Máté, Mirella

A testi fájdalmak igenis enyhíthetőek zenével!

2016.06.30. 08:18

Programkereső

Nézze meg, az egyes fájdalmakhoz milyen zenét keressen, hogy enyhítse a tüneteket!

Több tanulmány és kutatás is kimutatta, hogy a zene enyhítheti a krónikus és az akut fájdalmakat is. A Minden, ami hallás pedig összegyűjtötte, milyen típusú fájdalomhoz milyen zenét keressen. 

A tudomány szerint  zene fájdalomcsillapító hatásának hátterében a zene által kiváltott kellemes érzések állnak, és persze az, hogy a figyelem elterelődik a fájdalomról. A kutatások ugyanis azt is kimutatták, hogy a fájdalomérzet függ a pillanatnyi lelkiállapottól is, a zene pedig intenzív érzelmeket képes kiváltani, ráadásul dopamin szabadul fel a szervezetben, ami szintén bizonyítottan pozitív szerepet játszik a fájdalomcsillapításban.  

Kedvenc lazító zene izomfájdalmakra

A Minden, ami hallás portál szerint a fibromyalgia egy krónikus, ismeretlen eredetű betegség, mely folyamatosan fennálló izomfájdalommal, izomgyengeséggel, izommerevséggel, és a test számos pontján jelentkező fájdalommal jár, szervi megbetegedés nem áll a hátterében. A betegek úgy érzik, a fájdalom sosem múlik el, s ez kétségbeeséshez, szorongáshoz és depresszióhoz vezethet.  

A  fájdalom enyhítésére szolgáló a gyógyszereknek komoly mellékhatásai is lehetnek, a zene azonban csökkentette a fibromyalgia okozta fájdalmat, sőt a mozgási képességet is javította. A hatást legjobban a résztvevők által önállóan kiválasztott kellemes, ellazító zene tudta kiváltani.: az ismerős, kedvenc dallamok segítségével a fájdalom jóval tovább volt tolerálható, mint a kutatók által választott ismeretlen zenével.

A műtőasztalon se jön rosszul a zene!

Megfigyelték, hogy azok a betegek, akik műtéti beavatkozás után zenét hallgattak, kisebb fájdalomról számoltak be, sőt, kevesebb fájdalomcsillapító gyógyszerre volt szükségük. Bár egyes orvosok szerint a hatás túl kicsi ahhoz, hogy érdemben csökkentse a gyógyszerek mennyiségét, más szakértők úgy vélik, hogy ha csak minimális enyhülés is elérhető a zene segítségével, érdemes terápiás célokra felhasználni.

Mi mindenre jó a pszichológiában alkalmazott zeneterápia? 

Nemcsak fizikai, hanem olyan lelki bajokra is, amelyekről nem gondolná, hogy orvosolhatók zenével. 

Pusztán a figyelemelterelés, az ellazulás és a szorongás csökkentése is sokat segít a betegeknek, és ilyen hatása a műtét előtt és akár közben érvényesülhet.  A műtétekkel kapcsolatos vizsgálatok esetében is megerősítést nyert, hogy a saját magunk által választott zene sokkal hatásosabb.

E46E8BB8-0875-4D78-A425-6E47A0E9EC9A

Napi egy óra zenehallgatás ötödére csökkenti az idős emberek ízületi fájdalmát

Egy 2004-es amerikai kutatásban megállapították, hogy napi 20 perc zenehallgatás enyhíti a krónikus oszteoartritiszben szenvedő idős emberek fájdalmát.  Ez egy olyan ízületi betegség, ami a csontvégeket borító porcok kopásával jár. Egy másik tanulmány napi egyórás zenehallgatás esetén mutatta ki, hogy a fájdalom szintje akár ötödével is csökkent, de enyhült a depresszió és a tehetetlenség érzése is. Érdekesség, hogy egy 76 éves, oszteoartritiszben szenvedő amerikai hölgynek azután csökkentek a fájdalmai, és nem mellékesen a vérnyomása is, hogy vallásos dalokat énekelt. Ez az eset azt jelezheti, hogy nemcsak a zenehallgatás segíthet, hanem az is, ha dalra fakadunk.

Javítson tovább egészségén napi zene sorozatunkkal: dőljön hátra és hallgasson ide!