Salamon

Folyók és tengerek világa

2015.07.20. 16:46

Programkereső

A kismartoni Esterházy-kastély piknikkoncert sorozata augusztus 15-én érkezik következő állomásához.

Az erdő és mező után a víz jegyében folytatódik augusztusban a kismartoni Esteházy-kastély Haydn termében a piknikkoncert sorozat. A víz sodró erejének zenei leképezése mindannyiunkra nagy hatást tesz. Robert Schumann Rajnai szimfóniája a „szent folyamot" és a partján élő lakosokat idézi rusztikus, titokzatos és ünnepélyes dallamokkal. Felix Mendelssohn egy Goethe-versből kiindulva dolgozza fel művében a feltámadó szél hangjait, amely fellélegzést hoz a félelmet keltő szélcsend után. Britten Peter Grimes operájában ezzel szemben a tenger az emberi lélek tükre, amely érzelmi viharok és lemondással teli nyugalmi állapotok között hánykódik, amit gyönyörűen ad vissza a muzsika felkavaró, expresszív hangzása. Max Bruch ellenben nem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy fiatal hegedűművészek kizárólag I. hegedűversenyét óhajtották játszani, mintha nem is komponált volna más zeneművet! A zenetörténet folyama azonban elsodorta őket, csak a g-moll hangverseny bizonyult örökéletűnek, amely a nyugalom szigetét kínálja a piknikkoncert ringató zenei hullámai közepén.

Nyári programok az Esterházyaknál
Nyári programok az Esterházyaknál

A víz felfrissülést, máskor azonban fenyegetést hozó természeti erőként, majd ismét máskor az emberi lélek tükörképeként jelenik meg. Felix Mendelssohn, Robert Schumann és Benjamin Britten tengerek és folyók ereje által ihletett muzsikája mindenképpen érzelmi hullámokat korbácsol. Azonban Sara Domjanic és a Pozsonyi Szimfonikusok, akiket Jochem Hochstenbach vezényel, azonos hullámhosszon vannak Max Bruch népszerű g-moll hegedűversenyének előadása közben is.

A szombati koncert előtt a vasárnapi koncertnek pedig a szünetében lehetőség van a piknikkosarak tartalmának elfogyasztására

A koncert szólistája, a vaduzi születésű, 15 éves Sara Domjanic, már öt évesen hegedűversenyt nyert, azóta pedig sorozatban hozza el különböző versenyek díjait. Két évvel ezelőtt játszott először a Berlini Filharmonikusokkal, fellépett többek között a Bodeni-tó Kamarazeinei Fesztiválján, és játszott a Lipcsei Gewandhaus a müncheni Gasteig a berlini Friedrichpalast valamint a moszkvai Visnyevszkaja Operaház színpadán.

Közreműködnek:

Sara Domjanic hegedű

Jochem Hochstenbach, karmester

Pozsonyi Szimfonikusok

 

Program:

Felix Mendelssohn-Bartholdy: Szélcsend és szerencsés hajózás, Op. 27

Benjamin Britten: Négy tengeri közjáték a Peter Grimes operából

Max Bruch: I. g-moll hegedűverseny, Op. 26

Robert Schumann: III. Esz-dúr (Rajnai) szimfónia, Op. 97