Emma

Zalai Antal: „Én így vagyok boldog”

2016.09.13. 08:07 Módosítva: 2016-09-13 08:31:53

Programkereső

Zalai Antal napjaink egyik legkiemelkedőbb fiatal művésze, akit a közönség Yehudi Menuhin 80. születésnapjakor, az ő tiszteletére rendezett koncerten ismerhetett meg itthon, akkor még 15 éves, különleges tehetségként. Hosszabb időn át külföldön élt, így itthon kevésbé volt alkalmunk arra, hogy hallhassuk a játékát, most azonban szólóesten hallhatjuk őt a november 2-án a Müpában. A koncertről, távollétének okairól, de még Monica Belucciról is kérdeztük

- Iskoláit Magyarországon kezdte, mikor figyeltek fel a tehetségére? Mennyire volt egyértelmű, hogy a hegedűt választja hangszerének?

- Zenész családból származom, édesapám Szalai Antal, Liszt-díjas prímás, a Honvéd Művészegyüttes Népi Zenekarának volt vezetője. Nagyapám, dédapám is zenész volt. Bár apám sohasem tanított, a hegedű napi közelsége nagy szerepet játszott abban, hogy én is ezt a hangszert válasszam. Ötéves koromban beíratott a kőbányai Zeneiskolába, ahol Balogh Jánosné osztályában kezdtem el a hegedűtanulást és ezzel egy időben el is dőlt, hogy én a klasszikus zenei pályát választom.

Zalai Antal
Zalai Antal

A zeneiskolában rövid idő alatt kiderült, hogy nagyon jó adottságaim és abszolút hallásom van, a fejlődésem is gyors volt, így elmondható, hogy már a kezdetekkor felfigyeltek a tehetségemre. Hét esztendős koromban kerültem Dénes Lászlóhoz, akinél hét évig tanultam. Komoly munka és sok közös siker jellemezte ezt az időszakot, például a szombathelyi Koncz János Hegedűversenyen szerzett első díjak 1989-ben és 1992-ben, valamint számos sikeres hazai és néhány külföldi fellépés.

- Itthon a Zeneakadémián ismerhette meg a közönség, 15 évesen, amikor a Yehudi Menuhin tiszteletére rendezett születésnapi koncerten lépett fel. Kinek az ötlete volt, és hogyan alakult, hogy egy ilyen nívós koncerten fellépjen?

- A koncertet a Magyar Zenei Tanács rendezte, feltehetőleg a szervezet és Dénes László közötti egyeztetés eredménye volt, hogy én játszottam Bartók fiatalkori hegedűversenyét ezen a hangversenyen. Ma már lehet, hogy ez egy kicsit érdekesen hangzik, de az akkori reputációm szerint valószínűleg engem találtak leginkább alkalmasnak arra, hogy egy ilyen kiemelkedő eseményen reprezentáljam a magyar hegedűoktatás eredményeit.

- Diplomáját a Brüsszeli Királyi Konzervatóriumban szerezte meg, miért döntött úgy, hogy külföldön folytatja a tanulmányait?

- A Bartók Konziban töltött remek évek és az érettségi után kíváncsian vártam, hogy milyenek lesznek a zeneakadémiai évek. Hamar kiderült, hogy egyáltalán nem olyanok, mint a Konziban. A Bartókba nagyon szerettem járni, gyakran akkor is ott voltam, amikor nem is volt semmilyen órám. Gyakoroltam, vagy a barátaimmal találkoztam, a hely pozitív hangulata inspiráló volt. A zenei oktatás színvonala is kiváló volt, elég csak Madarász Iván zeneelmélet óráira, vagy Ugrin Gábor szolfézsóráira visszagondolnom.

Ezek után a Zeneakadémia nem váltotta a be a hozzá fűzött reményeimet, döntöttem és a New York-i Manhattan School of Musicban, majd pár évvel később a Brüsszeli Királyi Konzervatóriumban folytattam a tanulmányaim. Végül Brüsszelben szereztem meg a diplomámat a legmagasabb minősítéssel és az intézmény két különböző, évtizedekkel ezelőtt alapított díjával, a "Darche" és "Lecrinier" díjakkal.

zalai40
Fotó: Zalai Antal

- Ki voltak azok a személyek tanárok, aki meghatározták pályája indulását, és további alakulását?

- Dénes László nevét feltétlenül az első helyen említeném. Tanáraim közül talán ő az, akit a legjobban érdekelt a fejlődésem és a személyes sorsom alakulása is. Huszonegy évvel azután, hogy az utolsó hegedűórám volt az ő növendékeként, a mai napig tartjuk a kapcsolatot és őszintén érdekli a sorsom és az éppen aktuális feladatom. A Brüsszeli Konzervatóriumban Sebestyén Katalin osztályába jártam. Bár sokkal rövidebb időt töltöttem vele, mint Dénes Lászlóval, kicsit mégis hasonló a kapcsolatom vele. Tizenöt-tizenhat éves korom körül, amolyan félhivatalos módon Gergely Mária, a kétszemélyes "Gergely Arts" vezetője lett a menedzserem. Ő a saját irodája megnyitása előtt harminc évig az Interkoncertben dolgozott olyan művészek mellett mint Ferencsik János, a Liszt Ferenc Kamarazenekar vagy a Bartók-vonósnégyes. Mivel még nagyon fiatal voltam, ezért nem rendszeresen, inkább alkalomszerűen talált számomra lehetőségeket, de így is részt vettem többek közt egy spanyolországi turnén a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarával és egy német turnén az akkori Matáv Szimfonikus Zenekarral. Kár, hogy rövid időn belül nyugdíjba ment, mert tulajdonképpen azóta sem hozott össze a sors olyan menedzserrel, akire nyugodt szívvel, hosszú távon rá tudnám bízni a pályafutásom.

- Az olasz televízióban Monica Bellucci oldalán tűnt fel gyermekként? Hogyan emlékszik vissza a találkozása?

- Ezt sokszor megkérdezik tőlem, de 1993-ban Monica Bellucci még pályakezdő, elsőfilmes színésznő volt, nem az a hollywoodi sztár, aki ma. Ráadásul, mindössze tizenkét évesen annyira meg voltam illetődve az esemény nívója és a külföldi televíziós közvetítés miatt, hogy csak arra tudtam koncentrálni, hogy jól adjam elő a darabot, amit választottam. Nagy meglepetés volt számomra, amikor néhány évvel ezelőtt kiderült, hogy ő is emlékszik erre a találkozásunkra és az egyik közösségi oldalon felköszöntött harmincadik születésnapom alkalmából.

- Élete során, szervesen foglalkozott a magyar kultúrával többek között lemezfelvételek segítségével. Mi az oka, hogy az elmúlt húsz évben, szinte nem is, vagy csak alig koncertezett Magyarországon?

- Húsz-huszonegy éves koromig gyakran felléptem Magyarországon. A Matáv Szimfonikus Zenekarral többször játszottam és több vidéki zenekarral is felléptem, szólóestjeim voltak Budapesten és vidéken. A "Filharmónia Fiatal Szólistája" címet is elnyertem, amely a Fischer Annie Ösztöndíjhoz hasonló program volt és egy éven keresztül rendszeres koncertlehetőséget biztosított Budapesten, vidéken és külföldi magyar intézetekben. Ennek a programnak a keretében játszottam először a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral.

- Ön szerint mi befolyásolt azt, hogy nemzetközi elismertsége ellenére, itthon keveset hallottunk Önről?

- Lehet, hogy egy hangszeres szólistától szokatlan tulajdonság, de én nem igazán szeretem minduntalan előtérbe helyezni magam. Való igaz, hogy a már említett időszakban nemzetközi versenygyőzelmeim, vagy előkelő helyezéseim voltak, debütáltam a Berlini Filharmóniában, az Egyesült Királyságban a Royal Liverpool Philharmonic szólistájaként, a Fabio Luisi dirigálta Bécsi Szimfonikus Zenekarral; játszottam Kanadában, Tajvanon, Hong Kongban, Mexikóban, Brazíliában és szerte Európában, de valószínűleg az itthoni komolyzenei média nem követte figyelemmel a pályafutásom, ezért nem is tudhattak annak részleteiről. Hozzá kell azonban tenni, hogy a hollandiai Brilliant Classicsnál megjelent Enescu és Bartók felvételeket tartalmazó lemezeimről megjelentek nagyon megtisztelő kritikák különböző hazai lapokban és rádióműsorokban. Az utóbbi két-három évben, részben Kocsis Zoltánnak, részben másoknak köszönhetően egy kicsit gyakrabban lehetett találkozni a nevemmel a magyar zenei életben. Kocsis Zoltán vezényletével Nyíregyházán, Szombathelyen a Bartók Fesztivál nyitókoncertjén és legutóbb Martonvásáron is játszottam, de volt fellépésem az Óbudai Danubia Zenekarral is, valamint szonátaestem Nagy Péter zongoraművésszel a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.

- Mi áll művészi tevékenységének fókuszában? Lemezre vette Bartók összes hegedűre írt kompozícióját, Paganini 24 Capriccójából pedig videót készített. Mesélne a felvételekről?

- A Bartók-felkérést megelőzően zongorista partneremmel, Balog Józseffel már Enescu három hegedűszonátáját is lemezre vettük a Brilliant Classics lemeztársaságnál. Ennek a sikere vezetett a három lemezes Bartók sorozathoz. Kicsit korainak éreztem ennek a repertoárnak a lemezre rögzítését, jobban örültem volna, ha pályám valamivel későbbi szakaszában talál meg ez a felkérés. De elfogadtam, és két évig szinte kizárólag Bartók zenéjével foglalkoztam. Sokat hallgattam zongorajátékát, Szigeti Józseffel közös korabeli hangfelvételeit, mert szerettem volna, ha a mi felvételünk is hasonló szellemiséget képvisel, mint amit Bartók és Szigeti együttjátéka. Közben nagyon érdekesnek találtam Gertler Endre felvételeit is, aki az 1960-as években szintén lemezre vette Bartók összes hegedűre írt művét. Gertler jól ismerte Bartókot, többször játszottak is együtt. Én ugyan nem ismerhettem Gertlert személyesen, de Sebestyén Katalin évtizedekig az ő asszisztense volt a Brüsszeli Királyi Konzervatóriumban. Mivel később ugyanebben az intézményben Sebestyén Katalin volt a tanárom,

közelről megismerkedhettem Gertler pontos elképzeléseiről a Bartók darabokról, sőt még a telejegyzetelt kottáit is láttam.

A Paganini 24 Caprice felvétel a saját ötletem volt és szintén óriási mennyiségű munka előzte meg, beleértve nyolc élő koncertet a darabok felvételének kezdete előtt. Ez egy videófelvétel, amit bárki ingyenesen megtekinthet az interneten. Azért tartottam érdekesnek ezeknek a daraboknak a felvételét, mert úgy érzem, hogy a saját nézőpontom némileg eltér a 24 Caprice-hoz kapcsolódó általános vélekedéstől. Elég sok hegedűs felvette már ezt az anyagot, némelyikük valóban lehengerlő virtuózitással, de olyan felvételt, amely nem csak a virtuózitás eszközeként, hanem kottahűen és a zenei karakterek megfontolásával értelmezi ezeket a műveket, én csak egyet ismerek: az orosz Viktor Pikajzen 1960-as években készült lemezét. Ehhez a lényegesen rövidebb sorhoz szerettem volna csatlakozni, mert úgy gondolom, hogy ezek valójában igényes karakterdarabok, amelyekhez érdemes zenei, és nem csak technikai szempontból közelíteni. Schumann például zongorakíséretet komponált hozzájuk, amiből kiderül, hogy ő milyen karaktert párosított az egyes darabokhoz, de írt zongoraszólamot Kreisler, Thibaud és mások is. Számos más szerző saját darabjaiban dolgozta fel a Caprice-ok témáit: Liszt, Brahms, Rachmaninov, de Lutosławski, Szymanowski és kortárs szerzők is. Úgy gondoltam, ha ennyi jelentős szerzőt meggyőzött ezeknek a daraboknak a zenei értéke, feltétlenül érdemes alaposan átgondolni az interpretációjukat.

  - Koncertjeit egy Stradivari hangszeren játssza. Mi a hangszer története?

- Ez az 1733-ban készült hegedű korábban a nagy magyar hegedűs, Garay György (1909-1988) koncert hangszere volt. Zeneakadémiai tanárom, Komlós Péter által került hozzám. Tizennyolc éve játszom rajta és mostanra nagyon hozzám nőtt, mert már elég hosszú a közös történetünk. Valóban csodálatos hangja van, de hosszú évekbe telt, mire maradéktalanul felfedeztem, hogy ezt a hangot pontosan hogyan kell kihozni belőle.

- November 2-án koncertet ad a Müpában? Miért most jött el az idő, hogy hosszú évek után, egy szólókoncert keretében térjen vissza Budapest színpadaira?

- Azt hiszem azért, mert a rendszeres külföldi koncertek mellett az utóbbi három évben az időm és energiám nagy részét annak szentelem, hogy professzionális videófelvételeket készítek a játékomról, saját magam választotta repertoárral. Ennek része a Paganini 24 Caprice is, de sok más hegedűdarab és hegedűverseny felvétele is.

Zalai Antal
Zalai Antal
Fotó: Farkas Christian

Ezek a videók ingyenesen elérhetők a YouTube csatornámon, a Facebook oldalamon és újabban az Amazonon is, össznézettségük már meghaladja a kétmilliót. Napi szinten sok új "rajongója" van a munkáimnak a világ minden tájáról. Úgy tűnik, így Magyarországon is nehezebb észrevétlennek maradni és úgy tudom, hogy a november 2-i felkérést is ennek a növekvő ismertségnek köszönhetem.

- Mi az, amit a koncerten várhat a közönség, az elhangzó műveken keresztül mennyire kaphatunk képet az Ön eddigi munkásságáról?

- Egyetlen este lehetetlen mindent bemutatni, amivel eddig foglalkoztam, hiszen annak része Bartók, más huszadik századi és későromantikus repertoár, de egészen a Bach szólószonátákig visszamenőleg a hegedű és kamarazene irodalom számos darabja. Ezen az estén Paganini és Sarasate, a virtuóz hegedűirodalom két óriása kerül előtérbe. A Paganini Caprice-ok közül nyolcat, a már említett és számomra rendkívül izgalmas Schumann-zongorakíséretekkel fogok előadni, de elhangzik az Auer Lipót által a "hegedűirodalom egyik legnehezebb darabja"-ként aposztrofált Moto Perpetuo, vagy az egyetlen húrra írt Mózes Fantázia is. Érdekes megfigyelni, mennyire különböző eszközöket használ a két szerző az azonos cél, a virtuóz hegedűdarab létrehozása érdekében. Paganini műveinek stílusára elsősorban Rossini és a "bel canto" hatott, Sarasate viszont legfőképpen a spanyol népzenéből és táncból merítkezett. Az ő művei közül elhangzik többek közt az Andalúziai románc, a Baszk Caprice és a ritmikus spanyol tánc ihlette Zapateado is. Az, hogy a két szerző zenei világa közül melyik lesz kedvesebb a publikum számára, nehéz megjósolni, de az viszont biztos, hogy ezen az estén csak szép zene hangzik majd el.

- A koncerten Balog József lesz a partnere, vele milyen szoros a kapcsolat?

- Mindössze nyolc éves voltam, Balog József pedig tíz, amikor összeismerkedtünk a 13. kerületi zeneiskolában és elkezdtük próbálni Schubert D-dúr szonatináját, amivel a székesfehérvári Alba-Regia Kamarazene Versenyre készültünk. A versenyt megnyertük és a legfiatalabb résztvevőként, különdíjként kapott kakukkos órát is máig őrzöm. Az elmúlt huszonhét évben kisebb megszakításokkal végig ő volt a zongorista partnerem, együtt nőttünk bele a szakmába, együtt váltunk zenésszé. Nagyon sok koncerten játszottunk három kontinensen, négy CD-lemez és számos videófelvétel őrzi eddigi játékunkat. Kapcsolatunk nem csak szakmai, hiszen gyerekkori barátok is vagyunk és bár már mindketten házas emberek vagyunk, közeli barátságunk gyerekkorunk óta változatlan. Nagy örömmel és büszkeséggel töltenek el zongora szólistaként elért sikerei és egyre nagyobb ismertsége.

Zalai Antal
Zalai Antal
Fotó: Farkas Christian

- A nyár folyamán Kocsis Zoltánnal koncertezett Martonvásáron. Milyen a kapcsolatuk? Hogyan értékeli a közös munkát?

- Számomra óriási meglepetés volt, hogy Kocsis Zoltán, a világ egyik legelismertebb Bartók-interpretátora érdeklődéssel fordul nála húsz-harminc évvel fiatalabb művészek Bartók felvételeihez. Talán a kíváncsiság vezérelte, hogy az utána következő generáció képviselőiként, Balog József és én mit kezdünk egy akkora feladattal, mint Bartók összes hegedűre írt felvételének elkészítése. Én magam biztos nem mertem volna az eredményt megmutatni neki, de a felvételek a kezébe kerültek és talán nem titok, hogy különösen az 1. és 2. hegedűszonáta felvételünkről kifejezetten jó véleménnyel van. Úgy tudom, hogy ezeknek a lemezfelvételeknek köszönhetően kaptam tőle meghívást egy közös Hacsaturján hegedűverseny előadásra 2014-ben, amit tavaly a Bartók fiatalkori hegedűverseny és idén a Beethoven hegedűverseny követett. Számomra kiemelt jelentőségű a közös munka Kocsis Zoltánnal. A mindenki által elismert szakmai és tárgyi tudásán felül, mindhárom alkalommal azt éreztem, hogy a képességeim legjavát és a legjobb koncert diszpozíciómat sikerül megtalálnom a vele való együttjáték során, anélkül, hogy erről a kérdésről bármi szó esett volna. Nem tudom, hogy ezt más szólisták is így érzik-e vele kapcsolatban, feltehetőleg igen. De azt hiszem, hogy Kocsis Zoltánnak ezt a kivételes képességét igen nehéz lenne kielemezni és talán nincs is rá szükség.

- A legendás orosz hegedűművész, Igor Ojsztrah mondta Önről: „rendkívüli hegedűs, akit tökéletes technika, gyönyörű és terjedelmes hegedűhang, tiszta és érett zeneiség és nemes személyiség jellemez”. Mit szól az elismerő szavakhoz?

- Brüsszeli tartózkodásom alatt ismerkedtem meg Igor Ojsztrahhal, aki a Királyi Konzervatórium tanára volt és gyakran hallotta a játékomat a vizsgákon, valamint a diplomakoncertemen is a zsűri tagja volt. Igazságtalannak és elhamarkodottnak érzem, hogy sokan rutinszerűen kisebbítik művészetének jelentőségét édesapjával, David Ojsztrahhal összehasonlítva. Úgy gondolom, hogy édesapjával együtt őt is a huszadik század legnagyobb hegedűművészei között kell számontartani. Szerencsére egyre gyakrabban kerülnek fel az internetre régi felvételei, amiken keresztül bárki meggyőződhet Igor Ojsztrah játékának jelentőségéről. Az összehasonlítgatás általában a kritikusok kedvelt szokása, természetesen az Ojsztrah családban ilyesmiről szó sem volt, ők egyszerűen hegedűs családnak tartották és tartják magukat, amelynek harmadik generációs képviselőjével, Valerij Ojsztrahhal, Igor Ojsztrah fiával volt szerencsém egy nagyon értékes és jó hangulatú időt együtt töltenem, hiszen ő az a hegedűs, akivel a Bartók felvételeim során lemezre vettem a 44 duót. Az pedig, hogy Igor Ojsztrah ezt nyilatkozta rólam, hihetetlen megtiszteltetés, hiszen élete során több ezer hegedűs játékát hallhatta már és nem valószínű, hogy nagyon sokukról ilyen véleménnyel lett volna.

  -  Melyik az eddigi legemlékezetesebb koncert vagy mesterkurzus élménye?

- Sok emlékezetes volt már köztük, de talán a legemlékezetesebbek azok, ahol a hely szelleme megérintett. Idén márciusban például a szentpétervári Filharmónia nagytermében játszhattam, pótszékes teltház előtt. A orosz zenetörténet legjelentősebb darabjai közül számos alkotás bemutatójának volt tanúja ez a terem Csajkovszkijtól Sosztakovicsig és rengeteg legendás muzsikus koncertjének is a helyszíne volt. De ugyanilyen szempontból különleges számomra a Moszkvai Konzervatórium nagyterme, a bécsi Musikverein Arany-terme és a budapesti Zeneakadémia nagyterme is.

Legfrissebb mesterkurzus élményem szintén Szentpétervárhoz kötődik, ahol a Konzervatórium hegedű szakos növendékei számára tartottam egy napos mesterkurzust idén márciusban. Lenyűgözőnek találtam a növendékek többségének nívóját, egy-két tizenhárom éves is olyan hangszeres biztonsággal játszik, hogy a világ sok más intézményében a végzős hallgatók is megirigyelhetik. Érdekes, hogy ennek ellenére inkább önkritikusan nyilatkoznak saját teljesítményükről. Örömmel fogadtam el visszahívásukat egy újabb mesterkurzusra idén októberre.

- Milyen távlati tervei vannak, mi az, ami mostanában foglalkoztatja, gyakrabban hallhatjuk majd Magyarországon ezentúl?

- Életemben egyre fontosabb szerepet tölt be a tanítás. Számos mesterkurzust vezettem már az elmúlt időszakban és fogok a közeljövőben is, Szentpéterváron kívül például tanulmányaim helyszínén, a Brüsszeli Királyi Konzervatóriumban is. De szeretnék létrehozni egy saját osztályt és erre növendékek részéről is mutatkozik igény. A legideálisabb helyszín egy nyugat-európai főiskola lenne, ebben az irányban vizsgálom éppen a lehetőségeket, de nyilvánvalóan egy bizonyos idő még eltelik, amíg ez a tervem megvalósul. Az év végéig koncertjeim lesznek Montrealban, Szentpéterváron, Brüsszelben; a brazíliai Sao Pauloban Dvořák hegedűversenyét adom elő. Az év vége és a következő év eleje Nürnbergben ér, ahol hat egymást követő koncerten játszom a Staatstheater Nürnberg szimfonikus zenekarával. Magyarországi felkéréseket én még sohasem utasítottam el és továbbra sem fogok, ha igény mutatkozik rá, hiszen számomra is fontos a hazai közönség és szeretnék is kapcsolatot tartani az itthoni zeneszerető publikummal. Azonban az utóbbi egy-két évtizedben, nem csak Magyarországon, de nemzetközileg is az olyan művésztípus érvényesül jobban, amely ellentmondást nem tűrően építi a karrierjét és önmenedzselésére óriási időt és energiát fordít. Sok esetben talán többet is, mint játékának csiszolására és zenei tudásának elmélyítésére. Én ezzel szemben olyan típus vagyok, aki a szobája magányában örömmel gondolkozik akár órákig egyetlen ütem helyes megvalósításán is. Szeretem a csendet és nyugalmat, ezért is élek jelenleg Budapest, vagy a világ más nagyvárosa helyett Siófok egyik csendes mellékutcájában. Én így vagyok boldog.