Menyhért, Mirjam

A csellónál: Kokas Dóra

2016.01.21. 12:44

Programkereső

A Nemzeti Filharmonikusok és a Zeneakadémia együttműködési megállapodása részeként a Zeneakadémia kimagaslóan tehetséges növendékei egy-egy rövidebb zenemű előadásával fellépnek az együttes saját rendezésű koncertjein.

Ezúttal Kokas Dóra csellóművész mutatkozik be a nagyközönségnek január 29-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Az est során Giovanni Solilma: Alone című művét adja elő.

Kokas Dóra
Kokas Dóra
Kokas Dóra

Négyévesen kezdett csellózni édesanyja irányításával. 2006-tól a Zeneakadémia Különleges Tehetségek osztályában tanult Mező László irányítása alatt. 2007-ben a Bécsi Zenei és Képzőművészeti Egyetem előképzős hallgatója volt, majd Perényi Miklós osztályába nyert felvételt a Zeneakadémián, ahol jelenleg a mesterképzést végzi. Akadémiai tanulmányai mellett olyan világhírű művészek kurzusain vett részt, mint Starker János, Steven Isserlis, Joanthan Cohen, Susan Moses, Onczay Csaba és Rados Ferenc. 

A magyarországi korosztályos megmérettetéseken aratott győzelmei mellett első díjat kapott a 2005-ben Goriziában megrendezett nemzetközi versenyen, 2004-ben Liezenben második helyezést ért el, 2006-ban Dolny Kubinban bronzérmet szerzett, 2014-ben pedig a budapesti Pablo Casals Nemzetközi Gordonkaverseny döntőjébe jutott, és két különdíjat kapott. Szólistaként 2006-ban a Fiatal Tehetségek Nemzetközi Zenei Fesztiválja gálakoncertjén Saint-Saëns gordonkaversenyével mutatkozott be, több alkalommal adta elő Haydn C-dúr koncertjét, illetve Brahms Kettősversenyét nővérével, Kokas Katalin hegedűművésszel. Játszott a Budapesti Vonósok, a Zágrábi Kamarazenekar és a MÁV Szimfonikus Zenekar szólistájaként. 2014-ben Gundel Művészeti Díjat kapott.

Az együttműködés keretében már két alkalommal is bemutatkoztak ifjú művészek az NFZ koncertjein. Október 13-án Pálfalvi Tamás trombitán, december 9-én pedig Seleljo Erzsébet és Razvajajeva Anasztázia, a Duo SeRa tagjai szaxofonon és hárfán adtak elő egy-egy rövid darabot. Legközelebb március 19-én Demeniv Mihály harmonikán mutatja be tehetségét.