Kelemen, Klementina

Kodály, Bartók és Kurtág művei a Zeneakadémián

2015.11.23. 07:54

Programkereső

Marczi Mariann a 20. század legfontosabb zenei úttörőinek munkáiból ad ízelítőt a Zeneakadémia Solti termében november 28-án.

„A ma élő előadók feladata a mai zene tolmácsolása” – vallja Marczi Mariann zongoraművész, akinek repertoárján a 20. századi és a gyakran ősbemutatóként elhangzó kortárs művek kiemelt súllyal szerepelnek. Bár a novemberi hangverseny gerincét képező Bartók- és Kodály-művek némelyike több mint száz éve született, kísérletező nyelvük és örök modernségük mégis kétségtelenül mai zenévé teszi őket.

A Kodály párizsi útját követően, 1907-ben keletkezett Meditációban, valamint az egy évtizeddel később befejezett Hét zongoradarabban egyaránt a zeneszerzőt érő radikálisan új zenei irányok, elsősorban Debussy hatása mutatkozik meg. Bartók 1908 és 1910 között írt Három burleszkje, valamint 1926-os Szabadban-ciklusa nem kevésbé izgalmas zenék: tételcímeik programatikus tartalomra utalnak, melyek értelmezése az előadóművész és a közönség számára egyaránt különleges feladat.

Marczi Mariann 2000-ben szerzett zongoraművészi diplomát a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Falvai Sándor, Nagy Péter és Kemenes András növendékeként. Berlinben a Hochschule für Musikban, illetve különböző mesterkurzusokon (többek között Kurtág Györgynél, Kocsis Zoltánnál, Florent Boffard-nál és Pierre-Laurent Aimard-nál) folytatta posztgraduális zenei képzését. 2002-2005 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte doktori tanulmányait Gulyás Márta és Papp Márta konzulensek irányításával. Számos hazai és európai verseny díjnyertese, Magyarország koncerttermeiben és Európa csaknem összes országában vendégszerepelt már. 2004 óta a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora tanszékén tanít egyetemi adjunktusként.

A november 28-i hangversenyt nyitó Kurtág-opus rendkívüli jelentőséggel kapcsolódik a művésznőhöz, aki 2013-ban Splinters, azaz Szálkák címmel jelentette meg első albumát, és melyen 20. századi magyar szerzők szóló zongoraművei – köztük több, a mostani koncerten is elhangzó darab – kaptak helyet. A lemez nemzetközi sikerét jól jelzi, hogy arról elismerő recenziót írt napjaink legvitriolosabb tollú zenekritikusa, Norman Lebrecht is.