lelkesedéssel fogadta. Körülbelül ekkortájt történhetett, hogy egy reggel felhív Fejér Pál: tudom-e, hogy nem egy, hanem három koncert lesz a "barátunkkal"? Persze nem tudtam, honnan is értesültem volna, hogy Richter és Hermann Prey - a kiváló bariton, a Schubertiade akkori művészeti vezetője - közben megállapodott arról, hogy a nyugat-ausztriai Hohenemsben ugyanazt a műsort fogjuk kétszer eljátszani, mint Tours-ban. Tehát változik az útiterv és a próbarend is: Richter svájci turnéjának befejező szakaszában, a koncertek között fogjuk a Schubert-műveket gyakorolni. Úgy terveztük, hogy Richter bázeli hangversenye után nyomban másnap indulunk Hohenems felé. Utazásom időpontjára teljesen készen álltam mindennel, nyugodtan repültem el tehát június 12-én Zürichbe, ahol maga Richter várt a repülőtéren, hiszen előző nap Rapperswilben játszott és berni fellépése csak másnap volt esedékes. Arra bizony nem emlékszem már, hogy Nyina Lvona ott volt-e, arra azonban határozottan, hogy Constantin Th. Metaxas görög származású, Münchenben élő üzletembert az érkezésnél ismertem meg. Megjelenésében kétségtelenül volt valamiféle őshüllőszerűség. Ő is Richter legbelső baráti köréhez tartozott, közelebbi foglalkozása szerint az EMI producere volt, de most sofőri minőségben "teljesített szolgálatot". Ekkor ültem életemben először Volvo-ban s mindjárt egy - akkor vadonatújnak számító - 244-esben! Nem győztem csodálkozni, hogy milyen halk a motor, milyen tágas a csomag- és az utastér, stb.

Szvjatoszlav Richter
Szvjatoszlav Richter

Azonnal észrevettem, hogy Richter gyűlöli a biztonsági övet, ezért mindig a háta mögött csatolta be, hogy szabadon mozoghasson. Pedig valószínűleg ő is tudta, hogy anyósülésen utazni nem éppen életbiztosítás. Ismert temperamentumának megfelelően szilaj kézlegyintéssel utasított el bárkit, aki megpróbált a lelkére beszélni (többek közt engem is). Kiszámíthatatlanságára egyébként lehetetlenség volt felkészülni. Még a repülőtéren történt, hogy Richter - számára feltehetően túl idegesítő lehetett, ahogy kétségbeesetten igyekeztem szemétlerakó helyet találni - váratlanul kiragadott a kezemből egy almacsutkát és jó messzire elhajította. Ez Svájcban - a világ talán legtisztább, legrendezettebb országában - halálos vétek, de hogy a történet még kacskaringósabb legyen, az almacsutka egy mozgásban lévő autó szélvédőjén csattant. A kínos magyarázkodási jelenet úgy fél óra késedelmünkbe került, de Richter későbbi cinkos mosolyán érezhető volt, hogy tettét nem bánta meg, sőt!

Szvajtoszlav Richter
Szvajtoszlav Richter

Bernbe érkezve azonnal nekikezdtünk a munkának. A svájci turné végéig szigorúan a koncertek közti napokon, egy napszakot teljesen kitöltve dolgoztunk, általában igen rövid szünetekkel. Ez éppen egy köztes nap volt, késő estig bírtuk szusszal. Már ekkor feltűnt az a hihetetlen energiamennyiség, amit Richter a gyakorláshoz felhasznált. Egy pillanatig nem volt szó arról a "hideg munkáról", amit Richter tanára, Heinrich Neuhaus említ a Zongorajáték művészete c. könyvében, mint a jó koncert egyik alapfeltételét. Itt kezdettől fogva olyan intenzitás és légkör volt a levegőben, ami a munka hatásfokát sokszorosára növelte. Mivel nekem is elvem, hogy a gyakorlás egyben behatolás a zenemű művészi értelmének - tehát a megalkotás iniciatíváinak, amelyek a szerzőt elsődlegesen inspirálták - lényegébe, nem esett nehezemre átvenni ezt a felfokozott munkatempót. Lassan-lassan kezdett kirajzolódni előttem a "hátország" felmérhetetlen gazdagsága, a szellemi tőke, amelynek kamataiból a "Richter-koncerteknek" nevezett jelenség létrejön. És hát mindehhez a csodálatos zene! Richter Schubert-előadásai már régóta azonosak voltak számomra az anyanyelv használatának fogalmával. Mégis: valahol itt kezdődtek a konfrontációk is. Elérkezett, hogy nem verbálisan kritizáltuk egymás produkcióit, hanem ott helyben, a képlékeny, megformálandó anyagon mutathattuk ki szándékainkat, zenei hangok révén sorakoztathattuk fel érveinket egy-egy megoldás mellett vagy ellen. Richternek mindenekelőtt az arányok voltak a fontosak, a melodikus faktort a hierarchia csúcsára helyezve. És igaza is volt a zenetörténet talán legdallamosabb szerzőjével kapcsolatban, ezen a téren senki sem múlta felül. Viszont - érdekes - lényegesen kisebb jelentőséget tulajdonított annak a marcato-kkal jelzett akcentuálási rendszernek, amivel Schubert nem csupán a metrikát, de az egyes hangok dallamon belüli fontosságát is meghatározza.

Sok vitánk származott ebből, főként a Magyar divertimentóban, ami telis-tele van marcato-ékekkel. De ezeken kívül teljes volt az összhang. Az idővel való bánásmód tekintetében semmiféle probléma nem merült föl. Különlegesen hosszú tartott hangok vagy fermata-k után is halálbiztosan egyszerre mentünk tovább, anélkül, hogy valamelyikünk is a másik kezére nézett volna. Talán a pianisták ilyen szempontból, a metrikus szilárdság tekintetében előnyben vagy legalább is jobb helyzetben vannak, mint más hangszeren játszó kollégáik, mert - miután a zongorahangon a leütés után már nem lehet változtatni, az fokozatosan elhalkul - létérdekük, hogy megteremtsék a hang kontinuitásának illúzióját. Ezért számukra a kitartott hang is ugyanolyan metrikai folyamat, mint a legbonyolultabb ritmusképlet - de nem akarok túlságosan szakmai területre tévedni. Azt hiszem a próba végére Richter némi elégedettséggel nyugtázhatta, hogy kamarapartnernek (munkatársnak?) sem vagyok éppen használhatatlan.


* A forráskutatás igazán szakszerűvé csak a II. világháború után vált, addig a szerkesztők - nem egy esetben jeles zeneművészek - az elért tudományos eredmények mellett gyakran hagyatkoztak saját ízlésükre. Nyilvánvaló, hogy amikor Richter először került kapcsolatba a tárgyalt művel, legfeljebb az akkor kurrens Peters-kiadást használhatta, ami a darab három tételét (Divertissement en forme d'une marche brillante et raisonnée, Andantino varié, Rondeau brillant) különálló kompozíciókként kezeli. Az igazság kedvéért meg kell említeni, hogy a mű már Schubert életében két külön füzetben, sőt - kiadói megfontolások eredményeképpen - külön opusz-számok alatt jelent meg.  Egyetlenegyszer próbáltam Richtert rávenni a teljes mű előadására; heves ellenkezésében feltehetően része volt annak, hogy az Andantino varié-t korábban már játszották Benjamin Britten-nel.

** Richter fölöttébb indulatos reagálásának mindazonáltal volt alapja. A felvételek tulajdonképpen a Columbia cég fél-illegális kiadványai (összesen négy album jelent meg, különféle műsorokkal), amelyeket - a főszereplő beleegyezésére vonatkozó megkérdezés nélkül - soron kívüli sürgősséggel dobtak piacra, megelőzve ezzel a konkurens RCA által szabályos szerződések alapján készítendő lemezeket.

Kocsis Zoltán cikksorozatának hatodik részéért kattintson ide!