Gyöngyi

Héja Domonkos: "Eszem ágában nem volt Augsburgban vezényelni"

2015.08.09. 06:58 Módosítva: 2015-09-28 10:51:41

Programkereső

A karmesterrel az Augsburgi Színház frissen kinevezett fő-zeneigazgatójaként beszélgettünk szakmáról, kihívásokról, a német és a magyar zenés színházak különbségeiről, valamint az Operaházzal való szakítás óta eltelt időszakról. INTERJÚ

- 2013-ban köszöntél el a Magyar Állami Operaháztól. Mivel foglalkoztál az elmúlt időszakban?

- Az első évben gyakorlatilag nem csináltam semmit, az Operaháztól való elszakadás nagy trauma volt, fel kellett dolgoznom az eseményeket. Egy évbe került mire megtaláltam újra önmagamat, és fel tudtam állni, ahogy egyébként már többször megtettem életemben, ezzel kapcsolatban a családomnak és a barátaimnak nagyon sokat köszönhetek. 2005-óta dolgoztam Chemnitzben mint első karmester, ahol hét évet töltöttem. Mikor elkezdtem a munkát az Operában úgy éreztem, hogy ez a feladat, ha komolyan szeretném csinálni teljes embert igényel, nem volt tehát idő mással foglalkozni. Kivétel talán ez alól az általam életre hívott Óbudai Danubia Zenekar, ami mindig is a szívügyem fog maradni.

Héja Domonkos
Héja Domonkos

Az egész probléma abból fakadt, hogy tulajdonképpen mindent felégettem magam mögött egy ígéret és egy becsülettel megnyert pályázat fejében. Eljöttem Németországból és hivatalosan átadtam a Danubia Zenekart is. Utóbbit jó kezekben tudtam és visszamenni nem akartam, hiszen az új főzeneigazgatót megfontolt döntés alapján választottuk ki Hámori Máté személyében, akit a zenekar is elfogadott. Nem tartottam volna etikusnak, ha a döntésemet megváltoztatom, mert ezzel mindenki veszített volna.

- Hogyan alakult a kapcsolatod az Augsburgi Színházzal?

- Ennek valójában semmi előzménye nem volt. Az Opera utáni egy éves időszakban egy nagyon kedves barátom hívott fel, hogy pályázatot írtak ki a színház élére. Azt válaszoltam, hogy eszem ágában sincs megpályázni, hiszen minden porcikámmal Magyarországon szerettem volna dolgozni. A pályázatot pusztán a barátom megnyugtatása miatt adtam be, majd úgy gondoltam Augsburg le van tudva. Kis idő múlva kaptam az értesítést, hogy vegyek részt a kiválasztási folyamatban. Ez egy nagyon komoly, háromfordulós, mondhatnám karmesterverseny volt. Először egy hatvan perces próbát tartottam, a második alkalommal pedig Janáček Jenůfáját kellett vezényelnem. Egészen véletlen, hogy a kezemben volt a darab, hiszen előtte éppen ezt vezényeltem Budapesten több előadáson keresztül. A harmadik lépcső pedig egy bérletes koncert dirigálása volt. Az egész valahogy meseszerűen történt, minden a legjobban alakult a több hónapos próbafolyamat során.

- Hogyan érezted magad a koncertek alkalmával?

- Abszolút semlegesen csináltam végig, úgy mentem oda, hogy próbáljuk meg. Mindössze annyiban mozgatott meg a dolog, hogy amikor kimentem az első próbára, azt éreztem, hogy nagyon jó a zenekar, és az emberek pedig nagyon kedvesek, ez egy német együttestől nekem szokatlan volt. Várták, hogy történjenek a dolgok és jól reagáltak mindenre. Úgy érkeztem haza, hogy én, amit tudtam megtettem, s a magam részéről még élveztem is a munkát, nem volt bennem görcsös akarás, bizonyítási vágy.

Héja Domonkos és a Miskolci Szimfonikusok
Héja Domonkos és a Miskolci Szimfonikusok

- Amikor megtudtad, hogy nyertél, azonnal elfogadtad a lehetőséget?
- Nem. Nagyon örültem neki, hiszem éppen a 40. születésnapomon tudtam meg a jó hírt, de azt válaszoltam, hogy kiutazom és tárgyaljunk a feltételekről. Nem akartam még egyszer bizonytalan jövőbe belekezdeni.

- Nem idegen számodra a német zenés színházak hierarchiája.

- Minden német színháznak vagy egy saját struktúrája, amibe muszáj beleilleszkedni. Elmondható, hogy a zenekarok például nagyon nehezen változnak, mert nagyon erős a szakszervezet intézménye Németországban. A munkavállalónak ez a fajta védelme nálunk teljesen ismeretlen. Nem lehet embereket csak úgy elmozdítani. Érdemes megfigyelni azt a különbséget is, hogy Magyarországon szinte egyedülálló módon a karmesterek választanak zenekart, Németországban ez valahogy kiegyensúlyozottabban működik. Az augsburgi posztért nagyjából nyolcvanan indultunk, és mindenki tisztában van azzal, hogy a zenekar karmester nélkül nem ér annyit, viszont a karmester egy senki a zenekar nélkül. Mi itthon valahogy fordítva ülünk a lovon, látszólag akkor is működik minden, ha nincs meg az egyensúly, ez pedig sokszor a lényeg, vagyis a művészi megvalósítás kárára megy.

- Hogy sikerült kialakítani a következő évadok műsorát?

- A most szeptemberrel induló évad összeállításhoz még semmi közöm, ezt készen kaptam. Amikor én megérkeztem, már két-három évre előre kezdtünk el gondolkodni. Az évadban három premiert kell majd vezényelnem. Érdekes módon ezek a darabok közel állnak hozzám. Itt van például Sosztakovics operája a Kisvárosi Lady Macbeth, ami az egyik kedvenc darabom. 2004-ban Szintetár Miklós szó szerint megengedte, hogy dirigáljak két előadást, azóta azt várom, hogy mikor jön újra szembe velem.

- Mi a jellemző a műsor összeállítására?

- A német városi színházak általánosságban kicsik, ezért mindig megpróbálnak egyensúlyozni a közönség által élesített borotvapengén. Chemnitzben például, egy nagyon konzervatív és kicsit, hadd mondjam így: sekélyes ízlésű közönség volt, ahol a legnagyobb sikert az elmúlt években pl.: a Falco meets Amadeus című musical alkotta. Ez persze Augsburgban más, hogy csak egy valamit említsek, Prokofjev Rómeó és Júliája Chemnitzben fél házzal futott, ha megfeszültünk, akkor is, Augsburgban viszont garantált a teltház. Nagy öröm számomra, hogy azt látom, a közönség szereti a színházát és a zenekarát. A műsorpolitika tehát vegyes, az intendáns nő szereti a földtől elrugaszkodott, kevesebb realitással bíró új ötleteket, de a lényeg számomra az, hogy nyitott, és lehet vele egyeztetni. Ennek jó példája a szeptember 25-én esedékes bemutatkozó előadásom is. Zemlinsky egyik operáját fogom vezényelni, egy jóformán ismeretlen, de mégis teljesen konvencionális posztromantikus zenét. A cél a minőség és nem a mennyiség.

- Kihívás számodra ez az új feladat?

- Az alapkiindulás az, hogy nem akartam eljönni Magyarországról. Ennek egyrészt családi vonatkozása van, másrészt mindig az volt a vágyam, hogy itthon dolgozhassak. Ugyanakkor szakmailag nagyon örülök, hogy Augsburgba kerültem, hiszen egy remek, magas színvonalú színház az augsburgi. A város nem túl nagy és nem is túl kicsi, hiszem, hogy élhető, és a pályafutásomnak ez egy olyan állomása, ami biztosan testemnek, lelkemnek jót fog tenni.