Eufrozina, Kende

Olimpiát rendez jövőre a Pannon Filharmonikusok

2016.07.08. 09:59

Programkereső

A nemzetközi zenei élet hangszeres „olimpikonjai” mérkőzhetnek majd meg a Pannon Filharmonikusok közreműködésével, de sor kerül a Bartók Ötpróbára is.

A zenészeknek elkezdődött a nyár, hangszereiket kis időre félretehetik ők is, főleg, hogy nagyon sikeres évadot zártak. Mint kiderült a zenekar közleményéből, az arányokban rejlő harmónia évadaként meghirdetett 2015/2016. évad megvalósította a hozzá fűzött reményeket.

Hatalmas érdeklődés övezte az egy héten át tartó Armel Opera Fesztivált, melynek nyitó előadása volt egyben a magyarországi bemutatója Eötvös Péter: Senza sangue (Vértelenül) című operájának. A teljes évadot megkoronázta, hogy mindkét bemutató, melyben a zenekar az Armel Opera Fesztivál alatt részt vett, a zsűri tetszését is elnyerte. A fesztivál különdíját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hans Werner Henze: Elégia ifjú szerelmesekért című produkció alkotói vehették át. A Legjobb Produkció díját Eötvös Péter operája kapta.

Bogányi Tibor vezető karmester
Bogányi Tibor vezető karmester

Az idei évadban ritkán játszott művek is színpadra kerültek, köztük Bruckner VIII. szimfóniája Bogányi Tibor vezényletével, vagy Sibelius Kullervo című műve, szintén a vezető karmester dirigálásával. A rendkívül gazdag repertoárt bemutató évadban a fellépések száma meghaladta a kétszázat, melyek során a zenekar 137 művet dolgozott fel, kivívva a hazai és nemzetközi szakemberek figyelmét mindezzel.

A tavalyi évad bérletes sorozatait megtartva az idei évadban sikeresen növelte bérleteseinek számát a Pannon Filharmonikusok. A megnövekedett érdeklődés a Pannonicum-bérlet esetében a legintenzívebb, mely ebben az évadban elérte bérleteseinek maximumát.

Az elképzelt művészi eredményeket váltotta be az az öt évvel ezelőtt indított koncepció, mely alapján minden évadban más-más rezidens szólista kíséri végig a Pannon Filharmonikusok aktuális évadát. Az 2015/2016. évad kiemelkedő szólistája Boldoczki Gábor volt, aki Pécsett és Budapesten adott koncertjeivel referencia értékű teljesítményt nyújtott.

Boldoczki Gábor rezidens szólista
Boldoczki Gábor rezidens szólista

A zenekar Pécs élvonalbeli kulturális képviselőjeként az évad minden hónapjában jelen volt Budapest zenei életében. Az eredményes munka jele, hogy sikerrel folytatta a Müpában több mint egy évtizede futó, öt hangversenyből álló bérletsorozatát, illetve ezen felül, az előző évadokhoz hasonlóan számos komolyzenei esemény részvételére – többek között a Cafe Budapest Fesztivál, a BFZ Mendelssohn maratonja, a Müpa Szimfonikus felfedezések sorozata – kapott felkérést.

Az idei évad során a Pannon Filharmonikusok Dobos László és Vass András művészeti vezetésével megalapította fesztiválkórusát, amely közel 40 fős. A kórus létrehozásának célja, hogy a zenekar minőségi igényével összhangban működő, új és egyedi kórusformációt honosítson meg Pécsett a Pannon Filharmonikusok kijelölt hangversenyein fellépve. A kórus vezetésének törekvései közt szerepel továbbá a barokk és a klasszikus zene értelmezését célzó új lehetőségek feltárása, illetve elsajátítása, valamint olyan letisztult, a stílusnak megfelelő kórushangzás kialakítása, mely a régi zenére jellemző lendületet, virtuozitást és frissességet, továbbá a markáns zenei karaktereket sem nélkülözi.

Negyedszerre választották meg a Pannon Filharmonikusok élére Horváth Zsoltot, aki július 1-jével kezdte meg újabb ötéves igazgatói ciklusát.

Az Armel Opera Fesztivál szombat esti produkciójával zárta az idei évadot a Pannon Filharmonikusok. Az együttes tagjai hangszereiket félretéve pihenhetnek a nyár folyamán, azonban a menedzsment már a következő évad előkészítésével tölti a munkanapokat, amely során a nemzetközi zenei élet hangszeres olimpiáinak emlékezetes tehetségei lépnek majd színpadra. A 2016/2017. évad első koncertje egyben a teljes évadon átívelő Bartók Ötpróba második alkalma, így a hangverseny mellett a Bartók műhöz kapcsolódó zenekari próbán, és a befogadást segítő beavató előadáson is részt vehetnek díjtalanul a regisztráltak.