Menyhért, Mirjam

A Szolnoki Szimfonikusok és a Republic

2015.08.10. 13:23

Programkereső

Augusztus 16-án Szolnokon, 18-án pedig Martfűn hallhatjuk a Republic zenekar legnagyobb slágereit a Szolnoki Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

A Parti-Túra Szolnoki Szimfonikus Nyár rendezvény a könnyűzene rajongói számára is tartogat zenei csemegét. Augusztus 16-án Republic Klasszikusok címmel az idén 50 éves Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a 25 éves jubileumát ünneplő Republic együttes közös koncertjét élvezheti a nagyérdemű. Az ingyenesen megtekinthető két órás előadás nagy részében a népszerű Republic számokat ezúttal szimfonikus zenekari kísérettel hallhatjuk.

Republic
Republic

A koncert igazi meglepetéseket is tartogat, a Republic ugyanis néhány közkedvelt klasszikus zeneművet is elő fog adni, természetesen saját hangszereikre átültetve. Bartók Béla Román Táncokja vagy Edvard Grieg Peer Gyntje a Republic közvetítésével egy egészen új élményt fog okozni a klasszikusok szerelmeseinek is. A szimfonikus átiratokat Veér Bertalan készítette, aki egyébiránt a zenekar összes klasszikus dal kíséretén - így a korábban megjelent Republic Klasszikusok, valamint az idén megjelent platinalemezes Rajzoljunk álmokat című albumon - is együttműködött a csapattal.

Szolnoki Szimfonikus Nyár
Szolnoki Szimfonikus Nyár

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar közreműködésével előadott Republic Klasszikusok koncert augusztus 18-án a martfűi Gyógyfürdő és Szabadidőközpontban is látható lesz. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar teljes, mintegy harminchat fős vonós szekciója és a Republic zenészei garantálják, hogy különleges zenei élményben lesz része mind a szolnoki, mind a martfűi közönségnek.