Nándor

Mozart A-dúr szimfónia (K 201)

2015.04.26. 08:49

Programkereső

„Ez a Mozart tulajdonképpen teljes mesterségbeli tudással jött a világra, mert bármihez fogott mindenhez értett."

A múlt hétvégi komor és sötét tónusú d-moll zongoraverseny után ezúttal egy vidámabb darabot, Mozart A-dúr szimfóniáját (K 201) osztjuk meg. Ráhangolódásként szeretnénk felidézni Miloš Forman Amadeus című filmjének egyik legnagyszerűbb részletét, amelyben több Mozart műből is felcsendül pár taktus - kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy a Mozart-életmű összefoglalása három percben:

Szerkesztőségünk választása a fenti filmrészletben elhangzó művek közül az A-dúr szimfónia: ezt és a G-dúr hegedűversenyt tartjuk az évszakhoz illő zenének, de mivel egy korábbi sorozatunkban a hegedűversenyt már bemutattuk, így most a szimfónia mellett döntöttünk.

Mielőtt azonban meghallgatnánk a teljes művet, szeretnénk Olvasóink figyelmébe ajánlani Karl Böhm Pontosan emlékszem című önéletrajzi könyvéből Mozartra vonatkozó két részletet:

„Mozart iránti szeretetemet Bruno Walter ébresztette fel, és Richard Strauss volt az, aki elmélyítette és fokozta ezt a szeretetet. Strauss nagyon vonzódott Mozarthoz. A gyakran száraznak ható Strausst soha nem hallottam úgy beszélni másról, mint róla. (...) Egyszer ezt mondta: 'Ez a Mozart tulajdonképpen teljes mesterségbeli tudással jött a világra, mert bármihez fogott, mindenhez értett. Leült a csembalóhoz és játszott. Kezébe vette a hegedűt és hegedült. Szájához emelte a fuvolát és fuvolázott - a komponálásról nem is beszélve.'"

Mozart
Mozart

Böhm egyébként Mozartot zenei védőszentjének nevezi: „Sors-operámról, a Fidelióról már beszéltem, most zenei védőszentemről, Wolfgang Amadeus Mozartról szeretnék szólni. Szeretetemet, amellyel hosszú-hosszú évek óta ragaszkodom hozzá, ezerszeresen is viszonozta. Újra meg újra bátorított hivatásom nehéz óráiban is, ha kétségek gyötörtek. Ő a gyógyforrás, amelyből mindig erőt meríthetek új tettekre."

A teljes mű - Karl Böhm vezényli a Bécsi Filharmonikusokat:

Szintén Karl Böhm könyvéből származik a következő idézet:

„Gyakran megkérdeznek, mi a különbség a Bécsi Filharmonikusok és más elsőrangú zenekarok között? Válaszom legtöbbször a következő: Azt hiszem, a különbség abban van, hogy ez a zenekar ihletett pillanatokban, ha lelkesítő karmesterrel muzsikál, akit bensőséges kapcsolat fűz az együtteshez - mert lehet valaki nagyon jó karmester, és mégsem tud kellő kapcsolatot teremteni egy bizonyos zenekarral -, ilyen pillanatokban a zenekar felülmúlja önmagát, és olyan magas szinten zenél, amely egyedülálló a világon. Hogy különösen a klasszikus szerzők esetében - akik iránt a legnagyobb a zenekar vonzódása - képesek erre, azt Bécsben és turnéink során magam is átéltem. Még ha a legszigorúbb mércével mérek is, alig hiszem, hogy lehetséges Beethoven, Mozart és Bruckner műveinek tökéletesebb előadása."

További kulturális érdekességeket talál Bécsből ide kattintva.