Lukács

Ötven fiatal ingyen élvezheti a Kaposfestet

2016.05.13. 16:23

Programkereső

Nagyszerű magyar és külföldi művészek tolmácsolásában tizennégy klasszikus zenei koncert szerepel a hetedik Kaposfest műsorán, amelyet augusztus 13-19. között rendeznek meg a Somogy megyei székhelyen.

Bolyki György fesztiváligazgató elmondta, hogy a visszajelzések azt mutatják, hogy a zeneszerető közönség meg van elégedve a szervezők, valamint Várdai István és Baráti Kristóf művészeti vezetők munkájával, a tavalyi után idén is rekordszámú érdeklődő vásárolt bizalmi alapon bérletet a fesztivál koncertjeire, a közönség ugyanis nem ismerheti előre a műsort.

Baráti Kristóf és Várdai István
Baráti Kristóf és Várdai István

Különböző tradíciók, iskolák, kulturális hátterek, és a fiatal pályakezdődőktől a nagy öregekig több generáció összekapcsolódása teszi az idei Kaposfest programját rendkívül színessé - hangsúlyozta Várdai István csellóművész, aki szerint olyan "mind emberileg, mind művészileg kiváló" előadókat hallhat majd a közönség, mint például a "szerény, nagyon jó kisugárzású" fiatal ukrán szoprán, Olena Tokar.

Hasonlóan fogalmazott Baráti Kristóf hegedűművész is, aki szerint idénre született meg az a műsor, amelyet már tavaly is szerettek volna összeállítani, de kényszerszerűségből akkor erre nem kerülhetett sor. Idén nem lesz rezidens kamarazenekar - a feladatot tavaly az Erkel Ferenc Kamarazenekar vállalta - ehelyett még több fellépő, a nemzetközi zenei élet kiváló szólistáinak meghívására törekedtek.

Az érdeklődők a fesztiválon nyolc zongoristát - köztük Víkingur Ólafsson izlandi, Olli Mustonen finn, Julien Quentin francia művészeket, Farkas Gábort és Frankl Pétert -, valamint négy hegedűművészt - mások mellett Valeríj Szokolovot, Kirill Troussovot és Kousay Mahdit – hallhatják különböző felállásokban, de ott lesz például a zürichi Gringolts Kvartett is.

Várdai István (Fotó: Böröcz Balázs)
Várdai István (Fotó: Böröcz Balázs)

A nyitókoncerten Várdai István, Baráti Kristóf és Szűcs Máté egy-egy tanítványával, Pusker Júliával, Anastasia Kobakinával és Vicki Powellel közösen fogja játszani Csajkovszkij Firenzei emlék című művét.

Baráti Kristóf a műsorból kiemelte Sosztakovics zongorára és ütőhangszerekre átírt 15. szimfóniáját, amelyet augusztus 17-én Várdai Istvánnal, Víkingur Ólafssonnal, Tömösközi Lászlóval, Joó Szabolccsal és Schlanger Tamással ad elő közösen. Szintén érdekesnek ígérkezik Prokofjev hetedik, Sztálingrád címet viselő zongoraszonátája Olli Mustonen előadásában. Első alkalommal hallhatja a magyar közönség a finn művész új zongoraötösét is. Emellett a tavalyinál hangsúlyosabb szerepet kap a barokk zene, valamint lesz egy Stradivari-bemutató is.

Bársony Péter, Baráti Kristóf, Várdai István
Bársony Péter, Baráti Kristóf, Várdai István

A szervezők az idei évtől kezdve minden Kaposfesten szeretnének lehetőséget biztosítani 50 egyetemistának, hogy ingyenesen vehessenek részt a koncerteken. A cél az, hogy a magukat a jövő véleményformálóiként, szellemi elitjeként elképzelő fiatalok "beavatást" nyerjenek a komolyzenébe.

Várdai István, Baráti Kristóf, Farkas Gábor, Fülei Balázs
Várdai István, Baráti Kristóf, Farkas Gábor, Fülei Balázs

"Szeretnénk bebizonyítani nekik, hogy nem csak a nagymamájuknak lehet érdekes a klasszikus zene" - fogalmazott ezzel kapcsolatban Bolyki György, aki arról is beszélt: nyugodt körülmények és változatlan anyagi feltételek mellett vágtak bele az idei Kaposfest szervezésébe.

A fiatalok számára ismét lehetőség nyílik a Kaposfest-párna megvásárlására, vagyis diákigazolvány felmutatásával egy koncertjegy áráért élvezhetik mind a 14 klasszikus zenei koncertet. Idén is készülnek könnyűzenei, dzsessz- és gospelkoncertekkel, valamint egyéb, például gasztronómiai kiegészítő programokkal is, ezekről a szervezők későbbre ígértek tájékoztatást.