Emma

19 nő indul a ma kezdődő karmesterversenyen

2015.11.23. 13:19

Programkereső

Ma kezdődik és november 28-án zárul egy gálakoncerttel az I. Nemzetközi Doráti Antal Karmesterverseny az Olasz Kultúrintézetben Budapesten.

A hétfőn kezdődő versenyre több mint 120 karmester érkezik 27 országból: az amerikai, francia, japán, kínai és olasz művészek mellett Argentínából, Chiléből, Ausztráliából, Kanadából és Lettországból is jönnek karmesterek, Magyarországot ketten képviselik a versenyen. A mezőnyben 19 nő vesz részt.

Vásáry Tamás
Vásáry Tamás

Az öttagú zsűri elnöke Vásáry Tamás zongoraművész-karmester, és a zsűritagok közt van Csaba Péter, a MÁV Szimfonikusok művészeti vezetője, vezető karmestere is - közölte a szervező Studiomusica Hungary Kft. zenei ügynökség.

A zenekar közreműködésével megrendezendő gálakoncerten Csajkovszkij, Debussy, Bartók és Brahms egy-egy klasszikusa csendül fel a három legeredményesebb résztvevő tolmácsolásában, valamint elhangzik Andrea Portera Cyclosa című műve, amely minden versenyző számára kötelező darab. A megmérettetés győztesét Vásáry Tamás hirdeti majd ki a gálakoncert végén.