Emma

Fennakadt lélegzet

2015.09.21. 09:08 Módosítva: 2015-09-28 20:19:55

Programkereső

Két szonátával mutatkozott be a Művészetek Palotája közönségének Villányi Dániel, aki a Zeneakadémián, illetve Weimarban és Tel-Avivban végezte tanulmányait, de még jobbára ismeretlen a hazai közönség előtt.

Az a-moll szonáta (K. 310) egyike Mozart a műfajban komponált két moll darabjának, az akkor huszonkét éves zeneszerző édesanyja halálakor írta. A viharos gyorsaságú, ám annál érzékenyebb Allegro maestoso tételben rejlő enyhe tragikumnak Villányi a szokásosnál is nagyobb teret nyitott: mind dinamikailag, mind hangsúlyaiban rendkívül érzékeny interpretációt hallottunk. Külön figyelmet érdemel, amit a fiatal zongoraművész a balkezével művel. Gyakran egy egyszerű basszusmenetből képes dallamot formálni, és ezzel olyan áttetsző szövetté alakítani a mozarti zenét, melyet a bécsi mester megérdemel. Ugyanakkor túl is lép a klasszika játékmódján, főleg a lassú, Andante cantabile con espressione tételben, melynek nagyon is jól áll a kötetlenebb, szabadabb ritmus és hangsúly.

Villányi-Dániel
Villányi-Dániel

Gondolkodó és érző interpretáció Villányié, melyben már ott rejlik a chopini rubato, a schumanni dallamgazdagság vagy éppen a rachmaninovi expresszivitás öröksége – egyszóval minden, amit csak egy zongorista két és fél évszázad zongoramuzsikájából magára szedhet. Villányi Dániel zenei érzékenységben és egyediségben nem szenved tehát hiányt, viszont a szonáta harmadik részében megerősödtem abban a vélekedésben, hogy itt-ott technikai akadályai vannak a tökéletes interpretációnak, és a Presto keserédesen, kétnegyedben suhanó iramában a zongorista agya gyorsabban jár, mint az ujjai.

Schubert utolsó három zongoraszonátáinak egyike, a grandiózus A-dúr (D 959), mélységéért és formai invenciózusságáért ma már egyaránt nagyra tartott darab. A zeneszerző halála előtti hónapokban született, azonban saját évszázada – inkább Beethovent favorizálva – méltatlanul elfeledte. A nyitóütemek fanfárjából már kitűnt, hogy Villányi impozáns lendülettel lát a műhöz, és ez a lendület többé-kevésbé végig is kísérte a szonátát. Különösen finoman szólt a B-dúrba, majd C-dúrba vándorló melléktéma, melynek erősen kromatikus variációiban az élesen elhatárolt pianissimók és forték jelentettek üdítő élményt – a zongoristának pedig lehetőséget a teátrális megnyilatkozásra. Villányi látványos előadóművész, a szégyenlős bevonulás ellenére a zongoránál ülve már élénk mozdulatokkal hívja elő a hangokat a zongorából, egy-egy pontozott záró hangnál vagy forte akkordnál viharos vehemenciával emeli magasba vagy rejti a háta mögé a kezét. Ugyanennek a teatralitásnak üdvös mellékterméke, ahogy a csönddel bánik, és hatáselemmé teszi a hiátust ott is, ahol a kotta nem is jelöli.

Tudatos és odafigyelő interpretációval szólalt meg a szonáta Andantinója, sőt megkockáztatom, hogy az este legmélyebb perceit jelentette a tétel. Pedig milyen nehéz jól megcsinálni. A főtéma lamentáló, szekundonként ereszkedő hangjai és a bal kéz monoton háromnyolcada könnyen az unalomba süppedhetnek, Villányi azonban egészen a jóval mozgalmasabb és még fájdalmasabb melléktémáig fenntartotta a zene feszültségét. A melléktéma zaklatott tizenhatodjainál már az ujjak is utolérték a kotta fürgeségét, hogy aztán a visszatérő főtéma annál érzékenyebben szólalhasson meg. Az A-B-A szerkezetű harmadik tételben Schubert a klasszikához visszanyúló takarékosságról tesz bizonyságot, amikor mind a Scherzót, mind a Triót az első tétel nyitófanfárjára építi, nem csak ritmikailag, hanem a dallamvezetésben is. Villányinak pedig – az este alapján legalábbis elmondhatom – erőssége, hogy kevés anyagból is hatásosat alkosson.

Hogy mennyire tudatos komponista Schubert, azt jól illusztrálja Charles Fisk észrevétele a záró Rondóval kapcsolatban: a tétel főtémája tökéletes válasz lenne a nyitótétel fanfárjának utolsó ütemére. Villányi megkapó dallamossággal indította a tételt, ám a kiemelkedő pillanatokból már kevesebbet tartogattak a záró percek, és a félreütött hangok is fáradtságról árulkodtak. Egy háromnegyed órás szonáta mindenesetre nagyon is ambiciózus vállalkozás. A fennakadt lélegzet nálam viszont a siker mértékegysége – nos, ebből is volt bőven Villányi Dániel zongorakoncertjén a Müpa Üvegtermében.