Tekla

Kékszakállúak Svájcból

2015.09.26. 06:58 Módosítva: 2015-09-28 20:17:27

Programkereső

A Zürichi Hauptbahnhof máskor zajos kávézója most csendes nyugalommal várja a kis társaságot. Három svájci zeneművésszel találkozom, akik magyarországi fellépésről álmodnak. Bartók operája elemi erővel hatott rájuk, szeretnék, ha a zeneszerző hazájában is eljátszhatnák a saját verziójukat. A Kékszakállú herceg vára náluk klarinéton, hegedűn és zongorán szólal meg, fényinstalláció kíséretével. A Blaubart egy svájci klasszikus-jazz trió, melynek vezércsillaga Bartók.

- Hogy találkoztak először Bartók zenéjével?

- Chris Wirth (klarinét): Zenei tanulmányaim során játszottam Bartók darabokat, sokszor a nagymamámnak adtam elő ezeket, aki dalénekesnő volt Schaffhausenban. Sőt! Meghívta magához Bartókot vendégségbe is. Azzal dicsekedhetem, hogy Bartók játszott az én zongorámon! Vagyis a nagymamáén, ami most már nálam áll otthon.

- Manuela Keller (zongora): A Mikrokozmoszt játszottam, vagy inkább úgy mondom, hogy kellett játszanom gyerekkoromban, mert én bizony azt elég száraznak találtam. A Gyermekeknek, az Allegro Barbaro, Szonatina és jó néhány más Bartók darab is része volt a tanulmányaimnak.

- Christian Strässle (hegedű): Az idősebbik bátyám tanult zongorázni és a mai napig fülemben van a Román népi táncok dallama. Amikor én később hegedülni kezdtem, természetesen a tananyaghoz tartozott a Hegedűduók, ami nagyon tetszett és ez a vonzalom Bartók muzsikájához mindig is elkísért.

- Miért éppen a Kékszakállú herceg várát választották és nem mondjuk a Csodálatos mandarint?

- ChW: Amikor ebben a formációban hárman elkezdtünk zenélni és felmerült az igény, hogy a saját kompozíciók és az improvizálás mellett klasszikust is játsszunk, megegyeztünk abban, hogy Bartók az a zeneszerző, aki mindegyikünket megszólítja. A Kontrasztokat én a diplomakoncertemen játszottam volna, de nem találtam hegedűst, aki vállalná és talán nekem is túl magas lett volna még a léc. Aztán többször is szembe jött velem ez a mű, ami a mi hangszereinkre íródott, adott volt tehát, hogy megnézzük, átjátsszuk a darabot. Mindannyian nagyon élveztük! Természetesen felvettük a repertoárunkba . A következő lépésben elkezdtük keresni a nevünket. Mi is jellemző a zenénkre? Meseszerű, fantasztikus, néha kicsit sötét, misztikus, szabad – ezekből a jellemzőkből és Bartók iránti vonzalmunkból jött a Kékszakállú név. Ha pedig már „Kékszakállúak” lettünk, itt volt az ideje, hogy meghallgassuk együtt az operát.

- MK: Leültünk nálam a díványra partitúrával a kézben, és szinte egy lélegzetre végig hallgattuk a Kékszakállú herceg várát.

- Ki énekelte Kékszakállút?

- Blaubart: Hű, ezt most nem tudjuk hirtelen.

- Akkor biztos nem Polgár Lászlót hallották, őrá emlékeznének.

- ChW: Azt tudom, hogy Juditot Anne Sofie von Otter énekelte. A zenei könyvtárban ezt a cd-t találtam. (Kékszakállú: John Tomlinson, Judit: Anne Sofie von Otter, Berlini Filharmonikusok, vez.: Bernard Haitink)

- Hogy hatott első hallásra a mű?

- ChS: Valósággal falhoz vágott minket. Nem ismertük Bartókot erről az oldaláról. Sok művet hallottunk, játszottunk tőle, de az operájával még nem találkoztunk. Megrémültünk ettől a sötét, erőteljes, későromantikus elemekkel teli zenétől. Az első benyomások átbeszélése után rögtön meghallgattuk még egyszer. Tudtuk, hogy ezzel a művel foglalkoznunk kell.

- Ki vezette az átdolgozást, hogy zajlott a munka?

- MK: Nálunk mindig mindenki mindent csinál, egy időben, de külön dolgozunk. Kézbe vettük otthon a partitúrát és átnéztük, kinek melyik a legkedvesebb része. Aztán összejöttünk és eljátszottuk egymásnak. Lassan kialakult így egy mű, a mi Kékszakállú verziónk. Christian inkább hangszerelt én inkább komponáltam, Chris mindkettőt csinálta.

- ChW: Több lépésben dolgoztunk. 2010-ben egy házi koncerten mutattuk be az első verziót.

- ChS: Nagyon nagy feladat egy teljes szimfonikus zenekarra írt darabot három hangszerre áttenni. Sokat kísérleteztünk, mi hogyan hat, mit engedhetünk meg az átdolgozásban, mennyit vehetünk át Bartóktól, hol jöhetnek a szabadabb, improvizációs részek.

- Így tehát egy sajátos Kékszakállú feldolgozás született. Milyen segítséget kap a koncertközönség a Blaubart mű megértéséhez?

- ChS: Én mesélek egy kicsit bevezetésképpen a Bartók műről és a mi változatunkról. Bejátszunk egy részletet a Prológból - nagyon tetszik ez a pátoszos hanglejtés nekünk!

- Van egy második rész is az Önök Kékszakállú változatában.

- ChW: Bartóknál tragikusan ér véget a történet. A negyedik asszony, Judit, lehajtott fejjel, önmagát megadva vonul be az előző, már halott asszonyok közé. A mi Juditunk azt mondja: én nem csinálom ezt tovább és eltűnik, hátrahagyva Kékszakállút a magányával.

- MK: Egy kicsit feminista, ugye? Judit nem adja meg egyszerűen magát a sorsnak, kezébe veszi az életét. A koncertet valami lendületesebb zenével akartuk befejezni, nem olyan sötéten, mint az eredeti mű. A fényjátékunkkal is arra törekszünk, hogy változatossá tegyük az előadást. A fények, mintha a zongorából jönnének, mindig a darabbeli helyszínhez megfelelő színnel világítjuk meg az egyébként sötét nézőtért. A Kínzókamra piros, a Könnyek tava kék fényt kap, a végén pedig a Boszorkánytánc tételünk sötétben kezdődik, majd egyre világosabb és világosabb lesz.

- ChS: Ez egy férfi opera, a kamrák Kékszakállú lelkének belső kamrái. Részben szörnyűek, részben szörnyen szépek, lenyűgözőek. A kamrákból mindig a csarnokba térnek Judittal vissza, ahol én a zenében kifejezetten blues-os elemeket vélek felfedezni, így itt mi is ilyen stíluselemeket használunk. Ez a kapcsolat kudarcra van ítélve. Judit megpróbálja Kékszakállú szemét felnyitni: nézd, lehet másképp is élni!

Nem lesz sötét a te várad,

megnyitjuk a falat ketten,

szél bejárjon, nap

besüssön, nap besüssön.

Tündököljön a te várad!

Reménytelen, Kékszakállú nem hallja Judit szavait, a saját világába van bezárva. De a mi Juditunk más életre vágyik, kitáncol ebből a világból.

Trio Blaubart (Zürich)

Manuela Keller(zongora) a Zürichi Zeneművészeti Főiskola elvégzése után a New York-i New Schoolban folytatta tanulmányait . Jazz zongorajátékot ,majd a Kaliforniai Berkeley Egyetemen zeneszerzést tanult. Ezután hosszabb ideig elektronikus zenével foglalkozott. Zongoratanári tevékenysége mellett színházi előadásokhoz és filmekhez ír zenét. Több zenei projektben tevékenykedik.

Christian Strässle (hegedű) fő működési területei: kortárs zene, jazz, színház. A Zürichi Zeneművészeti Főiskola hegedű szakán diplomázott, tanári tevékenysége mellett szívesen foglalkozik hangszereléssel. Egyszemélyes zenés Gyermek- és Bábszínházi előadásokat tart.

Chris Wirth (klarinét) is a Zürichi Zeneművészeti Főiskolán végzett. Zeneakadémiai tanulmányai után intenzíven foglalkozott zeneszerzéssel, improvizációval és hangszereléssel. Saját szerzeményeit bemutató klarinét triója mellett játszott klasszikus zenét a Zürichi Opera Zenekarában, jazzt, improvizációt és saját kompozíciókat több formációban. A Zürichi Pedagógiai Főiskola docense.

A Trio Blaubart CD-je 2014-ben jelent meg a Radio SRF 2 – a Svájci Közszolgálati Rádió Kulturális Adójának támogatásával.