Hedvig

Bajor nehéztüzérség

2015.04.25. 06:58

Programkereső

Amikor 19-én, vasárnap este a Művészetek Palotája felé ballagtam a verőfényes tavaszi késő délutánban, feltűnt, hogy két hatalmas, német rendszámú nyerges kamion álldogál a parkolóban, továbbá három méretes autóbusz is várakozott. Átfutott rajtam egy pillanatra: hm, jó sokan jöhettek. De mire a soktonnás szállítójárművek? KRITIKA

Benn azután már gyorsan kiderült minden: a színpadon elképesztő mennyiségű hangszer várta a publikumot, többek között egy traktorkerék méretű nagydob is díszelgett a pódium jobb hátsó sarkában. Feltűnt már a terembe lépve, hogy a karzati zengőkamrák ajtói szinte sarkig tárva vannak - ennyire talán még sosem láttam kinyitva őket - megnövelve a hangzó tér nagyságát, szinte katedrális méretűvé duzzasztva azt. A nagy "madár", a mozgó canopy is egészen magasan lebegett felettünk. A Bajor Állami Zenekar, a Bayerisches Staatsorchester ezen az estén három, időben-stílusban egymástól távol álló darabot szólaltatott meg, ám egy dolog mindenképpen közös volt bennük: a hangzás, a hangszerelés különlegességei, meglepő és időnként káprázatosan színes megszólalásai. Mindezek előrevetítették az este fontos pillanatait.

Kirill Petrenko és a Bajor Állami Zenekar
Kirill Petrenko és a Bajor Állami Zenekar

Mert abból akadt bőven. Kirill Petrenko gyors léptekkel szinte felszökkent a pulpitusra, kurta meghajlással reagált az üdvözlő tapsra, és azonnal felemelte pálcáját, a zenekar pedig Ravel La Valse-ának halk basszusmotívumával indította a hangversenyt. Ravel nagy keringője nemcsak a táncnak, hanem egy letűnő kornak is apoteózisa, néha kissé keserű, időnként ironikus, vagy épp vad hangzásokkal. A nagybőgők ezúttal a színpadi jobb oldalon helyezkedtek el, a szemben lévő pontot két (később négy!) hárfa foglalta el, és csak ámulni lehetett azon, hogyan sikerült ilyen ragyogó akusztikai hatást elérniük: nem volt olyan forte pillanat, hogy ne lehetett volna a földszint 14. sorban is hallani a hárfákat. A zenekar játékára pedig nemcsak a precizitás, hanem egyfajta velük született hajlékonyság is jellemző volt. Az együttes továbbá már ebben a darabban is megmutatta, hogy a színek keverése és arányai pontosan meglátszanak játékukban: nemcsak a motivikus mozgások sikerültek tisztára, hanem az összhangzások is. Ügyes és sohasem tolakodó, inkább élvezetes pillanatokat hoztak el. A La Valse crescendója a hangszínek egyre gazdagabb kínálatát is magával hozta, de Petrenko féken tartotta a bombasztikus indulatokat, és rendkívül pontosan adagolta a hangerőt, az effektusokat, a hegedűk straussos motívumtöredékeinek iróniája nem volt túljátszva, modorosságnak nyoma sem látszott.

Kirill Petrenko és a Bajor Állami Zenekar
Kirill Petrenko és a Bajor Állami Zenekar

Második számnak egy nálunk igen ritkán játszott német szerző, Hartmann 1963-ban írott Gesangszene a "Szodoma és Gomorra" szövegére (J. Giraudoux nyomán, 1943) c. darabja szólalt meg, baritonszólóra és nagyzenekarra. A zeneköltő műhelyében sokféle hatás működött együtt: Schönberg, Webern is felismerhető volt közöttük, mégis, egészen sajátos, tömör képekben és nagyon expresszív módon szólalt meg az alkotás. Éppen ezért hiányoltam, hogy a rendkívül pontosan, tisztán megszólaló bariton, Christian Gerhaher német nyelvű énekszövegét és/vagy annak fordítását nem vetítették ki, amely a világvégéről, a pusztulásról rajzolt nagyon plasztikus képet. A zenekarból félelmetes, ugyanakkor roppant sajátos színezetű zenét hallhattunk kíséretként. A művet indító fuvolaszóló árnyalt, titokzatos hangvételűnek mutatkozott, a szerző bőségesen kihasználta a hangszer minden technikai lehetőségét, a flatterhangokat; a rövid darabban pedig később egész légiónyi ütőhangszer is szerepet kapott, a vibrafon, a marimba és a xilofon külön-külön és együtt is szikrázóan színezte az előadást. A legvégén pedig a világ teljes, apokaliptikus pusztulásáról adtak számot a zenekar tizenkéthangú akkordcsapásai, a kétségbeesett rézfúvós-motívumok. A dirigens nagyon koncepciózusan, élvezetesen irányította zenekarát a zenei összefüggések, párhuzamok bemutatásával. A darab lecsengésekor a szólista beszédrecitatívja szólt hozzánk az elemek felbomlásáról, a világ pusztulásáról.

Kirill Petrenko és a Bajor Állami Zenekar
Kirill Petrenko és a Bajor Állami Zenekar

Végül pedig a romantikus zene egyik legnagyobb alkotása, Berlioz: Fantasztikus szimfóniája csendült fel, amelyben nemcsak a zenekari tuttik hangszíneire volt szükség, hanem pl. a mezei jelenet magányos angolkürt-dalára és a színpad fölötti kamrában megszólaló oboával folytatott párbeszédére is. Ismét rácsodálkozhattunk a terem kivételes akusztikájára, amelyben a zeneszerző minden hangszerelési újítása, rafinériái tisztán kivehetőek voltak. A keringő elegánsan és nagy elánnal szólalt meg, de fontos pillanatai akadtak a következő, Jelenet a mezőn-tételben a négy üstdobosnak is, akik teljes akkordokat szólaltattak meg a timpanikon, és ezek az akkordok nem csak valamilyen fikcióként, hanem hallhatóan teljes pontossággal szólaltak meg. A Boszorkányszombat sátáni Esz-klarinét-vijjogása remeklés volt, és az óriási nagydob is szerephez jutott; a tételt bevezető halk, de annál félelmetesebb muzsikának pedig, nagyon helyesen, fontos szerepet tulajdonított dirigens és zenekara egyaránt. Ez a néhány ütem tudniillik talán a leginkább jövőbe mutató mozzanat az egész műben: a sötétség kísértethangjai. Néhány disszonáns akkordikus és dallamtöredék után minden a semmibe hullik szét. A koncert végén felcsattanó tapsorkánt és kiabálást, bravózást Rimszkij-Korszakov Dongójának nagyzenekari átiratával köszönték meg a zenészek. Ismét bebizonyosodott, hogy a pontos és zenei szempontokat szem elől nem tévesztő előadás nem válik bombasztikussá még akkor sem, hogyha a művek jellegéből adódóan fennáll ennek a veszélye. Kirill Petrenkónak rendkívüli arányérzéke van: egyszer sem szaladt el vele a ló, pedig nagyon csábító pillanatokat élhettünk meg ezekben a hatalmas apparátussal dolgozó darabokban. A csörömpölő-dübörgő, olcsó patronokkal operáló karmesterek és zenekarok ideje valóban leáldozóban van - csak legyenek, akik átveszik a stafétabotot. A Bajor Állami Zenekar szédületes koncerttel tromfolt rá a kételkedésre. Ők biztos átvették már.