Hedvig

Utazás térben és időben

2015.08.23. 10:36 Módosítva: 2015-08-29 11:20:32

Programkereső

A VI. Kaposfest augusztus 16-ai esti koncertje slágerdarabok mellett a zeneirodalom néhány ritkán hallható különlegességét is tartogatta számunkra. KRITIKA

A VI. Kaposfest hetedik hangversenyén számos stíluskorszak képviseltette magát, hiszen hallhattunk barokk, klasszikus, romantikus és korai huszadik századi, késő romantikus, illetve meglehetősen impresszionista színezetű kompozíciókat. Ez utóbbiak voltak egyben a fent említett különlegességek is.

Fotó: Mozsi Gabor

A fiatal lengyel muzsikusokból álló Apollon Musagète Quartet a hangverseny első részének főszereplőjévé avanzsált, és nemcsak színpadi jelenlétük időbeli terjedelmét tekintve, hanem zenei minőségben is. A 2008-ban ARD versenyt nyert együttesről az Alban Berg Kvartett primáriusa, Günter Pichler mint generációja legtehetségesebb vonósnégyeséről nyilatkozott korábban, és ez a két adalék már alapos okot adhatott a kíváncsiságra.

Az együttesnek már a szombat esti fellépése – részletek A fúga művészetéből – is meggyőzően szólt, de a vasárnapi nyitó mű, Anton Webern fiatalkori lassú tétele, a Langsamer Satz a Bach-élményt is felülmúlta.

A posztromantikus hangvételű kompozíciót Webern még jóval a dodekafon művek előtt komponálta, 1905-ben, egy, a későbbi menyasszonyával megtett Bécs környéki hegyi kirándulás emlékére. A darab már-már túlcsordulóan érzelmes, amit a négy muzsikus gyönyörű sordinós pianókkal adott elő. Az előadás alatt látszott és hallatszott, hogy a vonósnégyes tagjai kiváló szólisták is egyben, akik érzik egymás és a zene minden rezdülését. A fiatal Webern művét egyfajta rezignált, visszafogott szenvedéllyel tolmácsolták, ami nagyon jól illett a darabhoz.

Fotó: Mozsi Gabor

Eugène-Auguste Ysaÿe belga hegedűművészt, karmestert és zeneszerzőt leginkább virtuóz hegedű szólószonátáiról ismerjük, persze azokat is csak ritkán hallhatjuk a nehézségük miatt, így kifejezetten örülhettünk a Kaposfest egyik legkülönlegesebb csemegéjének, az op. 31-es Harmonies du soir (Esti harmóniák) című, vonósnégyesre és vonószenekarra írott művének. Miután a műsorvezető, Bősze Ádám felolvasta a művet ihlető Baudelaire-verset, még könnyebben asszociálhattunk a lenyugvó nap fényeire a darab Debussy-re emlékeztető, sordinós hangfürt-szerű akkordjai hatására. A szűk negyedórás kompozíció megállás nélkül áradt, hömpölygött az Apollon Musagète és az Erkel Ferenc Kamarazenekar előadásában, és ebben sokat segített a karmester, Dubóczky Gergely, aki szépen összefogta a produkciót: folyamatokat, íveket vezényelt azon túl, hogy érthetően mutatta a belépéseket és tartotta a megfelelő tempót.

A hangverseny első fele, mintegy huszárvágással, Antonio Vivaldi két gordonkás g-moll concertójával zárult, amelyet Perényi Miklós és Várdai István szólójával hallhattunk. A két művész egyenrangú partnerként játszott: a versenymű barokkos motorikussága lendületesen, szenvedélyesen szólt a szélső tételekben, köztük a lassú tétel pedig érzelmes, dinamikus megfogalmazást nyert.

Fotó: Mozsi Gabor

A szünet után Mozart K. 417-es Esz-dúr kürtversenyének szólistája Zempléni Szabolcs volt, aki határozott kiállással tolmácsolta a darabot, az Erkel Ferenc Kamarazenekarral lelkesen felelgetve egymásnak. Leginkább a kürt esetében már megszokott, vadász motívumokkal tarkított finálé energikus interpretációja fogott meg.

Fotó: Mozsi Gabor

Az est Edvard Grieg híres Holberg-szvitjével zárult, ami mellé az 1700-as években alkotó dán-norvég író, Ludvig Holberg egyik művéből is kiosztottak egy rövid részletet a közönségnek. A barokk szvitek mintájára stilizált tánctételeket tartalmazó Grieg-mű friss, pezsgő fináléja volt a hangversenynek a kamarazenekar lendületes előadásában, bár a Gavotte tétel lehetett volna ritmikusabb, a záró Rigaudon pedig tempósabb, nem beszélve az eredetileg spiccato és staccato jelzésekkel lejegyzett főtéma kissé lapos, már-már botladozó előadásáról. Persze ennyi legyen a legnagyobb bajunk, de az igencsak lenyűgöző első félidő magasra tette a mércét.