Jolán

Nemzetközi hírű előadók Szegeden

2016.06.07. 16:43

Programkereső

Változatos klasszikus zenei programot kínál a Filharmónia Magyarország és Szegedi Szimfonikus Zenekar a következő évadban a csongrádi megyeszékhelyen.

Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a 2016-2017-es évad programját bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy a most első ízben meghirdetett Tisza bérlet előadásaira nemzetközi hírű együttesek és szólisták érkeznek Szegedre.

Szegedi Szimfonikus Zenekar
Szegedi Szimfonikus Zenekar
Fotó: Müpa

A nyitóelőadás főszereplője a világ tíz legjobb együttese között számon tartott Budapesti Fesztiválzenekar lesz a Szegedi Nemzeti Színházban Dubóczky Gergely vezényletével. A Tisza Hotel koncerttermében lép fel hagyományos karácsonyi koncertjén a Szegedi Kamarazenekar Kosztándi Istvánnal, majd februárban ugyanitt a világ vezető férfikaraként számon tartott San Francisco-i Chanticleer énekegyüttessel találkozhat a közönség. Márciusban a barokk zene legautentikusabb hazai előadójaként emlegetett Orfeo Zenekar ad hangversenyt korabeli hangszereken. A koncerten közreműködik Simon Standage hegedűművész. A sorozat záróhangversenyén az oratóriumirodalom egyik legnépszerűbb műve, Handel Messiása csendül föl a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Vaszy Viktor Kórus előadásában.

A szegedi szimfonikusok a következő évadban négy bérletsorozattal jelentkeznek. Lukácsházi Győző igazgató elmondta, az ifjúság felé forduló együttes fontos célja, olyan közönség kinevelése, akik 20-30 év múlva is szívesen hallgatnak komolyzenét. Ezért indították el a hagyományos matinébérlet mellett a legkisebbeknek szóló sorozatukat Csokimatiné elnevezéssel. A fiataloknak szóló koncerteken fellépnek mások mellett a Virtuózok verseny szegedi résztvevői, akik szimfonikus zenekari kísérettel mutatkoznak be a város közönsége előtt.

A felnőtteknek szóló Fricsay- és Vaszy-bérletek kínálatából az igazgató két idén hetvenedik születésnapját ünneplő művészt köszöntő koncertet emelt ki. Az egyik estén Onczay Csaba szegedi kötődésű csellóművész koncertezik az együttessel, egy másik alkalommal pedig a város zenei életében hosszú ideig fontos szerepet betöltő Cser Miklós karmester dirigálja majd a zenekart.

Száz Krisztina, a Filharmónia szegedi irodavezetője a nyár zenei programját bemutatva elmondta, hogy a szegedi városháza neobarokk épületének udvarán koncertezik majd a magyar és balkáni zenét ötvöző Zűrös Banda, a populáris műfaj legnagyobbjait idézi meg estjén Falusi Mariann, a Budapesti Vonósok pedig Mozart-műveket adnak elő koncertjükön. A Muzsikáló Udvar elnevezésű rendezvény a Fool Moon vokálegyüttes fellépésével zárul.

Idén először Szeged is csatlakozott az országszerte megszervezett Orgonapont koncertekhez., A sorozat Tisza-parti állomásán Szamosi Szabolcs szólaltatja majd meg az Új Zsinagóga orgonáját, esten közreműködik Mátyás Tibor és Solymosi Péter trombitaművész.