Olivér

Kovács Róbert végre Magyarországon koncertezik

2015.12.15. 13:15

Programkereső

Több nemzet karácsonyi zenei hagyományait gyűjti egybe Kovács Róbert orgonaművész és a világ egyik legnagyobb múltú gyermekkara, az ausztriai Szent Flórián-prépostság fiúkórusa (St. Florianer Sängerknaben) december 17-i hangversenye a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

A program blokkokból áll össze: négy Bach-darab után egy Britten-mű következik, majd egy Reger-blokkal zárul a koncert első része. A szünet után újra Reger, majd Liszt következik, ezt követően pedig egy hattagú felső-ausztriai népzenei együttes mutatja be mintegy félórás műsorát. A koncert végén elhangzik Koloss István Gloria in excelsis Deo (Karácsonyi csokor) és Kocsár Miklós Nagykarácsony éjszakáján című műve is - sorolta Kovács Róbert, hozzátéve, hogy a fiúkórusnak külön kihívás volt Kocsár művét magyarul betanulni.

Az orgonaművész szerint speciális feladat gyerekekkel dolgozni. „A próbák nem lehetnek túl hosszúak, és a kórusvezetőnek figyelnie kell arra is, hogy ne legyen a próba menetében üresjárat, mert a gyerekek egyből nyugtalanok lesznek, akkor pedig a fegyelmezésre megy el sok idő. Egy gyermekkarnál nagyon sok függ a kórus vezető személyétől, és szerencsére elmondhatom, hogy Franz Farnberger nagyon jól egyben tudja tartani a közösséget. 1983 óta vezeti a kórust, így jelentős tapasztalata van már, és nem utolsó sorban a gyerekek is nagyon szeretik” - mesélte Kovács Róbert a karnagyról, aki a december 17-i koncerten zongora mellől vezényli majd a kórust.

Az 1976-ban született magyar orgonaművész 2004-től három évig szolgált a Szent Flórián-prépostság orgonistájaként, így alkalma volt megismerni a fiúkórust is, bár mint elmondta, Sankt Florianban főként liturgikus szolgálatot teljesítettek együtt; ilyen jellegű koncertjük, ahol a programot is ők állítják össze, most lesz először. Kitért arra is, hogy a St. Florianer Sängerknaben tevékenységének súlypontja mára már átlendült a liturgiai szolgálatról a koncertezésre, operai fellépésekre.

Kovács Róbert felidézte, hogy a nagy múltú fiúkórusnak - már 1071-ből fennmaradtak dokumentumok a kórusiskolára vonatkozóan - egykor gyermekként tagja volt a romantikus zeneszerző, Anton Bruckner is. A fiúkórus akkoriban mindössze 4 tagot számlált, míg ma 30-35 fős - mondta, megjegyezve, hogy ez optimális létszám egy ilyen jellegű együttesnél.

Kovács Róbert 2009 óta töltötte be az eisenstadti (kismartoni) dóm orgonista posztját, de idén augusztus 31-vel lezárult megbízatása, így attól kezdve szabadúszó muzsikusként dolgozik. Mint mondta, az új helyzetben leginkább azt élvezi, hogy több ideje van gyakorolni és szabadabban tud koncerteket vállalni. „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Bécsi Filharmonikusok, ha orgonistára van szükségük, rendszerint engem kérnek fel a feladatra, így járom velük a világot Európától Ázsiáig és Amerikáig” - mesélte.

Sajnos Magyarországon csak ritkán, átlagban évi egyszer lép fel - mondta. Tavaly tavasszal ugyanakkor egy kiemelt koncerten, a Bécsi Filharmonikusokkal adta elő Saint-Saëns Orgonaszimfóniáját a Müpában, Zubin Mehta vezényletével.