Bence

Egyenrangú felek párbeszéde

2016.01.18. 08:03

Programkereső

A január 14-i hangversenyen a zongoraművészt sok mindennek nevezhettük, csak kísérőnek nem. Sol Gabetta és Alekszej Vologyin Beethoven–Prokofjev-estje a Zeneakadémián.

Sol Gabetta kezd a magyar koncertélet rendszeresen visszajáró vendégévé válni. A francia-orosz származású, Svájcban élő argentin csellista a közelmúltban fellépett a Müpában a Bázeli Kamarazenekar és Giovanni Antonini, majd ugyanott az Orchestre de Paris és Paavo Järvi társaságában – szonátaesten azonban most hallhattuk először, ezúttal a Liszt Ferenc téren. Hogy egy muzsikus a „szólista és kísérő” vagy az „egyenrangú felek párbeszéde” lehetőségére összpontosítva közelít a kamarazene műfajához, az legtöbbször már a partner kiválasztásából megsejthető. Az előbbi esetben a hegedűs, brácsás, csellista (fuvolás, klarinétos stb.) olyan zongoristát választ, akinek nagyságrendje szerényebb az övénél, s aki ennek megfelelően háttérbe húzódva kísér, a másodikban azonos kaliberű partnerek működnek együtt, kölcsönösen inspirálva egymást. Ha igazi kamaraművek szerepelnek a műsoron, nem kétséges, melyik felállás ígéretesebb: egy Beethoven-, Brahms-, Bartók- vagy Sosztakovics-szonátát nem úgy jó hallgatni, ha szólista és kísérője játssza, hanem ha mindketten a hangszer és az előadásmód tigrisei.

Sol Gabetta
Sol Gabetta
Fotó: Tuba Zoltán / Zeneakadémia

A zeneakadémiai Beethoven–Prokofjev-esten már az első hangokat hallgatva, Beethoven F-dúr szonátájának (op. 5/1) kezdetén világossá vált: a nagyszerű orosz zongoraművész, Alekszej Vologyin tejes jogú társ, aki hangszeres felkészültsége és zenei megnyilvánulásainak súlya-gazdagsága terén egyaránt méltó Gabettához. Másfelől ez a csellistára vonatkozóan is rokonszenves körülmény: aki ilyen nagyságrendű zongoristát választ maga mellé, döntésével azt is tudtunkra adja, hogy nem egyeduralkodásra vágyik – célja a művek felmutatása a maguk sokoldalúságában, s ehhez a billentyűk mellett nem „kiszolgáló személyzetre”, hanem formátumos muzsikusra van szüksége. A korai Beethoven-szonáta társául a két művész egy hasonlóan rendhagyó tételbeosztású késeit állított (C-dúr, op. 102/1), a szünet után pedig Beethovent Prokofjev váltotta: a Hamupipőke-szvit (op. 97) Adagio-tételét és a C-dúr szonátát (op. 119) hallottuk. A négy mű nagyon különböző hangulat- és karaktervilágú, egyvalamiben azonban közös nevezőre hozhatók: a két hangszer mindvégig igazi kamarazenei párbeszédet folytat bennük (legfeljebb a Hamupipőke-Adagióban bukkan fel a szóló–kíséret modell), a jelentős gondolatok korántsem mindig a cselló szólamában, gyakran a zongorán jelennek meg először, s ez rendkívül fordulatossá, drámaivá teszi a folyamatot.

Sol Gabetta és Alekszej Vologyin
Sol Gabetta és Alekszej Vologyin
Fotó: Tuba Zoltán / Zeneakadémia

Gabetta és Vologyin közös muzsikálásának ez a fordulatgazdagság és drámaiság vált vezérelvévé. Zenélésük tele volt jelentőségteljes gesztusokkal, minden hangnak megtalálták a tartalmát, súlyát, értelmét. Megszólították egymást és válaszoltak egymásnak, figyeltek egymásra és együtt lélegeztek. Mennyi markáns ritmus, mennyi erőteljes hangsúly és dinamikai kontraszt sorjázott ezekben az előadásokban! Mindketten hangszeres tudásuk csúcsán állnak – Gabetta harmincnégy éves, az egykori zürichi Anda Géza-versenygyőztes Vologyin harmincnyolc.

Sol Gabetta
Sol Gabetta
Fotó: Tuba Zoltán / Zeneakadémia

Két pazar felkészültségű virtuóz, akik azonban egyszersmind érzékeny és intelligens művészek is, játékukban éppen ezért a hangszeres perfekció, bár nyomatékosan van jelen, sohasem hivalkodik, mindig a zenei tartalmat szolgálja. Líra és dráma, derű és harag, lágyság és erő – közös játékuk számtalan hangulatot, magatartásformát és lelkiállapotot megidézett. Zenei gondolkodásmódjuk eredetiségét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a sokszor fanyar-groteszk arcát mutató Prokofjev lényét a C-dúr szonátában derűs-kiegyensúlyozott oldaláról világították meg.

És milyen intenzív hangzásigény jellemzi mindkettejük játékát! Vologyin billentése káprázatosan tiszta, csengőn plasztikus, s ez lehetővé teszi, hogy ujjai alatt a zongorafaktúra rácsszerkezetre emlékeztetőn transzparens (ahogy a zenészek mondják: áthallható) legyen. Pergő kristályfutamok sokaságával örvendeztetett meg bennünket ezen az estén. És Gabetta dús, dióbarna tónusa! Mesterhangszere, a híres Guadagnini (1759) a mély regiszterben úgy zengett vonója alatt, akár az orgona. S ha már a vonó került szóba: bizony, némi iróniával idéztem magamban koncert közben A vén cigány visszatérő sorát – mikor lesz a nyűtt vonóbul bot –, ezen az estén ugyanis oly sokszor kellett letépni az elszakadt szőrt a vonóról, hogy félni kezdtem, a műsor végére nem marad semmi.

Sol Gabetta és Alekszej Vologyin
Sol Gabetta és Alekszej Vologyin
Fotó: Tuba Zoltán / Zeneakadémia

Ezzel az odaadással játszanak a kamarazene legnagyobbjai: muzsikálásukban ott a párbeszéd demokráciája, az intellektus fénye – de ott a szenvedély is, amely felhevíti az előadást, emlékezetessé téve a pillanatot. A két adakozó kedvű művész egy Chopin- és egy Sosztakovics-ráadással búcsúzott.