Cecília

Fidelio Klasszik: Hollerung, Hullan, Strausz

2015.11.20. 13:36 Módosítva: 2015-11-20 13:45:01

Programkereső

A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának november 12-i adásában megszólal még Garai Péter, a tízéves Klezmerész zenekar vezetője is.

A Klasszik Rádió 92.1 immár ötödik alkalommal rendezi meg Cinemusic-koncertjét, amely a korábbi években mindig nagy sikert aratott. Idén is a filmzene-irodalom legjavából csendülnek fel dallamok a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában, Hollerung Gábor vezényletével a Művészetek Palotája Bartók Béla Hangversenytermében. Alan Silvestri Amerika kapitány – Az első bosszúálló, John Williams Harry Potter, Yan Tiersen Amélie csodálatos élete – hogy csak néhányat említsünk az idei kínálatból. A Cinemusic koncert egyik programdarabját pedig már megismerhette a hallgatóság: a Michael Bay rendezte Transfromers című film zenéjét biztosan hallhatják a koncerten. Az eddigi Cinemusic-rendezvényekhez hasonlóan

meglepetésekből ezúttal sem lesz hiány: a színvonalas filmzenei válogatást sok újdonság fűszerezi. Tekintettel arra, hogy a november 22-i koncertre pillanatok alatt elkelt minden jegy, így november 23-án ráadás koncertre várják azokat, akik nem akarnak lemaradni a mindig remek hangulatú Cinemusicról. Hollerung Gábort, a Budafoki Dohnányi zenekar vezetőjét és karmesterét egyebek mellett arról is kérdeztük, vajon miért annyira népszerű a filmzene; mi az, amitől karakteresen más a filmzene, mint egy modern klasszikus darab; illetve ő maga mit szeret a leginkább a filmzenékben.

Hollerung Gábor - 2014
Hollerung Gábor - 2014

A Honvéd Férfikar nagyszabású ősbemutatóval készül megemlékezni az I. világháború, azaz – ahogy akkoriban hívták – a Nagy Háború kitörésének századik évfordulójáról. A centenárium alkalmából felkértek öt magyar zeneszerzőt, hogy komponáljanak egy-egy művet megemlékezésül. A zeneszerzők, Csemiczky Miklós, Gyöngyösi Levente, Orbán György, Selmeczi György és Vajda János egy-egy darabot jegyez, melyek a Nagy Háborúhoz kapcsolódó szövegekre születtek. A darabok férfikarra, szimfonikus zenekarra és szólistákra íródtak, és a bemutatóra, rendhagyó módon, két alkalommal kerül sor. A Mikor megyek Galícia felé... című grandiózus darab első részét november 18-án hallhatta a közönség, a második részt pedig november 22-én vasárnap mutatják be a Nemzeti Múzeum Dísztermében. Az estek további érdekessége, hogy komplex művészi élményben részesülnek majd a hangversenyekre ellátogatók. A részletekről Strausz Kálmán, a Honvéd Férfikar Liszt-díjas karnagya, a Magyar Állami Operaház karigazgatója számol be.

Össztánc - újratöltve. Színházak Éjszakája a Vígszínházban.
Össztánc - újratöltve. Színházak Éjszakája a Vígszínházban.
Fotó: Adrian_Zoltan

Marton László rendezésében új  Össztánc -produkciót mutattak be a Vígszínházban. Igazi társulat-összekovácsoló előadás lett, amelynek különlegessége, hogy ezúttal is színpadra lépnek az egykori darab szereplői közül néhányan, miközben sok új színésszel, új alakításokkal is gazdagodott. Az  Össztánc  születésének története valódi színháztörténeti kuriózum. Amikor 1994-ben a Víg társulata visszaköltözött a Nyugati pályaudvaron álló sátorból a régi pompájában tündöklő, felújított Vígszínház épületébe, a színház az  Össztánc cal nyitotta meg újra kapuit. Az előadás új műfajt teremtett Magyarországon: egyetlen szó sem hangzik el a színpadon, mindent a tánc, a mozdulatok, a gesztusok nyelvén mondanak el a szereplők. Korok változnak, évtizedek sűrűsödnek be a színpadon – és a táncterem zárt világába minduntalan betör a történelem. Az egykori és a mostani előadásban is ugyanazokat a karaktereket alakító  Hullan Zsuzsá val beszélgetünk.

A klezmer zene a zsidó folklór része, dallamvilága rendkívül sokszínű, de témái is sok mindent érintenek a mindennapok örömeiből, bánataiból, és persze az ünnepek is gyakran megjelennek benne. A Klezmerész együttes 2004-ben kezdett el együtt dolgozni. A jelenlegi felállásban az öt zenészt és a két énekest a klezmer zene szeretete hozta össze, emellett minden tagnak van polgári foglalkozása: külkereskedő, keramikus, mikrobiológus, óvónő. Megalakulásuk után fél évvel, 2005-ben adták első koncertjüket a Budai Micve Klubban A zenekar jiddis, héber és szefárd nyelven ad elő tradicionális klezmer dalokat, ugyanakkor törekszik arra is, hogy a hangszerelés is kövesse a hagyományokat: a hegedű és a klarinét a meghatározó hangszer, de ott van mellettük a gitár, a bőgő és a dob is. A Klezmerész egyedülálló abban a tekintetben is, hogy két énekesnőjük segítségével, kétszólamú dallamok is felcsendülnek műsoraikban. November 22-én 10 éves jubileumukat ünneplik a Hegedűs-Csáky zsinagógában. Garai Pétert, a Klezmerész vezetője arról mesél, hogy az elmúlt 10 évben melyek voltak az együttes legfelemelőbb pillanatai; hogyan készülnek a fellépéseikre; de kitérünk a tavalyi izraeli körútjukra is.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére november 22-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.