Katalin, Kitti

Fischer Iván: Nagy toleranciaünnepre készülünk

2016.05.29. 14:27

Programkereső

Stravinsky humoros és groteszk Kártyajáték című balettzenéje is megszólal a Budapesti Fesztiválzenekar ingyenes TérTáncKoncertjén, amely június 3-án a budapesti Hősök terén várja a közönséget.

A rendezvényen 500 olyan fiatal táncol majd együtt, akik az ország hátrányos helyzetű településein hónapok óta erre a napra készülnek.

A zenekar a koncertre Stravinsky humoros és groteszk Kártyajáték című balettzenéje mellett meglepetés darabokkal is készül, a közönség pedig papírszékeken ülve hallgathatja végig az ingyenes nyárköszöntő hangversenyt.

Ez a kezdeményezés a toleranciáról szól, arról, hogy együtt táncolnak hátrányos és szerencsésebb környezetből érkező gyerekek a Fesztiválzenekar zenéjére. Nagy toleranciaünnep lesz"

- mondta Fischer Iván karmester.

TérTánc Koncert
TérTánc Koncert

A BFZ több év kihagyás után tavaly tért vissza a Hősök terére, ahol az azt megelőző évtizedekben is számos hangversenyt adott. A délszláv háború idején megrendezett koncerten szerb, horvát és bosnyák kórusok énekelték el Beethoven IX. szimfóniáját. 2001-ben Cigányokkal együtt című koncertjükön roma zenészekkel muzsikáltak, a 2007-es Keringő-koncerten pedig ezrek táncoltak együtt a téren.