Hedvig

A zongorista, aki meghódította a világot

2015.04.21. 14:11

Programkereső

Játsszon a Fidelióval és legyen ott Ön is a Budapesti Fesztiválzenekar és David Fray közös koncertjén.

Egy fiatal francia zongorista csillag, David Fray játssza el május 1-jén és 2-án Beethoven II. zongoraversenyét a Budapesti Fesztiválzenekarral. Beethoven 1795 márciusában ezzel a művel szerepelt először a bécsi közönség előtt, és ez a fellépés alapozta meg zongoravirtuóz hírnevét. David Fray az utóbbi évek egyik legnagyobb felfedezettje, aki Európa, Amerika és Ázsia nagy hangversenytermeit is meghódította már. Igazi romantikus, a végső cél pedig számára mindig az, hogy a zongora beszéljen és énekeljen. A május eleji koncerteken Sosztakovics V. szimfóniáját is hallhatja a közönség, melyet bemutatójakor több mint fél órán át ünnepeltek állva, a koncert alaphangulatát pedig egy Wagenaar-nyitány, a Cyrano de Bergerac adja meg. Vezényel: Jaap van Zweden.

David Fray
David Fray

Kérdésünk: David Fray májusban együtt muzsikál a Budapesti Fesztiválzenekarral. A 34 éves zongoraművészről már film is készült. Melyik zeneszerző áll a középpontjában ennek a Swing, Sing and Think című dokumentumfilmnek?

A helyesen válaszolók közül egyvalaki partnerével ellátogathat a Müpába május 2-án a David Fray és a BFZ közös koncertjére.