Kelemen, Klementina

Dallamok Yann Tiersen szigetéről

Fidelio Napi Zene

2016.10.04. 14:13

Programkereső

A francia zeneszerző EUSA című albumának dalait a lakhelyéül szolgáló sziget különböző pontjain vette fel, a végeredmény pedig egy különleges „zenei térkép” lett. Mai napi zenénk a Junior Prima Díjjal frissen kitüntetett rendező, Benkó Bence választása.

Ezen a héten a Junior Prima Díjjal kitüntetett fiatal alkotókat kértük meg, osszák meg Olvasóinkkal, mely zeneműveket hallgatják előszeretettel. Benkó Bence, a k2 Színház társalapítója Yann Tiersen Porz Goret című dalát választotta, amit így indokolt:

„Számomra jelenleg ő az egyik legizgalmasabb zeneszerző a külföldi palettáról. Én is szeretek zenét írni, zongorázni és van egy zenekarom. Azt hiszem, hogy

az ő hatása az, ami leginkább befolyásol, amikor hangulatokat, dallamokat keresek vagy próbálok valamit megfogalmazni a zene nyelvén.

Ez persze utána átszűrődik a zenekar többi tagján is, de számomra az alapot ő jelenti. Az esetek nyolcvan százalékában az ő lemezei szólnak a telefonomon minden nap.”

„A választott dal pedig a holnap megjelenő új albumáról egy, amely album dalait a lakhelyéül szolgáló sziget különböző pontjain vette fel, mintegy inspirációs forrásokként, így bemutatván Ushant szigetét egy »zenei térkép« által. Csodálatos ötlet.”

Fidelio Napi Zene

Rovatunkban minden nap más-más zeneművel várjuk Olvasóinkat a klasszikus zene, a jazz, a világzene és a népzene világából. Kapcsolódjon ki velünk és adja át magát a zene élvezetének!

További zenékért kattintson ide.