Nándor

Színészhallgatókkal ad koncertet a BFZ

2016.01.29. 17:35

Programkereső

A Budapesti Fesztiválzenekar és a MÜPA hagyományos éves zenei maratonjának idei programját Mendelssohn és Schumann művei alkotják.

A január 31-én megrendezésre kerülő koncertfolyam záró akkordjaként a Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével Mendelssohn Szentivánéji álom című művét adja elő a Színház- és Filmművészeti Egyetem II. éves zenés színész szakos hallgatóinak közreműködésével. A közös előadás ötlete Fischer Iván zeneigazgatótól származik, aki azzal kereste meg Novák Eszter rendezőt, a növendékek osztályvezető tanárát, hogy egy színházi jellegű koncerttel szeretné zárni az egész napos maratont.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói
Fotó: SZFE

A hallgatók arra vállalkoztak, hogy a Shakespeare-vígjáték kísérőzenéjeként született Mendelssohn-mű hangulatát fűszerezzék a színdarab szövegeivel. „A jelenetek nagyjából követik a történetet, de igazából építünk arra, hogy a Szentivánéji álom mindenki fejében ott él, és valahogy ebbe kapaszkodva próbálunk plusz élményt nyújtani a zene mellé” – meséli Harangi Mária, az est társrendezője, az SZFE doktorandusz hallgatója. „A gyerekek bent lesznek a zenekar terében, szétszórva a zenészek között, és amikor véget ér egy-egy zenei tétel, onnan bukkannak fel. Kicsit olyan lesz, mintha a zenekar maga lenne az erdő, amiben a shakespeare-i cselekmény játszódik: a hangszerek erdeje. Ily módon kicsit a kísérőzene színházi metaforájává is válik az előadás.”

Hangszerek, zeneszerzés, mesterek és a sakk

Fischer Iván január 20-án töltötte be hatvanötödik életévét. A jeles születésnap apropójából több fontosabb témáról is megkérdezték, mit gondol. Kattintson!

A tételek közötti néhány perces prózai betétek helyét és idejét Fischer Iván előzetesen meghatározta, de abban szabad kezet adott Novák Eszteréknek, hogy pontosan milyen részletek hangozzanak el a színpadon. „A hallgatók profin állnak a dologhoz, és ha van is bennük elfogódottság vagy drukk, azt inkább a helyzet specialitása okozza. Testközelben ott állni a zene születésénél és így játszani: nem kis izgalom, ugyanakkora felemelő élmény számukra” – összegez Harangi Mária.