Gyöngyi

Hangverseny kékben és zöldben

2016.01.16. 11:07

Programkereső

Reneszánsz nő – így jellemzi a világsajtó a Franciaországban, igen erős kulturális környezetben, Aix-en-Provence-ban született zongoraművészt. Hélène Grimaud és a Bázeli Kamarazenekar érkezik a Müpába január 17-én.

Hélène Grimaud és a Bázeli Kamarazenekar műsora (Stravinsky: Esz-dúr concerto – „Dumbarton Oaks”; Bach: d-moll zongora- verseny, BWV 1052; Prokofjev: Klasszikus szimfónia, op. 25; Mozart: d-moll zongoraverseny, K. 466) nem csupán kellemes hangzású darabok csokra – az összeállítás mögött tudatosság, elkötelezettség sejthető. Visszatérés a klasszikus tradícióhoz, de nem a konzervativizmus útján, a természeti harmónia becsempészése a mesterséges környezetbe és valamiféle figyelmeztetés: gondoljuk meg, mi végre vagyunk e földön, rombolni vagy építkezni.

Ezen az estén az építkezés kap hangsúlyt, amiben a főszerep az est szólistájáé, aki szinte csodagyereknek számított, tizenhárom évesen felvették a Párizsi Konzervatóriumba, tizennyolc évesen előbb Tokióban, majd ugyanabban az évben Daniel Barenboim felkérésére az Orchestre de Paris-val debütált szólistaként a francia közönség előtt. 1995-ben Berlinben Claudio Abbado, 1999-ben pedig New Yorkban Kurt Masur vezényletével mutatkozott be.

A francia művésznő ekkorra már világpolgár: New York Államban létrehozott egy természetvédelmi központot, ahol veszélyeztetett farkasfajtákat nevelnek, így menekülhet meg a kihalástól a mexikói szürke, valamint a vörös farkasok nemzetsége. Némelyek lekicsinylőleg, az áldozatot bulvártémának minősítve beszélnek e projektről, pedig Grimaud-nak nem ez az egyetlen szociális tevékenysége: a zenész munkavállalók érdekében is rendszeresen megszólal. Eddig három könyvet tett le az asztalra, a harmadik Vissza Salembe címmel 2013 őszén jelent meg franciául, és – mint mondja – félig fikció, félig önéletrajzi regény.

Első találkozása a Müpa közönségével egy évtizeddel ezelőtt nem volt túl szerencsés. A program Brahms B-dúr zongoraversenyét ígérte, de betegség miatt a művész megváltoztatta műsorát, és Schumann általa jobban kézben tartott a-moll zongoraversenyét adta elő – éppen azért, hogy ne okozzon csalódást a publikumnak. A közönség szerepét elsőrendű fontosságúnak tartja, ezért még kedvezőtlen körülmények között is igyekszik olyan formába hozni magát, hogy jó teljesítményt nyújtson. Nincsenek allűrjei, nem áll fel a zongorától, mint Keith Jarrett, ha sokat köhécsel a hallgatóság.

Nem haragszom rájuk, hiszen megvették a jegyet, felöltöztek, parkoltak és, ami a lényeg: itt vannak!

Ilyenkor erősebben koncentrál, hogy kizárja a zavaró mozzanatokat – hangoztatta egy interjúban. Panaszkodik viszont a zongorák minőségére, szerinte az illetékesek – rendezők, intézményvezetők – nem fordítanak elég gondot a hangszerekre. Néha a saját zongorájával utazik, de ezt a luxust csak ritkán engedheti meg magának. Arról pedig szó sem lehet, hogy több instrumentumot vigyen magával. Bár volt már rá példa a repülési mizériák miatt, hogy a koncert napján „esett be” a fellépés helyszínére, általában legalább egy nappal a hangverseny előtt szereti kipróbálni a termet és a hangszert. A hangolás pontossága, érzékenysége sem üti meg mindenütt a kívánt mértéket. „Ha Anne-Sophie Mutter kezébe adnál egy tanulóhegedűt, hogy azon játsszon el egy Bach-partitát, nyilván kinevetne, a zongoristáknál is figyelembe kell tehát venni a hangszer iránti igényességet.”

Hogy egy koncert mitől igazán nagyszerű, és mitől csak jó, azt természetesen az ihletettség, a mentális állapot dönti el. Néha keményen kell dolgozni a pódiumon és a siker frenetikus, máskor meg minden feltétel adott, az eredmény mégis szerény – véli. Médiumnak tekinti magát az alkotó és a közönség között. Korábban teljes csendre és magányra volt szüksége a tanuláshoz, ma már egy szupermarketben is képes fejben gyakorolni, de akár a repülőgépen ülve is lejátssza a programot. Legutóbbi projektje a vízhez kapcsolódik. A víz – hangsúlyozza – éltető, teremtő erő. Úgy érezte magát, mint egy kisgyerek a karácsonyi ajándékboltban, amikor számba vette, Händeltől Ravelig mennyi zenemű témája a víz.

Hélène Grimaud
Hélène Grimaud

A kéklő víz – Hélène Grimaud fantáziájában a hangokhoz és a számokhoz színek társulnak. A d-moll például számára mindig kék, a fisz-moll sötétvörös, a G-dúr zöld. A budapesti hangversenyen a kék dominál, hiszen a Bach- és a Mozart-versenymű egyaránt ebben a hangnemben íródott. Úgy gondolja, érdekes lenne egyszer összehasonlítani Szkrjabin és Messiaen színskálájával az övét.

Múzsa: a kert

Ha a partitúra mögé tekintünk, a történelem tárul fel előttünk. A Bázeli Kamarazenekar Stravinsky Esz-dúr concertójával nyitja meg a hangversenyt. A mű az amerikai Mildred Barnes Bliss felkérésére keletkezett, Robert Woods Blisszel kötött házasságának 30. évfordulóját ünnepelve. A házaspár jeles gyűjtő és mecénás volt. 1920-ban szerezték meg a Wahington D.C. Georgetown területén fekvő ingatlant, amely Dumbarton Oaks néven ismert. Az épületet már az 1600-as évektől említik, a felújítás nemcsak a házra vonatkozott: egy tájépítész (Beatrix Farrand) teraszos park létesítésére kapott megbízást. Ez a varázslatos kert inspirálta Igor Stravinskyt, akit ezúttal Bach Brandenburgi versenyeinek stílusában fogant concertók komponálása foglalkoztatott. A mű a tervezett időpontra (1938. V. 8) elkészült. A tuberkulózisos rosszulléttel küzdő Stravinsky kérésére Nadia Boulanger vezényletével szólalt meg először, a Dumbarton Oaks-i zeneteremben a darab, amely a helyről kapta alcímét. Dumbarton Oaks más zeneszerzőket is megihletett, például Aaron Coplandet és Joan Towert. Itt rendezték 1944 őszén a nagyhatalmak azt a konferenciát, ahol a Népszövetség átalakításáról, az ENSZ alapításáról beszéltek.

A Deutsche Grammophon művészeként Hélène Grimaud a fent említett második Brahms-zongoraversenyt az elsővel együtt CD-re játszotta. Felvételt készített Brahms cselló-zongora szonátáiból a svájci Sol Gabettával, aki korábban szintén a Bázeli Kamarazenekarral, nemrég pedig az Orchestre de Paris szólistájaként járt a Müpában. A lemez az év kamarazenei felvétele elismerést kapta a 2013-as ECHO díjak között, a BBC Music Magazin pedig kétszer öt piros csillaggal jutalmazta, külön kiemelve, hogy Grimaud szinte nagyzenekari hangzást varázsolt a cselló mögé. A kamarazenei partnerek listája bőséges: Mojca Erdmann, Thomas Quasthoff, Rolando Villazón, Jan Vogler, Truls Mørk, Clemens Hagen és a Capuçon testvérek.

Bach d-moll koncertjét és Mozart szintén d-moll versenyművét mostanában, európai körútján felváltva játssza a Bajor Rádió Kamarazenekarával és a Bázeli Kamarazenekarral Hélène Grimaud. Budapesten – a bázeliekkel – a Mozart-alkotás zárja az estet, az utolsó tétel derűs hangjaival.