Tekla

Egy öntörvényű kamaraénekes

2015.10.10. 08:46 Módosítva: 2015-10-16 11:49:25

Programkereső

Ariadné Naxosz szigetén, A rózsalovag, Arabella - október 29-ei, Pannon Filharmonikusokkal közösen a Müpában adandó budapesti koncertjét követően szinte az egész évadban Richard Strauss-operákban lép fel Anja Harteros. Ahogy az egy német énekesnőtől elvárható – írhatnánk.

Írhatnánk, de nem írjuk: egyrészt mert jócskán túlhaladottnak érezzük azt a fajta nemzetkarakterológiára épülő sztereotípiát, miszerint német énekes csak német operákban alkothat kiemelkedőt (és viszont); másrészt mert a gyakorlat is jócskán ránk cáfolna – a három Strauss-darab mellett ugyanis Verdi-szerepek is sorakoznak Anja Harteros idei repertoárján: a következő hónapokban a Don Carlos Erzsébet királynéjaként és Az álarcosbál Améliájaként láthatja és hallhatja majd őt a bécsi és a müncheni közönség. S aki nem rest a nemzetközi operaéletet nem csupán híradások és kritikák alapján, de közvetítések, felvételek segítségével is nyomon követni, jól emlékezhet: az elmúlt időszakban az imént említett Verdi-műveken kívül még A végzet hatalma Leonórájaként, valamint a Requiem szopránszólójának tolmácsolójaként is szép nemzetközi visszhangot könyvelhetett el az 1972-es születésű művész.

Olybá tűnik tehát, hogy a Müpában október 29-én sorra kerülő szólóest műsora a kimondva-kimondatlanul is meglévő előítéletek cáfolataként került összeállításra: egy félidőnyi Verdi-áriát egy félidőnyi Wagner-muzsika követ. Utóbbi szerző műveiben szintén otthonosan mozog Anja Harteros: ha csupán a néhány évvel ezelőtti müncheni Lohengrin-produkció Elzájára emlékeztetünk (partnere a címszerepben Jonas Kaufmann volt), alighanem be is bizonyítottuk, milyen magas árfolyamon jegyzik azt a művészt, aki ezúttal hozzánk látogat. Csúcson lévő világsztár, akinek életpályája mintha csak egyenesen vezetett volna a mostani pontig, kitérők és megingás nélkül.

A történet elején kisebb német operaházak társulati tagjaként gyűjtött tapasztalatok állnak: Gelsenkirchen, Bonn, Wuppertal nézői tapsolhattak a görög apától és német anyától Észak-Rajna-Vesztfáliában született Harterosnak, mígnem elérkezett a fordulópont – a mai karrierek dinamikáját ismerve, cseppet sem meglepő módon, egy versenygyőzelem. 1999-ben Harteros első német indulóként diadalmaskodott a BBC cardiffi énekversenyén, amely az opera világában különösen nagy presztízsnek örvend. A zsűrit és a közönséget már ekkor sem csak hangi adottságai bűvölték el, hanem temperamentumos egyénisége, előadói készségei is: a kiváló Mozart-énekesnő, Barbara Bonney úgy jellemezte őt, amint akiben egyszerre találhatók meg Julia Roberts és Cecilia Bartoli legjobb tulajdonságai. Innen már nem volt akadály: a pályafutás egyenletesen ívelt felfelé Bécs, Berlin, Milánó, New York színpadaiig.

Verdi és Wagner - az elmaradt találkozás

Bár a két zeneszerző életében sokan elképzelhetetlennek tartották, hogy a Harteros-koncert műsorán egymással oly békésen megférő Verdi és Wagner személyesen is találkozzék, egy ízben csak a véletlenen múlt, hogy ez mégsem történt meg. „1882 végén Liszt Wagnernál vendégeskedett Velencében, amikor Verdi is a városba érkezett. Verdi szívesen megtisztelte volna Wagnert látogatásával, a német zeneszerző azonban saját műveivel, elsősorban a Parsifal bemutatójával volt elfoglalva, és senkit sem fogadott otthonában. Egy este az operából kilépve Liszt megpillantotta Verdit, de nem szólította meg, feltehetőleg mellette haladó barátjára való tekintettel” – írja le a történetet Domokos Zsuzsanna egy tanulmányában. Az anekdotikus esetből kiindulva alkotta meg Franz Werfel Verdi című regényének cselekményét, mely az elmaradt találkozás lehetőségét sokféle szempontból járja körül – természetesen jórészt az írói fantáziára hagyatkozva.

Más szempontból azonban mégsem olyan megszokott ez a karrier. Bár az énekesnő nem zárkózik el a hivatalos zenei életben való aktív részvételtől (ezt jelzik elismerései is: a müncheni Bajor Állami Operaház kamaraénekesnői címe, vagy épp az Opernwelt magazin által 2009-ben adományozott „Az év énekesnője” titulus), nyilatkozataiból és az őt övező – pontosabban: őt nem övező – külsőségekből az derül ki, hogy Anja Harteros a kívülállók, az öntörvényűek nem túl népes, de mindenkor sokak érdeklődését és szimpátiáját kiváltó táborát erősíti. Számos alkalommal tett hitet amellett, hogy repertoárjának építésében csakis saját megérzéseire hagyatkozik, és minden lehetséges módon ellenáll az ügynökségek, színházak csábító, de adott esetben a hang számára ártalmas felkéréseinek.

Ez persze nem jelenti azt, hogy minden meglepő húzástól elzárkózna, épp ellenkezőleg: sokak számára okozott fejtörést, mikor már elismert Verdi- és Wagner-énekesnőként a barokk repertoárhoz nyúlt vissza, és Händel Alcinájának címszerepében állt a müncheni, majd a Bécsi Állami Operaház színpadára. Noha természetes, hogy nem ugyanúgy kell barokkot énekelni, mint Verdit, Wagnert vagy akár Mozartot, ezek a szerzők mégsem zárják ki egymást, épp ellenkezőleg: a különböző stílusok és technikák erősítik egymást – fejtegette ekkor a Staatsoper magazinja számára adott interjúban, s ezt a gondolatát nem sokkal később szereplésével is magabiztosan igazolta: a mindinkább kiveszőfélben lévő primadonna-sikerek egyik legszebbikét aratta a Händel-opera bécsi bemutatóján.

Nem megszokott ez a karrier azért sem, mert hiányoznak belőle a 21. századi tömegkommunikáció bizonyos elengedhetetlennek vélt elemei. Noha Harteros egyáltalán nem zárkózik el a nyilvánosságtól, szívesen és gyakran ad interjút nemcsak újságoknak, hanem a televíziónak is (emlékezetes például az, amelyikben alaposan kiosztja a mellette ülő és saját adottságairól meglehetős szerénységgel nyilatkozó Jonas Kaufmannt), a korszerű kommunikációs csatornák mintha hidegen hagynák a művésznőt. Személyesen nincs jelen a legnagyobb közösségi portálon (noha rajongói több oldalt és zárt csoportot is működtetnek), sőt még hagyományos értelemben vett honlapja sincs – aki tehát többet szeretne megtudni róla, az „kénytelen” elsősorban a művészi produktumokhoz nyúlni.

Talán korszerűtlen, ám valljuk be: nem rossz alternatíva. Főképp, mivel a pályafutás eddigi állomásai meglehetős alapossággal vannak dokumentálva. Csupán a már említett Verdi-Requiemből három hivatalos felvételt készített – Antonio Pappano és Daniel Barenboim után egy Lorin Maazel dirigálta élő rögzítés is piacra került, melyet a nagy maestro utolsó felvételeként reklámoznak. A ma már elsődleges operamédiumnak számító DvD-ken hozzáférhető továbbá Anja Harteros valamennyi emblematikus alakítása: müncheni Alcinája és Brabanti Elzája, salzburgi Erzsébet királynéja (utóbbi kettő a már többször említett Jonas Kaufmann partnereként), de láthatjuk az Idomeneo vagy a Simon Boccanegra fontos szerepeiben is. Ha tehát akad olyan operabarát, akinek figyelmét eddig elkerülte napjaink egyik csillagának magával ragadó művészete, bőven van lehetősége, hogy a budapesti bemutatkozásig előtanulmányokat folytasson – természetesen abban a tudatban, hogy az élő találkozás élményét semmi sem pótolhatja.

Műsorváltozás

A szeptember-októberi Müpa Magazin lapzártáját követően műsorváltozás történt. A koncerten Verdi, Mozart, Puccini és Cilea áriái szerepelnek.