Cecília

Itzhak Perlmané a Genezis-díj

2015.12.14. 17:01

Programkereső

Itzhak Perlman amerikai-izraeli hegedűművésznek ítélték oda a 2016-os, zsidó Nobel-díjnak is nevezett, egymillió dollárral járó Genezis-díjat.

Perlman zenészi és tanári, valamint a fogyatékkal élők érdekében végzett érdekképviseleti munkája elismeréseként kapta az évente kiosztott díjat, amelyet a szakmai sikerek és az emberiséghez való hozzájárulás mellett az Izrael és a zsidó ügyek irányában mutatott erős elkötelezettséggel lehet kiérdemelni.

Itzhak Perlman
Itzhak Perlman

"Mindig is nagyon büszke voltam zsidó örökségemre, amely nagyban befolyásolta zenémet, világnézetemet és a társadalom peremén élőkért végzett munkámat"- nyilatkozta a művész a szervezők által kiadott közleményében. A hetvenéves Perlman 16 Grammy díjat kapott, köztük 2008-ban egy életműdíjat, és ő játszotta az 1993-as Schindler listája című amerikai film Oscar-díjas filmzenéjének hegedűszólóját.

Perlman a világ vezető szimfonikus zenekaraival koncertezik, és rendszeres vendége a washingtoni Fehér Ház rendezvényeinek. A művész múlt hónapban megkapta az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését, az Elnöki Szabadságérmet is.

A világhírű hegedűművész gyerekkorában gyermekbénulást kapott, mankóval jár és rendszeresen szót emel a fogyatékkal élőkért. A szervezők elmondták, hogy a Genezis-díjjal kapott pénzjutalmat fogyatékkal élőket segítő projektekre, valamint egy fiatal zenei tehetségek számára alapított díjra fordítja majd.

A díjat Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogja átadni jövő év június 23-án Jeruzsálemben. A 2014-ben alapított Genezis-díj ügyeit közösen intézi az izraeli miniszterelnöki hivatal és az azt létrehozó magánalapítvány, valamint a Szohnut, a Zsidó Ügynökség elnöki irodája. Eddig első alkalommal Michael Bloomberg volt New York-i polgármesternek, majd tavaly Michael Douglas amerikai színésznek ítélték oda az elismerést.