Gusztáv

Idén is volt kamarafesztivál a Zeneakadémián

2016.11.24. 10:55

Programkereső

A névadásban inkább az informativitásra, mint a poétikusságra törekedett Simon Izabella és Várjon Dénes, amikor koncertsorozatukat Kamara.hu-nak keresztelték el. Az idei koncertek a „fordulópont” témakörét járták körül, a vasárnap délelőtti koncerten három zeneszerző, Erik Satie, Liszt Ferenc és Maurice Ravel művei voltak terítéken.

Erik Satie talán első a zeneszerzők közül, aki a humort, az abszurditást önmagáért művelte és darabjai középpontjába helyezte. Megelőzte korát, három „körteformájú” darabjában például inkább műfajokra, hangzásokra reflektál, nem érzéki, hanem intellektuális impressziókat ad vissza, meglévő zenei szerkezeteket és struktúrákat rendez montázsba – ilyen szempontból már nemcsak a modern, hanem a posztmodern egyik atyja is lehet. Ránki Fülöp és Fejérvári Zoltán játékában kevésbé hallottam ilyen tudattal formált koncepciót, de ezt alig róhatom fel hibának, hiszen az ilyen művekben rejlő lehetőség éppen az, hogy több irányból megragadhatóak. Játékuk pontos és feszes volt, helyenként ugyan túl merev, de sosem unalmas; a két fiatal zongorista kiváló összhangban működtek együtt.

A koncert első felét ezután Ránki vette át, aki kései Liszt műveket zongorázott. Az Öt zongoradarab meg sem jelent Liszt életében, a teljes sorozatot csak 1963-ban adták ki. Az első, Sehr langsam feliratú tételben nem mindig éreztem a belülről fakadó koherenciát, a tétel egészére kiható ívet, mégis maradandó élményt nyújtott, ahogy Ránki ezeket a műveket játszotta. Talán azért, mert képes volt érzelmeket, alkotó energiát vinni az apró részletekbe, egy-egy finoman ejtett hangsúlyba vagy az óvatosan leütött akkordokba. A második, Lento assai játszandó darabnál minden fenntartásomat elvethettem, olyan fegyelmezetten és hatásosan építette fel a zongorista. A harmadik és a negyedik (Andante) tétel líraiságát, precíz megformálását kell méltatnom. Az ötödik a ciklus legkomplexebb darabja, melyet nem is adtak ki 1963-ig.

Kamara.hu-4-2225 (1)
Fotó: Valuska Gábor / Zeneakadémia

Négy elfelejtett keringő (Valses oubliées) a címe Liszt az 1880-as években írott ciklusának, mely annak is ékes bizonyítéka, hogy Debussy és a francia impresszionista iskola nem a semmiből érkezett. Ezekben a darabokban nyoma érhető még a romantikának, megelőlegezi a modernséget és érdekes intellektuális játék a keringő műfajával. Ránki előadását csak dicsérni tudom: hiába jelentett nagyobb igénybevételt, mint az előző, könnyebben játszható ciklus, mégis kiválóbb teljesítményt nyújtott. A második keringő csilingelő trillái és staccatói briliánsan szóltak, a harmadikban az egyre fokozódó erősséggel formálódó dallam artikulációját dicsérhetem.

A zongoratrió alapvetően takarékos, puritán műfaj, a hangszerelés egyik legnagyobb mestere, Ravel kamaraművei közül azonban a leggazdagabb hangzású éppen a pazar színek tündöklő a-moll trió. A komponálás során Ravel úgy oldotta meg a három hangszer különbözőségéből adódó problémákat, hogy a legvégsőkig kitágította hangterjedelmüket. Az első, Modéré tétel varázsa a klasszikus mértéktartással kidolgozott baszk melódiában keresendő, melyet a zongora vezet be. Fejérvári Zoltán ült újra a billentyűkhöz, aki az egész művön át hibátlan és jól balanszírozott, mértéktartó előadást nyújtott. A gordonkát Christoph Richter vette kézbe, aki kiválóan játszotta ezt az egyáltalán nem könnyű szólamot. A trióban ugyanis hatalmas hangterjedelmet jár be a csellószólam, egyes részeknél még a fogólapnál lejjebb is le kell fogni hangot. A hegedűszólamot Viviane Hagner játszotta, aki műsorfüzet szerint Pinchas Steinberg-tanítvány, Riccardo Chailly és Lorin Maazel muzsikustársa.

A trió legtetszetősebb tétele a negyedik (Animé), melyre érdemes pár szót fordítanunk. Az első ütemekben a hegedű és a cselló arpeggio-szerű, finoman szőtt textúrája előtt kibontakozó zongoraszólam élénken, eleven ritmikával szólalt meg. A hegedű hasonlóan kiválóan vitte tovább a dallamot, Fejérvárit öröm volt hallani az egyénien formált kadenciaszerű szakaszban. Viviane Hagner hegedűje különösen megnyerően szólt ebben a tételben. A tétel különleges lebegését a 7/4-es és az 5/4-es ritmus váltakozása adja. Állandóan emelkedő és visszaeső dallamszerkezet vezet el a fenséges kódáig, melyben a vonósok trilláit és zongora méltóságteljesen lépegető mély akkordjai ellenpontozzák.
Fotó: Valuska Gábor / Zeneakadémia

 A trió legtetszetősebb tétele a negyedik (Animé), melyre érdemes pár szót fordítanunk. Az első ütemekben a hegedű és a cselló arpeggio-szerű, finoman szőtt textúrája előtt kibontakozó zongoraszólam élénken, eleven ritmikával szólalt meg. A hegedű hasonlóan kiválóan vitte tovább a dallamot, Fejérvárit öröm volt hallani az egyénien formált kadenciaszerű szakaszban. Viviane Hagner hegedűje különösen megnyerően szólt ebben a tételben. A tétel különleges lebegését a 7/4-es és az 5/4-es ritmus váltakozása adja. Állandóan emelkedő és visszaeső dallamszerkezet vezet el a fenséges kódáig, melyben a vonósok trilláit és zongora méltóságteljesen lépegető mély akkordjai ellenpontozzák.