Eufrozina, Kende

Fidelio Klasszik: Ajtony, Malek, Peller

2016.02.05. 17:09

Programkereső

A magazinműsor legközelebbi, február 6-i adásában hallható lesz még Vidákovich Izsák, a Syrius Legacy zenekar tagja is a Klasszik Rádió 92.1-en.

Tánclobbanás címmel rendez estet február 8-án a miskolci Művészetek Háza. Ravel La Valse és Beethoven VII. szimfóniája mellett Ajtony Csaba Mozgásból szőtt ária című műve hangzik el a szerző vezényletével. A már összeállításában is rendhagyónak ígérkező program megálmodója a fiatal, máris nemzetközi karriert befutott karmester-zeneszerző, Ajtony Csaba, aki régóta foglalkozik különféle irányzatok és társművészetek szintézisével. Ezen elgondolások jegyében született a műsorban szereplő, látványelemekkel tarkított mozdulat-ciklusa is. Ajtony Csaba a University of Victoria karmester professzoraként jelentős energiát szentel fiatal muzsikusok projektjeire, amellyel a tudatos kultúrák közötti kapcsolatépítést és a megújuló gondolkodás fejlesztését segíti. A számos hazai pódium mellett három világrész patinás hangversenytermében szerzett már karmesteri babérokat, melyet alkotói tevékenysége mellett számos díjjal is elismertek.

Malek Miklós
Malek Miklós

Idén ünnepli hetvenedik születésnapját Malek Miklós Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester. Ez alkalomból a Stefánia Palotában február 14-én a Solti György Kamarazenekarral és lányéval, Malek Andrea énekesnővel együtt lép színpadra. A jubileum kapcsán Fellegi Lénárd beszélgetett Malek Miklóssal.

Peller Mariann
Peller Mariann
Fotó: Bíró András / virtuozok.hu

A hegedű áll a középpontban a  Virtuózok Viadala  koncertsorozat következő állomásán, február 27-én a Várkert Bazárban. A közmédia klasszikus zenei versenyén feltűnt tehetségek, köztük Sándor Zoltán fellépése mellett a sztárvendég Alexander Rybak norvég hegedűs-énekes lesz. A televíziós tehetségkutatóhoz kapcsolódva tavaly indult a Virtuózok Viadala koncertsorozat, amelyen minden alkalommal egy hangszer és egy külföldi sztár a főszereplő. A cél a  Virtuózok Viadalá val az, hogy minél több fiatal érdeklődését felkeltse a komolyzenei koncertek iránt. A sorozathoz kapcsolódva a Várkert Bazárban interaktív zenei kiállítás is megtekinthető, ahol meg lehet ismerkedni a hangszerekkel, sőt, ki is lehet próbálni őket. A sorozatról  Peller Mariann al, a Virtuózok kitalálójával beszélgettünk.

A legendás Syriust 1962-ben alapította Baronits Zsolt. Eleinte tánc- és beatzenét játszottak, majd a progresszív jazz-rock irányzat felé mentek el. Egyetlen lemezük, a The Devil's Masquerade Ausztráliában készült, majd egy évvel később megjelent Magyarországon Az ördög álarcosbálja címmel. Az új Syrius Legacy zenekar, amely február 12-én koncertezik az Óbudai Társaskörben, a legendás Syrius zenei és intellektuális hatásai alapján jött létre, és viszi tovább – egy kicsit újraértelmezve, jazz alapokkal megspékelve – a zenei mondanivalót. A tagok fiatalok, és többük klasszikus zenei műveltséggel rendelkező zenész, köztük a tenorszaxofonos-fuvolista, Vidákovich Izsák, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének növendéke. Többek között arról is kérdeztük, hogy amikor első fellépésükre készültek 2014-ben a Debreceni Jazznapokon, mi volt a cél, hogyan akarták megmutatni magukat a régi-új közönségnek? Mi történt azóta, hogy kiadták első lemezüket 2015 októberében, Az ördög álarcosbálja – Újratöltve címmel, és az eltelt másfél év milyen változást hozott a zenekar életében? Miért annyira fontos számukra a közelgő Get Closer Jazzy Fesztivál?

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére február 7-én, vasárnap este hét órától kerül sor.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.