Kelemen, Klementina

Bogányi Gergely: "A zongoraépítés lelki munka"

2015.09.20. 11:31 Módosítva: 2015-09-28 20:20:33

Programkereső

Bizonyára sokan hallották már élőben Bogányi Gergelyt, de vajon hányan látták szimultán sakkversenyt játszani? Mindkettőre lehetőség nyílt augusztus 18-án milánói Expón. A Kossuth-díjas zongoraművész előbb a Polgár nővérekkel játszott sakk-szimultánt a világkiállítás főutcáján, majd a Magyar Pavilonban szólaltatta meg saját fejlesztésű versenyzongoráját. Milánóban beszélgettünk.

- Kivételes napon beszélgetünk, mert ezúttal nemcsak zongorázni hallottalak, de végignézhettem, ahogy Polgár Zsófiával sakkversenyt játszol. Úgy láttam, hogy többet igazgattad a széked, mint egy koncertfellépés előtt. Ennyire izgultál?

- Izgultam, persze. Ritkán adódik ugyanis alkalmam arra, hogy nagymesterrel játszhassak. Ilyenkor általában olyan érzésem van, mint ha egy hétfejű sárkány ellen kellene puszta kézzel harcolnom.

Bogányi Gergely
Bogányi Gergely
Fotó: Magyar Állami Operaház

- Azért Polgár Zsófia mosolya csak meggyőzött arról, hogy nem fogja egyben leharapni a fejed.

- Nyilván. És amúgy is régóta jóban vagyok a Polgár nővérekkel, akik nagyon kedvesek, de ez nem jelenti természetesen azt, hogy a partiban ne lépnék a legjobbakat. Tehát amikor lehetőségem van játszani velük, akkor mindig élek az alkalommal. Az nem csoda, hogy általában kikapok tőlük, de nem is erről szól a dolog, hanem arról, hogy milyen értékű partit tud valaki játszani ellenük. S bár a végeredmény itt sem volt kétséges, mégis örülök, mert érdekesen alakult a játszma, és viszonylag sokáig tudtam Zsófi ellen küzdeni.

Bogányi Gergely
Bogányi Gergely
Fotó: Adrián Zoltán

Számodra mi a sakk? Kreatív játék, avagy inkább képesség-és gondolkodásfejlesztő agytorna?

- Véleményem szerint a sakk egy rendkívül komplex és értékes játék, és nagyon jó, hogy egyre többen fedezik fel maguknak. Van benne művészet, sport, tudomány és pszichológia is.

- Ahogy hallgattalak, az jutott eszembe, hogy a zongorafejlesztés különböző fázisai, hasonló logikai építőkockákra épülve formálódhattak egységgé mint ahogyan egy-egy sakkjátszma összeáll lépésről-lépésre. Tévedek?

- Ez pontosan így van. Természetesen nem feltétlenül direkt lépésösszefüggés van, viszont mutat egyfajta szellemi hasonlóságot ez a két terület. Az évek során sokat profitáltam a sakkból, és ha nem is materiális értelemben, de a hangszer kifejlesztésében is sokat segített ez a fajta kreatív gondolkodás. A zongoraépítés egy olyan komplex feladat, amihez a mély lelki-zenei inspiráció mellett, nyilvánvalóan szükség volt és szükség van nagyon sok materiális dologra is. Először is segítőtársakra, majd anyagokra, különböző tesztelésekre és ezeken túlmenően folyamatos intuícióra, lelki-és fizikai erőre, kitartásra. Rengeteg technikai megoldást kellett az évek során kifejleszteni, megtalálni, bebiztosítani. Ezen kívül, van egy olyan töltete is a dolognak - ami a zongorázásnál és a sakkozásánál is megvan -, hogy bizonyos pontokon, kifejezetten lelki munka, amit az ember csinál. Sokszor megesik, hogy intuitív döntést kell hozni. Ahogy az is lényeges, hogy megérezze az ember, mikor kell fontos döntést hozni, és mikor nem szabad görcsölni egy problémán. Vagy azért mert úgysem lehet megoldani, vagy azért, mert abban kell bízni, hogy esetleg később magától is megoldódik.

Bogányi-zongora
Bogányi-zongora
Fotó: Adrián Zoltán

- Amikor sokévnyi konstruktív munka után, rátaláltatok a külső megjelenésre és a belső értékre, majd végül megszólaltattad a hangszert, már elsőre úgy érezted, hogy abszolút párbeszéd van a külcsín és a belbecs között?

- Erre is mondhatom azt, hogy egy tipikusan spirituális folyamat volt. Nem volt megtervezve, hogy előbb elkészítjük a külsejét, majd megcsináljuk a szerkezetét, hanem már-már véletlenszerűnek mondanám, hogy legelőször egy formaterv, vázlat állt össze, de úgy, hogy én már belülről hallottam a hangját. Aztán kialakult egy majdnem végleges forma, ami évekig tartotta magát, miközben fejlődött a hangja. Majd a folyamat legvégén, amikor meg kellett építeni a zongorát, akkor derült ki, hogy ez így megvalósíthatatlan, vagyis meg kellett változtatni a kinézetét. Akkor nagyon elkeseredtem, mert nagyon szerettem azt a külsőt, amit már sok éve nézegettünk, és még mindig tudott inspirálóan hatni, de szerencsére csak egy kicsit kellett megváltoztatni, s végül jobb lett, mint az első "szerelem". Később, amikor az élő valóságában a legelső prototípust kipróbálhattam, ami persze több sebből vérzett: nem volt szépen lefestve, nem voltak pontosak az illesztések, hiszen akkor ez nem volt még cél, de mégis megmutatta már a formát és a hangzását, akkor egészen ledöbbentünk, mert jobb volt, mint amire számítottunk. Egy összhangban lévő gyönyörű zongora volt, ami mellesleg még csodásan is szólt. Ezután kiküszöböltünk még néhány apróbb konstrukciós hibát és elkészült a második prototípus, amit itt láthatsz, hallhatsz Milánóban.

- Érdekelne, hogy mi volt számodra a legkedvesebb észrevétel a zongora hangzásával és külcsínével kapcsolatban egyfelől laikus részről, másrészt zeneértőktől?

- A legnagyszerűbb tapasztalat az, hogy mindenkit odavonz a zongora. Itt ugye jellemzően nem hozzáértők vannak, de rengetegen meg akarják szólaltatni, és mindenki le akarja fényképezni, emléket akar hazavinni a zongorából, a Magyar kultúrából. A pavilon egészével kapcsolatban pedig a legjobb élményem az, hogy mi Magyarok igazi szellemi és kulturális táplálékot is óhajtottunk adni a világnak a materiális értékeinken túl, és ebben úgy érzem, hogy jelentős szerepe van a zongoránknak. Az is eléggé egyedülálló a mi pavilonunkban, hogy sokszor van élőzene, és ilyen módon a hangszer maga is életre kel, nem csupán egy passzív résztvevője az eseményeknek.

- Mekkora az érdeklődés szakmai berkekben a Bogányi-zongora iránt?

- Egészen meglepő. Mi, akik a munkával voltunk elfoglalva, és éveken keresztül csak azt éreztük, hogy újabb és újabb problémát kell megoldani, építettünk, fejlesztettünk, dolgoztunk, így nem igazán foglalkoztunk azzal, hogy ez kinek, hogy fog majd tetszeni. S pont ezért volt már-már mellbevágó, hogy az óriási a nemzetközi érdeklődés. Levelek özöne árad felénk, hogy hol lehet kipróbálni, megvásárolni ezt a hangszert. Utólag nézve, valóban eléggé meghökkentő az, hogy egy maroknyi magyar tervező és én, mint zenész, megálmodtunk egy ilyen fejlesztést, ráadásul meg is valósítottuk. Elvégre a zongora egyfajta szent tehén volt 150 évig, és igaz, ami igaz, nem is nagyon történt valódi újítás. Az is nagyon érdekes számomra, hogy már az első zongoránk úgy szólt, ahogy szerettük volna, vagyis már az "ősváltozat" is kimutatta az oroszlánkörmeit, már ekkor benne volt potenciálisan az, amit a harmadik zongorából ki is tudtunk hozni. Mostanra - a két prototípus - alapján megépült az első, ha úgy tetszik, igazi zongora, ami már a sorozatgyártásnak is része lehet.

- S ha már a zongora jövőjét említetted, mindig is úgy gondoltam, hogy a zene időutazás, a ti konstrukciótokon belül pedig megtestesül a múlt, a jelen és némiképp a jövő is.

- Örülök, hogy ezt mondod, mert azon túl, hogy egy új tárgyat készítettünk, azért a zongorának van egy óriási közvetítő szerepe. Egy olyan üzenete, amit már a megjelenésével is közvetít, arról nem is beszélve, amikor játszik rajta valaki. A kultúra, az értékek igazságának üzenete az, ami a mi zongoránkba bele van kódolva. Elvégre az egész csapat, beleértve engem is, ezen a belső tartalmon dolgozott. A szellemiségünk is benne kell, hogy legyen, és benne is van.