Nándor

Exitus praecox

2015.08.28. 08:58

Programkereső

Két rendkívül különböző zongorista játszott Chopin-műveket a Várkert Bazárban. A Klassz a pArton! záróhangversenyén Ching-Yun Hu és Érdi Tamás lépett fel. KRITIKA

A tajvani zongoraművésznő neve ismeretlenül csenghet a magyar közönség előtt, pedig Ching-Yun Hu a 2008-as Arthur Rubinstein Nemzetközi Zongoraverseny győztese és egy díjnyertes Chopin-lemezzel is büszkélkedhet. Játékából teljes egészében hiányoznak a puritán vonások, minden pianója és fortéja lendületes mozdulatokkal kísért, hatástanilag komolyan kiszámított megnyilatkozás.

Teljes egészében kihasználja a Steinway-zongora adottságait, finom billentését és a visszhangjait az ízig-vérig édes, romantikus hangzás szolgálatába állítva.

Ching-Yun Hu
Ching-Yun Hu

A nyitódarabban, az op. 16-os Esz-dúr rondóban jól illusztrálja a jelenséget a visszatérés előtt lefelé futó skála, mely hiába tűnhet egyszerű átkötő futamnak, míves, poétikus elemmé vált. A rondó zárlatának trillázó b hangja alatt pedig a levegő is megállt – de nem ez volt az egyetlen ilyen pillanat Hu játéka közben. A következő két darab, az Esz-dúr noktürn (op. 55., No. 2.) és a Fisz-dúr barcarolle (op. 60.) kontrasztjából azt is megállapíthattam, hogy a zongoraművésznő a finomabb hangzásokban, a merengőbb futamokban érezheti igazán otthon magát. Miközben rendkívüli intenzitással tolmácsolta a noktürn hangjait, érzékenyen barangolva a disszonanciák és azok feloldásai között, addig a gondoladalnak több helyen ártott a kontemplatív megközelítés: a rubatók helyett inkább az erőteljesebb kitöréseket, a ritmikusságot hiányoltam. Ugyanakkor nem szabad elvitatnom a megszólalás színes, vibráló jellegét, költőiségét. Az E-dúr scherzo (op. 54., No. 4.) a már megfigyelt kiszámítottsággal szólalt meg, korántsem hatás nélkül: a megszokottnál talán lendületesebb tempóban, de nem kevésbé végiggondoltan. Érdi Tamás ezzel szemben ösztönösebb Chopin-játékos, s anélkül, hogy egyik művészt a másik fölé helyezném, azt kell mondanom, egészen máshogy nyúl a hangszerhez. Horowitz játszott hasonló természetességgel, ilyen köznyelvi megszólalásban Chopint. Miközben Ching-Yun Hu éppen a zongorajáték műviségével ér el ragyogó hatást,

Ching-Yun Hu
Ching-Yun Hu
Fotó: Christian-Stei

Érdinél nyoma sincs az efféle kiszámítottságnak, sokkal inkább beszélhetünk arról, hogy a zongorista teljességgel magáévá tette már a játszott darabokat.

A cisz-moll nocturne (op. posth.) ugyan némi bizonytalansággal, a két kéz aszinkronitásával indult, de a ritmikus melléktémánál és a főtéma visszatérésénél ez a zavar el is tűnt. Érdi játékának varázsa, hogy rubatóinál nem jut eszünkbe, hogy rubatót hallunk, a gyors futamokban sem a virtuozitás köt le minket, hanem az az egység, mely az egészet átöleli. Így szólalt meg a Fantaisie impromtu (op. 66.), a sűrű textúrából előbújó dallam ívesen és énekelve.

Ha azt hinnénk, hogy a rendszeresen repertoáron tartott Andante spianatót és Nagy polonézt (op. 22.) a rutin élteti, a zongoraművész arcán megjelenő mosoly ránk cáfol. S ahogy belefeledkezett a játékba, úgy lett az Andate spianato is egyre átélhetőbb: a kritikus füllel ülő ugyan szóvá tenné, hogy fényesebben frazeált dallamot vár a nyitóütemekben, de Érdi játékának különlegessége az is, hogy áttöri a fenntartással figyelők korlátait. 

Érdi Tamás
Érdi Tamás

A Desz-dúr (Esőcsepp) prelűd (op. 28. No. 15.) legtisztább illusztrációja volt annak a természetességnek, ahogy Érdi Chopint tolmácsolja, a lépkedő basszusdallam enyhe tragikummal, a makacsul ismétlődő nyolcadok pedig sohasem lanyhuló feszültséggel szólaltak meg.

Az Asz-dúr (Hősi) polonéz (op. 53.), mely annak idején annyira lelkesítette a zeneszerző kedvesét, Georges Sand-t, remek virtuozitással és intenzíven szólalt meg, kidomborítva a darab rendkívül széles dinamikai skáláját. 

A koncert zárószakaszában a két zongorista két Schubert-négykezest szólaltatott meg: az f-moll fantáziában nem éreztem a két művész kellő egymásra hangolódását, az elmélyült zenélést a kotta jelenléte sem segítette (hát még a megkésett lapozás). A jutalomfalatként megszólaló Katonainduló helyett szívesebben hallgattam volna egy – az esthez illően – fajsúlyosabb darabot. Kár, hogy a közönség egy része egyszerűen csak sietett, és lassan szivárogni kezdett a teremből. Exitus praecox talán az illetlenség orvosi neve – egy nagyszerű koncert közben.