Olivér

Mahler III. szimfóniáját mutatja be az NFZ

2015.11.18. 17:14

Programkereső

Mahler monumentális III. (d-moll) szimfóniáját mutatják be a Nemzeti Filharmonikusok Günter Neuhold vezényletével november 27-én a Müpában.

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán csaknem 200 ember adja majd elő a másfél órát meghaladó hosszúságú művet, amelynek bemutatása rendkívüli feladat. A koncerten közreműködik a Nemzeti Énekkar Női Kara (karigazgató: Antal Mátyás) és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkórusa (karigazgató: ifj. Sapszon Ferenc), míg a hangverseny szólistája Schöck Atala mezzoszoprán lesz.

Álom egy nyári délben - így jellemezte Mahler egy levelében III. szimfóniáját, a középsőt és egyben legmonumentálisabbat A fiú csodakürtje című népköltészeti gyűjtemény által inspirált három szimfóniája közül. A mű a Hamburgban töltött évek vége felé, 1896-ban készült el, de első teljes előadására csak 1902-ben került sor a Rajna menti Krefeldben - idézik fel a Nemzeti Filharmonikusok közleményében.

Schöck Atala
Schöck Atala

"Nemcsak szép, erőteljes és kifejező muzsika, hanem izgalmas program is társul hozzá: mindegyik tétele mögött más-más gondolati háttérrel, ember és természet egységét metaforikus színességgel hirdetve. Pán ébredése, a nyár eljövetele, a mezei virágok és az erdei állatok meséje, az ember létkérdésein filozofáló mély vallomás, játékos-harangozós zene angyalhangú gyermekkaron - mintha Mahler egy élet summáját örökítené meg a műben, amelynek híres fináléja a szerelem zenéje: mindaz megszólal benne a zene nyelvén, amit szavak közölni képtelenek" - fogalmaznak az ajánlóban.

Günter Neuhold

Az est karmestere, Günter Neuhold, az 1947-ben született nagyszerű dirigens jól ismeri ezt a világot és a mahleri hagyományt, hiszen osztrák lévén hasonló kultúrában nevelkedett, mint Gustav Mahler. Rómában Franco Ferraránál, Bécsben pedig Hans Swarowskynál tanult, az 1970-es években számos versenyen ért el sorozatban első helyezést, nemzetközi karrierje is akkor indult. Legutóbbi megbízatása 2014-ben járt le: 2008 óta szolgált a nagy múltú együttes, az Orquesta Sinfonica de Bilbao zeneigazgatójaként. Günter Neuhold a késő romantika elismert karmestere, aki nemcsak Mahler több szimfóniáját vette lemezre, hanem Liszt, Bartók és Kodály alkotásait, valamint Wagner A Nibelung gyűrűje című tetralógiáját is.

Günter Neuhold nem ismeretlen a hazai közönség előtt sem, hiszen egyike volt azon karmestereknek, akik felléptek a Magyar Állami Operaház 2014-es Májusünnepén - emlékeztetnek a közleményben.