Orsolya

Átadták az idei Artisjus-díjakat

2015.04.22. 10:40

Programkereső

A díjat kilenc zenei kategóriában osztották ki április 22-én, a legjobb komolyzenei műnek járó elismerést Tallér Zsófia és Sári József vehette át.

Az Artisjus-díj a kortárs magyar zeneművészeti és irodalmi alkotótevékenységet ismeri el, az év kiemelkedő szerzőit öt irodalmi és kilenc zenei kategóriában díjazza.

Az év komolyzenei művének járó Artisjus-díjat Tallér Zsófiának Pert Em Heru (Kilépés a fénybe) című oratóriumáért, valamint Sári Józsefnek Novellette No.4/b klarinétra című alkotásáért ítélték oda.

Tallér Zsófia zeneelmélet-tanári, majd zeneszerzői diplomát szerzett a Zeneakadémián. Számos színházi és filmes produkció zenei vezetőjeként, zeneszerzőjeként dolgozott, 1999 óta tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, korábban a Zeneakadémián is oktatott. Erkel Ferenc- és Fonogram-díjas. Az Egyiptomi halottaskönyv részleteinek felhasználásával készült Pert Em Heru - Kilépés a fénybe oratóriumot a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny felkérésére komponálta 2014-ben. A darabot a debreceni Kodály Kórus a Kodály Filharmonikusok és neves szólisták közreműködésével mutatta be. A zeneszerző legutóbb bemutatott, Leánder és Lenszirom című operája kapcsán készült interjúnkat ide kattintva olvashatja el.

Tallér Zsófia
Tallér Zsófia

Sári József a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán diplomázott 1962-ben. 1971-től az NSZK-ban dolgozott zeneszerzőként, előadóként, zenetanárként; 1984-ben tért haza. Volt a Zeneakadémia zeneelmélet tanszékének vezetője, majd habilitált, egyetemi tanári kinevezést kapott. Erkel Ferenc-, Artisjus- és Kossuth-díjas. A Novellette No.4/b klarinétra készült rövid zenei elbeszélés. "Sári József szeretetteljes bölcsességgel mozdul a zenét élvezni akaró ember felé" - fogalmazott méltatója, Madarász Iván.

Az év fiatal komolyzenei alkotója díjat Bella Máté kapta. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott 2011-ben, darabjait idehaza és külföldön is bemutatták. Színházi kísérőzenékkel és popzenével is foglalkozik, többször szerepelt A Dal című műsorban. Méltatásában Hollós Máté így fogalmazott: "számára a könnyebb műfajjal kacérkodás a zene komplexitásának megismerését szolgálja".

További könnyűzenei kategóriákban a Solaris együttes, Bencsik-Kovács Zoltán, Szűcs Krisztián, Hobo (Földes László), Sebestyén Áron kaptak díjat, az év magyarnóta-szerzője pedig László Mária lett.