Sámuel, Hajna

Reiner-szobor Amerikában

2016.05.15. 08:33 Módosítva: 2016-05-15 08:34:30

Programkereső

A Chicagói Szimfonikus Zenekar ebben az évadban ünnepli 125 éves évfordulóját. A kiemelt programok sorában egy különleges büszt avatása is szerepel.

A jelenlegi zeneigazgató, Riccardo Muti felkérésére bronz szobor készül egyik elődjéről, a zenekar egykori, karizmatikus karmesteréről, Reiner Frigyesről. A 2010 óta regnáló olasz dirigens nagy csodálója Reiner művészetének, így az arckép elkészítését egy magyar mesterre bízta. Választása a több zenei vonatkozású mű, többek között az immár öt országban felállított Liszt-mellszobor alkotójára, Gerő Katalinra esett. A Reiner-portrét a zenekar épületének előterében avatják fel június 14-én az együttes fontos személyiségei, Chicago városának vezetői és az ottani magyar konzul jelenlétében. A projekt koordinátora a Magyarországon élő Chritopher Daniels művészeti menedzser.

IMG 2691

Gerő Katalin a Fideliónak nyilatkozva elmondta, hogy bár előzőleg is jól ismerte a magyar dirigens munkásságát, a felkérést követően még jobban elmélyült az életmű tanulmányozásában. „Hamar bizonyossá vált, hogy ő nem az az ember, akiről mosolygós, könnyed portét szabad készíteni. Súlyos, szigorú, tökéletességre törekvő, megalkuvást nem ismerő jellem, ami hihetetlen munkabírással és fegyelmezettséggel párosult. Az hírlett róla, hogy a nagy diktátor-karmesterek generációjához tartozott, ugyanakkor a fényképeken a zenekari muzsikusok tekintetében csodálat, sőt, felé irányuló őszinte szeretet látszik” – árulta el a szobrászművész. A folyamat során filmfelvételek is előkerültek, amelyeken pontosabban meg lehetett figyelni Reiner mozdulatait és mimikáját. „Ez azért volt fontos, mert a rendelkezésre álló fotók, amelyeket a Chicagói Szimfonikus Zenekar archívumából küldtek meg részemre, műtermekben beállított, nem túl természetes helyzetekben ábrázolják, ami meglehetősen megnehezíti a munkát. Remélem, hogy a szobor végül is vissza fogja adni nem csak az arcvonásait, hanem azt a kisugárzást is, ami olyan legendás karmesterré tette őt” – tette hozzá Gerő Katalin.

Riccardo Muti
Riccardo Muti

A Budapesten született, majd a Zeneakadémián többek között Thomán István, Koessler János és Bartók Bélát tanítványaként végzett Reiner Frigyes tehetségét Drezdában, Rómában és Barcelonában is bizonyította. Életének utolsó tíz évében, 1953-tól állt a Chicagói Szimfonikus Zenekar élén. Az Egyesült Államokban 1922-ben telepedett le. Először a Cincinatti Szimfonikusokkal dolgozott, majd vezényelt Pittsburgh-ben, New Yorkban, 1948 és 1953 között pedig a Metropolitan vezető karmestere volt. A chicagóiakkal számos meghatározó lemezfelvételt készített többek között Bartók Concertójából és Strauss Hősi élet című szimfonikus költeményéből.

Reiner fontos szerepet játszott a Chicagói Szimfonikus Zenekar immár 125 évet felölelő történetében. Erre a bő évszázadra emlékező, lassan a végéhez közeledő, 2015 szeptemberétől 2016 júniusáig ívelő ünnepi évadban az együttes szinte majdnem mindegyik hangversenyén eljátszott egy-egy olyan művet, amelynek ős- vagy amerikai bemutatója az ő nevükhöz fűződik. Eddig több mint hatszáz premiert tudhat magáénak a zenekar, köztük Lutosławski III. szimfóniája és Stravinsky C-dúr szimfóniája is az ő előadásukban hangzott el először. Az együttes hagyományainak alapjait olyan elődök tették le, mint Theodore Thomas, Frederick Stock, Désiré Defauw, Artur Rodzinski, Rafael Kubelík, Jean Martinon, Sir Solti György, Daniel Barenboim. És természetesen Reiner Frigyes, akinek mellszobra méltó emléket állít majd máig ható, gazdag, a chicagóiakkal szorosan összefonódó életművének.