Gellért, Mercédesz

Vámos Miklós, Medveczky Ádám és Kútvölgyi Erzsébet is a Prima Primissima jelöltjei között

2016.09.13. 15:08

Programkereső

A szokásoknak megfelelően idén is tíz kategóriában osztanak majd díjakat.

Csányi Sándor, az OTP Bank vezére bejelentette a pénzintézet által szponzorált Prima Primissima-díj idei jelöltjeit. A szokásoknak megfelelően idén is 10 kategóriában osztják ki a díjakat, minden kategóriában három jelölt szerepel.

Prima Primissima
Fotó: Peter Sorok

A kuratórium által kiválasztott díjazottakon túl közönségdíjat is osztanak, Csányi a jelölteket bemutató sajtótájékoztatón arra buzdította az embereket, hogy szavazzanak, hiszen a szavazók között kisorsolnak egy Mercedes-Benz A-osztályú személygépkocsit.

A Prima Primissimára jelöltek 5-5 millió forintot kapnak, a közülük kikerülő Prima Primissimák és a közönségdíjas pedig 15 millió forintot, szóval már azzal elég jól lehet járni, ha az embert akár csak jelölik a díjra. A közönségszavazás SMS-ben zajlik majd, ennek részleteiről a Prima Primissima honlapjáról vagy a Facebook-oldaláról lehet majd tájékozódni.

Idén így alakult a jelöltek listája kategóriánként:

Magyar irodalom

  • Ács Margit, író, műkritikus
  • Rónay László, irodalomtörténész, tanár
  • Vámos Miklós, író, műsorvezető

Magyar színház- és filmművészet

  • Andorai Péter, színművész
  • Kútvölgyi Erzsébet, színművésznő
  • Marton László, színházi rendező

Magyar képzőművészet

  • Benkő Imre, fotográfus, fotóripoter
  • Bukta Imre, képzőművész
  • Olasz Ferenc, fotográfus, filmrendező

Magyar népművészet és közművelődés

  • Maczkó Mária, népdalénekes
  • Mikulás Ferenc, stúdióvezető, producer, fesztiváligazgató
  • Szokolay Dongó Balázs, népi hangszeres szólista

Magyar zeneművészet

  • Balázs János, zongoraművész
  • Medveczky Ádám, karmester, címzetes egyetemi tanár
  • Dr. Vigh Andrea, hárfaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora

Magyar tudomány

  • Dr. Bihari Mihály, jogász, politológus
  • Maróth Miklós, klasszika-filológus, orientalista
  • Prof. Dr. Perner Ferenc, sebész, professzor emeritus, az orvostudományok doktora

Magyar építészet és építőművészet

  • Pelényi Margit, építész
  • Tima Zoltán, okleveles építészmérnök
  • Winkler Barnabás, építész

Magyar oktatás és köznevelés

  • Földes Imre, zenetörténész, zenepedagógus, ny. egyetemi tanár
  • Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola, hátránykompenzáló pedagógiai módszert használó iskola
  • Szarka Attila, gyógypedagógus, pszichopedagógus, szupervizor

Magyar sajtó

  • Baraczka Eszter, újságíró, a közmédia brüsszeli tudósítója
  • Oplatka András, történész, újságíró, műfordító
  • Végh Alpár Sándor, tárcaíró, publicista

Magyar sport

  • Földi Imre, olimpiai bajnok súlyemelő, edző
  • Kőbán Rita, kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, kajakedző
  • Sákovicsné Dömölky Lídia, olimpiai bajnok vívó, szakedző, szakíró