Cecília

139 éve született a legnagyobb XX. századi csellista

2015.12.29. 12:02 Módosítva: 2015-12-29 12:03:37

Programkereső

Pablo Casals, minden idők egyik legnagyobb gordonkaművésze 1876. december 29-én született El Vendrellben, Katalóniában.

Pályafutása alatt számtalan felvételt készített, szólista pályafutása épp olyan jelentős, mint kamarazenei, zenekari, valamint karmesteri munkássága. Mégis talán a legtöbben Bach cselló-szvitjének felvételéről ismerik, melyet 1936. és 1939. között rögzített.

Pablo Casals
Pablo Casals

Édesanyja előkelő katalán családból származott, édesapja, Carles Casals i Ribes (1852-1908) szegény templomi orgonista volt. Édesanyjáról később így beszélt: „Sok embert ismertem életemben, sok jelentős egyéniséget, rendkívüli személyeket, ritka tehetségű férfiakat és nőket. Ismertem művészeket és államférfiakat, tudósokat és királyokat. De senki sem volt olyan, mint anyám. Betölti gyermekkorom és fiatalságom emlékét és most is jelen van, annyi év után. Mindenféle helyzetben, nehéz viszonyok között és fontos döntések előtt azt kérdeztem magamtól: mit tenne most anyám - aszerint is jártam el. Negyven éve meghalt, de még most is ő a vezetőm. Most is itt van mellettem.”

Édesapjának köszönheti első zongoraleckéit, aki meglehetősen nagy szigorral tanította őt és testvérét. Amikor gyakorolt, fiait a zongora mögé állította úgy, hogy ne lássák a billentyűket, és az volt a feladatuk, hogy felismerjék, milyen hangokat játszik. Casals 4 éves korában már hegedülni, zongorázni és fuvolázni tanult, hat éves korában pedig már a nyilvánosság előtt játszott hegedűn. A csellóhoz való vonzalmát attól a pillanattól eredeztetik, amikor egy katalán vándormuzsikust hallott játszani, aki egy seprűnyélre erősített tökből készült hangszeren játszott. Kérésére apja készített neki egy hasonló hangszert. Tizenegy évesen pedig egy másik vándorzenész csoporttal találkozott, ahol már valódi csellón játszottak. Ekkor döntötte el, hogy életét ennek a hangszernek szenteli.

1888-ban anyja Barcelonába vitte, ahol a Escola Municipal de Músicán tanult csellózni, zongorázni és szolfézst. Casals 13 éves korában betévedt egy barcelonai kotta antikváriumba, ahol rátalált Bach hat cselló-szvitjének egy rongyos másolatára. A következő tizenhárom évben minden nap ezeket gyakorolta egészen addig, míg nem nyilvánosan is bemutatta munkája gyümölcsét. Bach iránt egész életében különös vonzalmat érzett, egy helyen le is írta ezt: 

Ide kattintva interaktív, katalán nyelvű játékon keresztül ismerheted meg Pablo Casals izgalmas életútját!

Nyolcvan év óta minden napot ugyanúgy kezdek. Nem gépies rutin ez, hanem lényeges része a napnak. Leülök a zongorához és eljátszom két Bach prelúdiumot és fúgát. El sem tudom képzelni, hogy másként is kezdhetném. Olyan ez, mint a házi áldás. Nekem azonban mást is mond. Újra felfedezem vele azt a világot, amelynek örömmel alkotom részét magam is. Ettől a zenétől eltelek az élet csodájával, azzal, milyen hihetetlenül csodálatos dolog, hogy emberek lehetünk. Sohasem ugyanaz ez a zene, soha. Minden egyes nap valahogy új, elképesztő és elmondhatatlan. Mert Bach olyan, akár a természet, akár a csoda!

Karrierje viharos sebességgel indult be: 1891. február 23-án, tizennégy éves korában már szólókoncertet adott Barcelonában, öt évvel később pedig átvette kitüntetéses diplomáját.

1893-ban a katalán zeneszerző, Isaac Albéniz is felfigyelt rá, amikor trióban hallotta őt egy kávézóban. Beajánlotta őt gróf Gueillermo Morphy-hoz, Regent királynőjének személyi titkárához. Több koncertet is adott a palotában, majd királyi ösztöndíjat kapott a madridi Real Conservatorio de Música y Declamación-ba, ahol zeneszerzést tanulhatott Víctor Mirecki-től.

1895-ben Párizsba ment, ahol az Operaház második csellistája lett. 1896-ban tért vissza Katalóniába, ahol azonnal kinevezték a barcelonai operaház első csellistájává. 1897-ben a madridi Szimfonikus Zenekar szólistája lett.

1899-ben nemzetközi karrierje is beindult, amikor a londoni Kristálypalotában játszott, majd később Viktória hercegnő nyári rezidenciáján. 1899-ben több szólókoncertet adott Párizsban, melyekkel a közönség és a szakma elsimerését is kivívta. Harold Bauer zongoristával 1900. és 1901. között Spanyolországban és Hollandiában turnézott, 1901-ban pedig két éves amerikai turnéra indult, amit 1903-ban Dél-Amerikában fejezett be.

Pablo Casals
Pablo Casals

1904. január 15-én Roosevelt elnök a Fehér Házba is meghívta játszani, ugyanebben az évben Casals a Carnegie Hallban debütált, ahol Richard Strauss vezénylete mellett játszhatta a zeneszerző Don Quijote című darabját. 1906-ban kapcsolatba került a fiatal csellista-tehetséggel, Guilhermina Suggia-val, akivel a munkakapcsolat mellett szerelem is szövődött közöttük. Kapcsolatuk mégis véget ért 1912-ben.

Szabó Ildikó legszívesebben feltámasztaná Pablo Casalst. Olvass tovább itt.

1914-ben az amerikai énekest, Susan Metcalfe-t feleségül vette, házasságuk 1928-ig tartott. 1915-ben visszatért Párizsba, ahol Jacques Thibaud hegedűssel és Alfred Cortot zongoraművésszel megalakította a hamarosan világhíressé váló trióját. 1919-ben Barcelónában Orquestra Pau Casals néven szimfonikus zenekart hozott létre. Az 1936-ban kitört spanyol polgárháború miatt azonban be kellett szüntetniük tevékenységüket.

Casals lelkes támogatója volt a spanyol köztársaságnak, de miután az megbukott, megfogadta, hogy nem tér vissza Spanyolországba, amíg vissza nem áll a demokrácia. Ekkor a franciaországi katalán településre, Prades-ba költözött, ahol 1950-ben létrehozta a Prades-i Pablo Casals Fesztivált. 1955-ben feleségül vette munkatársát, Francesca Vidal de Capdevila-t, aki azonban még az évben elhalálozott. 1956-ban Puerto Ricóban telepedett le, ahol megalapította a San Juan-i Ünnepi Játékokat. 1957-ben, 80 évesen még egyszer megházasodott: az akkor 20 éves tanítványát, Marta Montañez y Martinez-t vette feleségül. Casalst egyáltalán nem zavarta a korkülönbség, úgy gondolta, a kor relatív: „Ha dolgozik az ember és magába szívja a szépséget maga körül, akkor rájön, hogy a kor szükségképp nem jár öregedéssel. Legalábbis nem a megszokott értelemben. Sok mindent mélyebben érzek, mint valaha, és az élet egyre vonzóbb számomra” – fogalmazta meg ekkoriban.

1958-ban dokumentumfilmet forgattak róla Windjammer címmel. 1960-ban világszerte mesterkurzusokat adott, 1951-ben pedig Kennedy elnök meghívására ismét fellépett a Fehér Házban. Ez a fellépés lemezen is megjelent.

Pablo Casals
Pablo Casals

Casals nemcsak kiváló csellista volt, de elismert zeneszerző is. Jelentősebb szerzeményei a La vision de Fray Martin szimfonikus költemény, az El pesebre oratórium és a Miserere.

A Pablo Casals Gordonkaverseny különdíjasával, Kokas Dórával ide kattintva olvashatsz interjút.

Búcsúhangversenyét 1967-ben, kilencvenegy évesen adta, de három évvel később még New York-ban száz csellistával a tiszteletére adott hangversenyen elvezényelte egyik saját művét.

1971-ben, két hónappal 95. születésnapja előtt az ENSZ főtitkár Béke emlékérmet adott át neki a béke, a szabadság és az igazságosság melletti példamutatásáért. Casals elfogadta az elismerést, ekkor mondta el híres beszédét, melyben kijelentette, hogy ő nem katalán és hogy Katalóniában hamarabb volt demokratikus parlament, mint Angliában.

A budapesti Pablo Casals Gordonkaverseny I. helyezettjével készített interjúnk itt olvasható.

Casals 1973-ban halt meg Mexikóban, 96 éves korában egy szívinfarktus következtében. A Puerto Ricoi nemzeti temetőben helyezték végső nyugalomra.

Casals hosszú pályafutása alatt több ízben megfordult Magyarországon. 1910. decemberi, budapesti hangversenye alkalmából - amelyről a Nyugat is közölt kritikát- összeismerkedett Czigány Dezső festőművésszel, aki több portrét is készített róla. Tóth Árpád pedig Gordonkás elégia címmel verset is írt róla.  2014-ben Budapesten rendezték meg a róla elnevezett nemzetközi gordonkaversenyt

Mind a kamarazene, mind a versenyművek tolmácsolása terén a XX. század egyik - ha nem a - legjelentősebb gordonkaművészének számít. 1936 és 1939 között lemezre rögzítette Johann Sebastian Bach szólószvitjeit, amely mai napig a ciklus referencia-felvételeként tartanak számon. Karmesterként is jelentős, híresek a Brandenburgi versenyek, illetve Beethoven szimfónia-felvételei.