Beáta, Izolda, Lea

Ortodox karácsony a Szent Efrém Férfikarral

2016.12.22. 15:31 Módosítva: 2016-12-22 15:55:14

Programkereső

Játsszon a Fidelióval és nyerjen páros Szent Efrém Bérletet!

Csak remekművekkel érdemes foglalkozni. A remekmű filozófia, benne van a lélek”

- vallja Bubnó Tamás, a Szent Efrém Férfikar vezetője.

Ravenna San vitale 2013
Ravenna San vitale 2013

Ebben a szellemiségében dolgozikMagyar Örökség és Budapest Márka díjjal kitüntetett Szent Efrém Férfikar immár 15 éve, hiszen idén ünneplik 15. évfordulójukat. A Liszt-díjas Bubnó Tamás által 2002-ben alapított kórus missziójának tekinti a kultúrák közötti párbeszéd kialakítását. Fő céljuk, a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatása, bemutatása és népszerűsítése. Énekeltek többek között a King's Singers-szel, Sebetyén Mártával, a Budapesti Fesztiválzenekarral, a Moszkvai Pátriarkátus Kórusával és Lalla Salma marokkói hercegnő jelenlétében egyaránt. Születésnapi koncertjüket 2017. január 7-én a Szent István Bazilikában tartják, ahol Sipos Mihállyal, a Muzsikás együttes primáriusával együtt lépnek majd fel.

A hatodik Orientale lumen sorozat első, ünnepi koncertjén, az ortodox Karácsony alkalmából 2017. január 7-én, szombaton 20.00 órakor az együttes széles repertoárjának legjavából énekelnek a férfikar jelenlegi és régebbi tagjai. A mediterráneum, a szláv világ és a Kárpát-medence karácsonyi tradíciójából összeállított programot Sipos Mihálynak, a Muzsikás együttes primáriusának hegedűszólói ékesítik. A korábbi tagság jelenléte okán a műsor egyes részeiben 35 tagú férfikarrá bővül a Szent Efrém, s a hagyományos kántálásba az egész közönséget bevonják.

A december 29-én 12:00-ig helyesen válaszolók közül egy szerencsés páros Szent Efrém bérletet nyer. 

Sajnáljuk, ez a játék már lezárult!