Jenő

Dupla hazai győzelem a BMC Nemzetközi Tenor- és Basszusharsona Versenyén

2016.09.25. 17:22

Programkereső

A zsűri döntése alapján mindkét kategóriában magyar versenyzőnek, tenorharsona kategóriában Juhász Istvánnak, basszusharsona kategóriában Veér Mátyásnak ítélte oda az első helyezést.

A további helyezések a következők szerint oszlott meg a döntőbe jutott versenyzők között:

  • tenorharsona: 2. helyezést ért el Karol Gajda Lengyelországból, 3. díjat kapott Ricardo Faustino Diaz mexikói harsonás,
  • basszusharsona: 2 helyezett a kolumbiai Sebastian Cifuentes Zuluaga lett, míg 3. helyezést ért el Adib Corêa Vera Brazíliából.

A Fidelio Fortissimo Programban pedig a zsűri döntése alapján Sztán Attila vehet majd részt.

A Budapest Music Center által idén először meghirdetett Nemzetközi Tenor- és Basszusharsona Versenyre 25 országból összesen 65 fiatal harsonás jelentkezett, hogy összemérje tudását szeptember 18. és 25. között Budapesten. A hétfőn kezdődő elődöntők után szeptember 22-én 14 fiatal harsonaművész, 9 tenorharsonás és 5 basszusharsonás részvételével zajlott a verseny középdöntője, míg vasárnap hat fiatal harsonaművésszel folytatódott a döntő.

A döntőben a versenyzők egy szabadon választott és egy kötelező darabot játszottak el zenekari kísérettel. A döntő az Óbudai Danubia Zenekar közreműködésével zajlott le, Dubóczky Gergely vezényletével. A nemzetközi zsűri , amelytr Hőna Gusztáv elnökletével Chris Houlding angol, Irwin Wagner amerikai, Gabriel Madas osztrák, Jacques Mauger francia, valamint Balogh Sándor és Wágner Csaba magyar pozanisták alkották, ezután hozta meg döntését.