Huba

Grammy-díjas magyar kvartett az Egyesült Államokból

2016.01.08. 15:17

Programkereső

Két év után ismét a Zeneakadémián ad koncertet a Takács Kvartett: február 6-án Haydn, Sosztakovics és Beethoven műveit játssza az együttes a Nagyteremben.

Negyvenegy éve a még zeneakadémista Takács-Nagy Gábor, Schranz Károly, Ormai Gábor és Fejér András megalapította az azóta világhírnévnek örvendő Takács Kvartettet, amely fennállásnak első néhány évében szinte minden jelentős kamarazenei versenyen győzelmet aratott. Amikor meghívást kaptak, hogy legyenek a Coloradói Egyetem rezidens kamaraegyüttese, örömmel mondtak igent a felkérésre, s azóta is az Egyesült Államokban van a kvartett székhelye. Az évek során több tagcsere is történt: az első hegedűs és névadó Takács-Nagyot 1993-ban a brit Edward Dusinberre váltotta, a mélyhegedűs Ormai helyét pedig előbb Roger Tapping, majd a San Franciscói Szimfonikusok korábbi brácsaszólam-vezetője, az amerikai Geraldine Walther vette át, a kvartett nevét és szellemiségét azonban megőrizték. Évtizedek óta sikert sikerre halmoznak, lemezeikről (Bartók, Schubert, Smetana, Borogyin) szuperlatívuszokban ír a nemzetközi kritika; kétszer is elnyerték már a brit szakfolyóirat, a Gramophone „komolyzenei Oscarként” is emlegetett díját, 2003-ban pedig a régóta megérdemelt Grammy-díjat is megkapták Beethoven összes vonósnégyesének felvételéért.

Műsoruk bár hagyományosnak mondható, a két bécsi klasszikus zeneszerző óriás műve közt megszólaló Sosztakovics-kvartett által mégis különleges. Elsőként Haydn op. 74-es sorozatának nyitódarabja hangzik majd el, amely dedikációja Apponyi Antal grófnak, tehetős pártfogójának szól. Az opusz többi darabjával együtt e C-dúr mű is jó példa arra, hogyan tudott Haydn hatvan évesen is új utakat keresni, hiszen ezek első vonósnégyesei, amelyeket nem főúri szalonokban, hanem a nagyközönség előtt adtak elő. A középső mű Sosztakovics egyik legőszintébb hangvételű darabja, a III. (F-dúr) vonósnégyes, amelynek csupán tételcímei árulkodnak az őt ért korábbi atrocitásokról: a szovjet zeneszerző a második világháborúra utaló programatikus utasításokkal védte ki ugyanis, hogy formalistának bélyegezzék művét. Zárásként Beethoven C-dúr („Razumovszkij”) vonósnégyesét hallhatja a közönség. Hangkeresgélő, szinte már atonálisnak mondható kezdete Mozart Disszonancia-kvartettjén túl a hallgató eszébe juttatja, hogy a komponista ekkorra már biztos jeleit érzékelte hallása fokozatos elvesztésének. Mindemellett kirobbanó finaléja miatt sokszor illetik az Eroica melléknévvel e kivételes művet.