Jolán

Öröklét és szeretet

2015.11.17. 10:06

Programkereső

A Müpa és a Budafoki Dohnányi Zenekar sorozatának első előadásán, november 21-én a zeneirodalom egyik legnagyobb szabású zeneműve, Mahler VIII. szimfóniája csendül fel, melyet az Ezrek szimfóniája melléknévvel illetett az utókor.

"Az örökkévalóság pillanatai" című közös sorozat az emberi lét és a művészet egyik legnagyobb kérdését, az örökkévalósághoz való viszonyt helyezi középpontjába. A késő romantika jellegzetes alakjaként Gustav Mahler hétköznapi létünk és az örökkévalóság konfrontációját fogalmazza meg alkotásaiban, melyhez egyre táguló eszközrendszert vesz igénybe. Életműve és egyúttal a késő romantika egyik tetőpontja VIII. szimfóniája, amely valóban a zenetörténet legmonumentálisabb oratóriuma. A két nagy létszámú vegyeskarra, gyermekkarra, hét szólistára és több mint száztagú zenekarra elképzelt mű felépítésében és gondolatiságában is talányos alkotás. Formabontó a felépítésében, hiszen Mahler nem követi a szimfóniák szerkesztésének négy tételét, de még saját szokását sem, hogy hozzátold egy ötödik tételt. A zenemű gyakorlatilag 2 oratórium összefűzése, melyben a formán túl a másik gyakorlati talányt a két szöveg összeegyeztetése okozza.

Hollerung Gábor
Hollerung Gábor

A kéttételes kompozíció szövegeinek párosítása szintén igen szokatlan: első látásra a Veni creator spiritus középkori latin himnusza témájában és gondolatiságában sem illik Goethe Faustja második részének zárójelenetéhez. A két részt összekötő gondolatot azonban Mahler szerint az alábbi vezérelv testesíti meg: a szeretet világmegváltó ereje, mely egy magasabb kegyelem megtestesítője is. E két elv a földi ember számára a gyengeségben és az emberek tökéletlenségében nyilvánul meg, melynek következménye az ember mindig jobbra törekvése, és a megvilágosodás iránti vágya. A szeretet és kegyelem együttesen képes a lélek megtisztulását előidézni, és az embert ezáltal az örökkévalóság szférájába emelni. Mahler elképzelésében az alkotó ember, Faust áll a mű középpontjában, aki a világmindenség, a teremtés és az emberi lét előbb felsorolt dilemmáival küzd. Némileg leegyszerűsítve az első tétel az alkotóerő végtelenségének dicsőítése, míg a második az alkotó emberi lét dilemmájára adott goethei válasz zenei megfogalmazása, mely az örök nőiség megváltó erejét mintegy isteni beavatkozásként, kegyelemként hirdeti. Mahler ezt zenei nyelven is csodálatosan fogalmazza meg, és fűzi ezzel egybe a látszólag két eltérő szöveget: az első részben a latin himnusz „Accende lumen sensibus infunde amorem cordibus” (Érzékeinkbe gyújts Te fényt, szívünk szerelmed töltse be) szövegére írt monumentális kettősfúga a második részben Goethe csodálatos szövegére visszatér, és csodálatosan felépített apoteózisban éri el tetőpontját –Goethe szerint egyébként ez a pár sor Faust megváltásának kulcsmomentuma. Ezt követi Goethe Faust című műve utolsó sorainak zenei megdicsőülése, ahol a szeretet megváltó ereje ismét az égbe emeli a lelket.